1913. A Nimród első lapszáma 1913. december 1-jén jelent meg, címlapján József főherceg látható „vadászálláson”, főszerkesztője Szabó Kálmán volt. Ebben a hónapban még két lapszám jelent meg. A Nimródot a Nimród Lapkiadó Vállalat adta ki Vadász- és Versenysportlap alcímmel, az újság minden hónap 1-jén, 10-én és 20-án jelent meg 16 oldalon (plusz a borító), nagyjából A4-es méretben (21×18 centiméter). A borító keményebb papírból volt, reklám volt rajta elöl és hátul is, a borító kivételével. A nagyobb terjedelmű cikkeket rövidebb írások, hírek, szerkesztői üzenetek követték. A lap oldalanként legalább egy fényképet, rajzot vagy festményt tartalmazott, melyek nagyrészt arisztokrata vadászokat ábrázoltak, ám ezek sokszor csak érintőlegesen kapcsolódtak az adott szöveghez.

Az első szám vezércikke József főhercegről és kistapolcsányi uradalmáról szól. Mellette olvasható Bársony István „Vadászok és lövészek” című írása, ami sajnos a mai napig aktuális témát boncolgat: ki az igaz vadász, és ki a puskás. Dr. Balogh Artúr a golyós töltényekről ír, Szabó Kálmán pedig a Fogarasi-havasokban szerzett tapasztalatairól. Felidézik az 1883. évi vadászati törvény szerint az egyes vadfajok vadászati idényeit, ám sajnos a lap keletkezésének körülményeiről nem emlékeznek meg.

A december havi második számban olvasható Fischer Károly oroszlánvadászata a Serengetin, Szabó Kálmán medvehajtásról szóló cikke, az akkori új vadászati törvény tervezete, valamint Gyöngyöshalászi Takách Gyula elméleti értekezése a golyólövésről.

1914. A lap 36 számmal 488 (+borító) folytatólagosan számozott oldalon jelenik meg, a második számtól „Képes vadászati és verseny-sportújság” alcímmel. A legjelentősebb szerzők Szabó Kálmán mellett: Bársony István, Bíró Lajos, özvegy Fónagy Józsefné, Gyöngyöshalászi Takách Gyula, Jurán Vidor, Kittenberger Kálmán, Láng Rezső (Sólyom), dr. Nagy Jenő, Schenk Jakab, Somló Sári és Vojnich Oszkár voltak. A lap mindennel foglalkozik a vadászat, a lövészet, a lóversenyek és az ebtenyésztés keretein belül. A második évfolyam első számában szerepel egy ismertetés gróf Károlyi Lajos tótmegyeri uradalmának vadgazdálkodási eredményeiről, mely szerint novemberben és decemberben  hét nap alatt tíz vadász 23 300 vadat ejtett el, melyek közül egy sem volt tenyésztett egyed.

A második szám részletesen foglalkozik Kittenberger Kálmán addigi munkásságával: Csiki Ernő, a Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója két hosszú cikkben írja le a későbbi főszerkesztő afrikai kalandjait 27 fotóval. „Egy nagyhírű magyar vadász Áfrikában” alcímű írásaiban leírja, hogy hogyan került Kitti Afrikába: a múzeum ajánlására jutott el 1902 őszén báró Bornemisza Pál kelet-afrikai ültetvényére, a Kilimandzsáró tövébe, hogy a múzeum és az állatkert részére végezzen zoológiai gyűjtést a hegység madár- és rovarvilágából. Az írásokban szó esik a leharapott ujjpercről és arról, hogyan szúrta le Kittenberger a rátámadó oroszlánt a sötétben késével. Csiki Ernő leírja azt is, hogyan lőtt Kitti három oroszlánt egy perc alatt. A második cikkben az állatkert részére történő élővad-befogásokról olvashattunk. Később ebben az évben még három cikket közölnek Kittenbergertől.

