Február végén ragadtam klaviatúrát, hogy megörökítsem az utókor számára I. Béla, a magyarázkodó vaddisznó sztoriját. Akkori predesztinációm szerint a sertevad szintén a Fekete Sereghez tartozó tagjairól írtam lehetséges utódok kapcsán. Tévedtem.
(I. Béla, a magyarázkodó vaddisznóról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja. – a szerk.)
Történt ugyanis, hogy az ominózus szupermarketben való legutóbbi látogatásom során a megmentett, überhappy életet élt vaddisznó preparátumának helyén egy gímszarvasbikára leltem.
– Na, szép, mondhatom, elég rövid „uralkodása” volt Bélának, a Walt Disney meséibe illő életet élt vaddisznónak… – gondoltam magamban, de aztán ezúttal is megakadt a tekintetem egy – a különféle, ebeknek való jutalomfalatok között lévő – táblácskán.
A múltkori esettel ellentétben most azonban szó sem volt örökbefogadásról, megmentésről, hosszú és teljes életről, vagy az öregkori jobblétre szenderülésről. Volt is egy csipetnyi hiányérzetem… Felvetődött bennem a gondolat, hogy vajon a „Bambinak” az imagebe már nem illett bele a bika egész alakos, a bolt salgópolcai fölé magasodó preparátuma. Vagy csak a marketinges csapat állatféltő honpolgároktól rettegő tagjai voltak szabin a koncepció kidolgozásakor és elfogadásakor?! A választ sohasem fogjuk megtudni!
Azon viszont eléggé ledöbbentem, amit az ominózus – a szupermarket logójával ellátott – táblán olvastam:
„Kedves Vásárlóink!
Kérjük NE üljenek fel a hátára!
Megértésüket köszönjük”
– Miért, valaki felülne rá? – kérdeztem feleségemet a kelleténél hangosabban és a sor elején konzerveket pakoló alkalmazott szúrós tekintete mellett néztem tovább a fölém magasodó új királyra. Abban ugyebár sokan egyetértenek, hogy az emberi idiotizmus nem ismer határokat. Lásd, miért van az USA-ban számos mikrohullámos sütő kiskönyvébe beleírva, hogy ne ebben szárítsa az ember a házi macska bundáját… Na, de az a magyar valóságban kellő mennyiségű alkohol nélkül elképzelhetetlen, hogy valaki egy alapból pultmagasságban elhelyezett, egészalakos gímszarvasbika-preparátumra a körülötte lévő termékeken át- és rálépve felmásszon. Vagy mégsem?! Lehet a szupermarket dolgozóinak már többeket kellett letessékelniük egy ilyen helyzetből?
Nem kérdeztem, mert az abszurd feltételezésről eszembe jutott a múltkori cikk lényegi mondanivalója: vajon kell-e a jövőben nekünk – magyar vadászoknak – magyarázkodnunk kedvelt tevékenységünk, életformánk, hivatásunk kapcsán? Nos, mentegetőznünk még nem kell, de a kommunikáció bizonyos kollégák számára napi rutin. Eljátszottam a gondolattal, hogy talán nekünk is ki kéne tenni egy táblát:
„Kedves Mindenki!
A vadászatnak hosszú a története. Hosszabb, mint az internet legterjedelmesebb bejegyzése, vagy Hollywood filmjeinek kombinált lejátszási ideje…
Nem kéne csesztetni!
Most, így jobban belegondolva mégis csak tudhatnak valamit ezen a téren (is) a szupermarket dolgozói…
(És javaslom, hogy a bikát ezúttal I. Alfrédnak nevezzük el! Mármint, ha valaki hiányolta volna ezt az információt!)