Az 1914-es év első felének legnagyobb eseménye a Vigadóban tartott agancskiállítás volt, ahol több mint 300 trófeát mutattak be. A második félévben a Nimródra is rányomta bélyegét a kirobbant háború. Az augusztus huszadikán megjelent számban az alábbiak olvashatók: „Lapunk a mai számtól kezdve a háború tartama alatt kisebb terjedelemben jelenik meg, mert szedőink, gépmestereink és munkatársaink nagy részét a háború a harctérre szólította. ... Legjobban teszi a hazafias vadászközönség, ha a komoly időre való tekintettel a vadászattól egyáltalán tartózkodik, illetően azt legfeljebb élelemszerzés céljából gyakorolja.”

1915. A harmadik évfolyam harminchat számmal jelent meg 288 oldalon (+144 borítóoldal számozás nélkül).

A második számban Herman Ottó nekrológja olvasható Csiki Ernő tollából, aki így jellemzi egyik legnagyobb természettudósunkat: „a szó szoros értelmében elsőrangú vadász volt. Jó szeme, biztos keze mást nem is eredményezhetett, de elsőrangú volt azért is, mert nem tartozott a tömeggyilkosok közé, a természetet csodáló, a megfigyelő azzá nem is lehet soha. Madarat pl. csak akkor lőtt, ha muzeális vagy tudományos érdek kívánta.”

Augusztus 20-tól a felelős szerkesztő Massány Ernő lett. A korábbiak mellett Balkay Adolf, Gyulay Károly, Zay Imre, Zoltán Vilmos írásai is feltűnnek a lapban. Természetesen több írás foglalkozik a háború és a vadászat összefüggéseivel. A negyedik számban olvasható először a „világháború” szóösszetétel, illetve itt hozzák nyilvánosságra a földművelésügyi miniszter rendeletét, miszerint tilos bármiféle galamb vadászata, nehogy véletlenül hadi híreket szállító postagalamb kerüljön puskavégre.

A december 20-ai szám irodalmi rovatában mutatják be József főherceg könyvét, mely a „Weidmanns Erinnerungen” címet viseli, és a korábban megjelent „Erdei magány és egyéb vadásztörténetek” alapján íródott német nyelven.

1916. A 4. évfolyam 36 lapszáma 490 oldalon jelent meg, immár oldalszámozott borítókkal, illetve havi négy oldalas melléklettel, mely „A vadászeb” címet viselte. Február 10-étől a lap felelős szerkesztője lovag Kerpely Béla, okleveles mezőgazda, aki vidéki gazdaként került a lap élére. Korábban, 1912-ben  a Zoológiai Lapok kynológiai rovatának vezetője volt. Több könyv szerzője, néhány ezek közül: Vezérfonál a tökéletes vizsla idomításához (Pallas, 1916), Nimródok a fronton (Franklin, 1916), Híres erdélyi vadászokról és vadászatokról. Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századból (Hentschel Hentik nyomdája, 1922), A régi jó gazdászvilágból (Franklin, 1925).

Újabb szerzők cikkei is olvashatók az újságban, úgymint Darnay Kálmán, Faltay László, Kerpely Béla, Lendl Adolf, Nadler Herbert, Spatariu György százados és neje, valamint Zichy Géza. A lapban gyakran tudósítanak vadászattal kapcsolatos hírekről az orosz frontról, illetve megtudhatjuk, hogy a méltán európai hírű javorinai vadászterület vadaskertje –  melyben bölény és kőszáli kecske is előfordult – megszűnt. Az akkori időket jól jellemzi a július 20-ai szám vezércikke, melyben gróf Zichy Géza, 15 évesen, mintegy ötven évvel korábban félkarúvá vált író ad képekkel illusztrált gyakorlati tanácsokat a háborúban karjukat vesztett erdészek és vadászok számára.

A december 1-jei szám a címlapon és az első oldalon közli Ferenc József császár és király halálhírét, a december 20-ai szám pedig bemutatja az új király, IV. Károly vadászéletét.

1917. Az újság 36 száma 566 oldalon jelent meg. Több új rovat is indult: vadászati jog, agancstárlat (minden számban érdekes vagy kapitális trófeákat mutatnak be néhány releváns adattal), a Hubertus Egyesület hivatalos közleményei stb. A legtöbbet publikáló szerzők közül Bársony István 8, dr. Balogh Artur 12, Darnay Kálmán 11, Kerpely Béla 30, Nagy László 8, Zay Imre gróf pedig 7 írást jelentetett meg az évfolyamban. Sokat írnak a külföldi harcterekről, a fegyverekről és a lőszerkészítésről, illetve a hazai vadászatokról. A második lapszámban közlik az első vadászfénykép-pályázat eredményeit. A zsűri elnöke Bársony István volt.

A lap szervezésében, augusztus 9-én megalakult a „Hubertus” Magyar Vadászok Országos Egyesülete, mely tiszteletbeli elnökéül Bársony Istvánt, elnökéül gróf Erdődy Tamást választotta, és ettől kezdve a Nimród alcímében e szervezet közlönyének nevezi magát. A november 10-ei lap tudósít arról, hogy hosszú idő után végre levelet kaptak Kittenberger Kálmántól, akit a britek a háború kitörésekor elfogtak, és hadifogolyként egy indiai táborba szállítottak.

1918. A lap 36 számmal összesen 532 oldalon jelent meg „Képes vadász-újság” alcímmel. A 6. évfolyam első számától kezdve, az utolsó oldalon apróhirdetéseket jelentettek meg. A főbb szerzők dr. Balogh Artur, Bársony István, B. Nagy László, Darnay Kálmán, gróf Festetics Pál, Jurán Vidor, lovag Kerpely Béla, Spatariu György, Raitsits Emil, Ötvös Balázs. Nagy viták olvashatók egy magyar vadászfegyvergyár létrehozásáról, illetve a társadalmi kérdéseket feszegető „parasztpuskások” ügyéről.

1919. A lap összesen 12 számmal jelenik meg 144 oldalon. A kéthavi kimaradás utáni első számban az alábbiakat közlik: „Sajnos, egyelőre a papírhiány, az előállítás hihetetlenül magas volta és a hiányos postaközlekedés miatt még nem jelentethetjük meg lapunkat úgy, miként szeretnők, rendesen, folytatólagosan. De életjelet akartunk adni magunkról, és addig pedig csak azt üzenhetjük, hogy a rémes álom elmúlott immár, egy szép, való élet áll előttünk, semmi csüggedés tehát, semmi lemondás. Munkára, vadászok!”

1920. A januári első számban közlik, hogy az újság papírhiány és nyomdai nehézségek miatt egyelőre csak havonta egyszer jelenik meg 16 oldalon, így csak féléves előfizetést indítanak, melynek ára 36 korona. A februári lapszám vezércikkében olvasható, hogy az új földművelésügyi miniszter a háború alatt teljesen tönkretett vadászat rendbetételére vadászati kormánybiztost nevez ki.

A márciusi lapban Kittenberger hosszú cikkben írja le utolsó elefántja elejtését, az áprilisi újság címlapján Kitti fotója látható az általa elejtett leopárddal. A májusi és júniusi lapszám címlapjának fotóit is ő készítette afrikai vadászatain.

Az augusztusi vezércikkben a lapot négy éve szerkesztő lovag Kerpely Béla elbúcsúzik olvasóitól, mert főfoglalkozásának megfelelően visszatér vidékre gazdálkodni. Csak a „Vadászeb” rovatot szerkeszti tovább vidékről. A felelős szerkesztői állást szeptembertől kedves barátja, Kittenberger Kálmán, a híres magyar Afrika-vadász veszi át. Ő a lapban két cikket jegyez, az első címe: „Melyik afrikai vad vadászata a legveszélyesebb?”, a másiké: „Kafferbivalyok nyomában”. A szeptemberi lapszám már Kitti szerkesztésében jelenik meg.

1921. A január 10-ai számban bejelentett változások a következők: az „Erők egyesítése” című írásban Nagy László, a Hubertus OMVV ügyvezető igazgatója, most már mint a lap társszerkesztője jelenti be a Nimród Képes Vadászújság és a Vadászlap egyesülését. A lap új neve így Nimród Vadászlap lett. Ennek előzményeként az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Hubertus Magyar Vadászok Országos Egyesülete fúzióra lépett, minek következtében létrejött a Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegylet. Az egyesület tiszteletbeli elnöke gróf Teleki Pál akkori miniszterelnök lett. Az elnökségben helyet kapott többek mellett Bársony István és Nemeskéri Kiss Pál is.

Ezen évtől kezdve a lap előfizetése egyre drágult (előbb 50, majd 70 korona lett egy fél évre), ám az újság minden hónap elsején és tizenötödikén megjelent. Átformálták a címlapot, volt tartalomjegyzék és apróhirdetések a hátoldalon.

A lap szerkesztésében Kittenberger legfőbb segítője testvére, dr. Katona János volt, akinek Kunsági álnéven jelentek meg írásai az újságban. Az ekkorra kialakult, állandónak mondható szerkesztői, írói gárda legfontosabb nevei: Láng Rudolf (Sólyom), Csathó Kálmán, Bársony István, Zsindely Ferenc, Fekete István, Nadler Herbert és még sokan mások…

1922. Ekkorra a szigorú, következetes és a szakmai követelményeket tekintve hajthatatlan Kittenberger néhány szerzőt elveszít, akik a Gyöngyöshalászi Takách Gyula-féle Magyar Vadászújságnak írnak, és a Nimródot támadják.

1923. Az infláció a Nimródot sem kíméli, az év végére az előfizetés díja 60 koronáról 1000 koronára emelkedik. Nyáron Eperjesen is megjelent egy Nimród című folyóirat Bohrandt Lajos szerkesztésében, melyben főként szakmai és szépirodalmi írásokat közölt. 1932-től megszűnt, illetve beleolvadt a szlovák vadászati védegyletek és kinológiai szövetségek által fenntartott Vadászlap-ba. (Lovec) E kétnyelvű folyóirat 1927-ben indult útjára, Jurán Vidor és Lapmarter Jenő szellemi vezetésével. Bohrandt Lajos újságíró, szakíró a Zoológiai lapokban is publikált. Néhány cikkének címe ebből a folyóiratból: Az eperjesi vadásztársaság 41-ik rendes közgyűlése, Kutyaper Eperjesen, A fülbemászó bogár, A kassai városi vadászterület.

1924. A Nimród és a Vadászlap főként a Védegyletben dúló ellentétek miatt szétválik, a lap április 15-től Nimród Vadászújság néven indul újra Kittenberger Kálmán szerkesztésében. Ebben az évben a gazdasági helyzet miatt a lap ára tovább emelkedik, a legmagasabb érték 8000 korona volt lapszámonként, a pengő bevezetése előtt az ár 6000 koronánál stabilizálódott.

1927. Januárban bevezetik az új fizetőeszközt, a pengőt, a Nimród pedig a Nemzeti Vadászati Védegylet hivatalos lapjaként működik tovább Kittenberger Kálmán szerkesztésében, havi háromszori megjelenéssel (1-én, 10-én és 20-án), ára lapszámonként 50 fillér.

1932. A Gyöngyöshalászi-féle vádaskodások nem szűnnek (szerinte a lap idegen érdekeket szolgál), így Kittenberger igyekszik megvásárolni a lapot, ami 1932 nyarán sikerül is neki. Az augusztusi számban mint lapkiadó tulajdonost ekképp köszöntötte őt Zsindely Ferenc: „...Bár elszakíthatatlannak látszottak eddig is azok a kötelékek, amelyek őt a magyar vadászközönség legelső lapjához fűzték, csak most mondhatjuk Kittenberger Kálmánt örökké a magunkénak mi, magyar vadászok.”

1938–39. Az ország fegyverkezik az újabb közeledő háború viharfellegeit látva, mindent ennek rendelnek alá, így a Nimród is mint időszakos lap kizárólag fél terjedelemben jelenhet meg. Kittenbergert ez érzékenyen érinti, ekképp ír róla szerzőtársának, Láng Rudolfnak: „A lap dolgában teljesen odavagyok! Azt hiszem, az volna a legjobb, ha ugyan erre mód van, a lapot a korlátozási időre szüneteltetni...” A Nimród Vadászújság 1939 karácsonyán utoljára jelenik meg 8 oldallal, majd a lap megszűnik, hogy főnixként éledjen újjá.

1940. január 1-jétől a lap mint Nimród Vadászlap jelenik meg 16 oldallal, továbbra is havonta háromszor, köszönhetően Kitti önzetlen barátainak. Az első lapszámban Láng Rudolf „Sólyom” hosszú cikkben üdvözli az új lapot, és a poraiból újjáéledő „Phoenix madár”-hoz hasonlítja: „...Amikor elérkezettnek látja az időt, elrepül, parazsat hoz csőrében, s azt fészkébe helyezi. Aztán maga is beletelepszik a fészekbe, vele együtt elhamvad. És amikor azt hinné az ember, hogy egészen elpusztult, egyszerre csak életre kelnek a hamvak, s megifjodva, megerősödve, megszépülve kiemelkedik belőle a Phoenix...”

1944. A Nimród a háború alatt majdnem végig megjelenik, egészen 1944 végéig, mikor december 16-án találat érte a nyomdát, ahol a lap készült. Ezt követően 1946 szeptemberéig szünetel a lap kiadása a háború dúlása és az ország újjáépítése miatt.

1946. A Nimród két év kihagyás után újra megjelenik, egy szám ára 3 forint volt. Kittenberger Kálmán felelős szerkesztő és kiadó ekképp köszönti újra az olvasókat: „Végre kétévnyi szünetelés után megint megjelenhetik a Nimród Vadászlap! Igazán elfogódott szívvel köszöntöm olvasóit! A régieket, akik oly szeretettel tartottak ki lapunk mellett hosszú éveken át, és az újakat, akik csak most léphettek be a vadászok nagy családjába!”

Az olvasók ismét élvezhették Széchenyi Zsigmond, Csathó Kálmán, Nadler Herbert írásait, és a lap munkatársa lett dr. Studinka László is. A lap ebben az évben már elérte a 7000 példányos megjelenést!

Az újság a háború borzalmaiból éppen csak felocsúdó ország és annak vadállománya szolgálatába állt – az új törvények leközlése, magyarázata segítette a kitűzött célok elérését: a háborúban megcsappant vadlétszámok és állományminőségek visszaállítását az 1939-es szintre.

Többen, köztük Esterházy László aggodalmukat fejezték ki afelől, hogy egyes vadászterületek olyanok kezébe kerültek, akik nem látják, hogy mekkora befektetést igényel egy-egy jó terület rehabilitációja és fenntartása, így joggal emelték fel hangjukat a vadállományok védelme érdekében.

A lapban megjelenő cikkek visszatérő témája a vadállomány helyzete, a nagyvad, az apróvad, a vízivad, a szalonka. Nagy teret szentelnek a vadászok képzésének. Láng Rudolf (Sólyom) cikksorozata a „Kezdő vadászok abc-je” és az „Egy öreg vadász levelei öccséhez”. Szűcs Dezső az új vadászok neveléséről, Csáky Sándor a vadásznevelés problémáiról, Nagy Gyula a vadászati kultúra újjáépítéséről írt. Nadler Herbert „Séta a magyar vadásznyelv berkeiben” c. cikke az új vadászoknak szól.

A képzést szolgálják a Nimród kiskönyvtár füzetei is: Mikósdy András – A kezdő vadászok kézikönyve, Félix Endre – Kezdő vizslás kézikönyve, Széchenyi Zsigmond – A szarvas selejtezése, Homoki Nagy István – Szárnyas vadászmesterek, Méray László – Vadászati Zsebnaptár.

Kittenberger bízott benne, hogy a vadászirodalom és sajtó értő fülekre talál az új rendszerben is, de csalódnia kellett: a lapot papírhiányra hivatkozva hamarosan megszüntetik, utolsó száma 1948. szeptember 15-én jelenik meg, majd szerepét a Magyar Vadász veszi át.  

1948. Szeptember 15-én jelenik meg utoljára a Nimród Vadászlap, majd szerepét a Magyar Vadász veszi át. 1948. július elsejétől a Nimróddal párhuzamosan megjelenik a Magyar Vadász, az 1947-ben alakult Magyar Vadászok Országos Szövetségének lapja. Feladata a „magyar vadásztársadalom összefogása, nevelése, gyakorlati működésének egységes biztosítása”. Felelős szerkesztői: Sas Árpád, Kárpáti József, Déri Mihály, Kerékgyártó János, Szűcs Sándor, Tomcsányi Tibor.

Kezdetben még feltűnnek Kittenberger Nimródjának írói (természetesen anonim módon vagy álnéven), de az egyre kifejezettebben politikaivá váló lapban gyakrabban jelennek meg Bajza Jenő és Sárközi Gyula fordításában szovjet íróktól átvett vadásztörténetek, novellák, versek.

A politikai fordulat után, a vadásztársasági tagok felülvizsgálata közben, a dübörgő államosítás és osztályharc forrongó hangulatában elismerésre méltó a szerkesztőség ama törekvése, hogy szakmai tartalmat adjon a lapnak: Szederjei Ákos, Bencze Lajos, Beretzk Péter, Keve András nagyvadról, apróvadról, természetvédelemről szóló írásai, Tildy Zoltán, Vezényi Elemér fotói, rajzai színfoltjai az akkori sajtónak.

Bertóti István a vadgazdálkodás havi teendőiről vezet rovatot. Szól a vadszámlálásról, a vadfajok óvásáról, tojásmentésről, keltetésről, nevelésről, sokat ír a dúvadirtásról. Az Erdészeti Tudományos Intézet közleményeinek fő témája a nagyvadmérleg, a selejtezés, a trófeák. Szederjei Ákos, Party István, Roth Gyula, Éhik Gyula ezt tekinti a vadászoktatás fő témájának.

1949. Megjelennek Zumpf János írásai a sörétlövés technikájáról. A Magyar Vadász állandó rovata az agyaggalamb-lövészet mint népsport, mint a lőkészséget segítő sport, de úgy is mint a magyar vadászat hírét növelő versenysport. Lumnitzer Sándor, Szomjas Gusztáv, Kulin Nagy Károly, Váry József sikereire méltán büszkék a kortársak és az utókor is.

1953. A Magyar Vadász felelős szerkesztője Gál Zoltán lesz. Ebben az évben az országos vadszámlálás elrendeléséről tudósít Seregély József FM-osztályvezető. A vadállomány mennyiségéről és minőségéről hiányzó információk „jelentős akadályokat gördítenek az okszerű vadgazdálkodás gyakorlata elé” – írja Seregély.

1954–55. Megalakul az önálló Erdészeti Főigazgatóság. Tömpe István, majd Balassa Gyula főigazgató vezetésével az OEF az erdészeti igazgatás és az erdőgazdálkodás országos hatáskörű szerve, melynek irányítása alá tartoztak a nagyvadas területek, a nagyvadgazdálkodás és az állami vadgazdaságok kiemelt feladatai. 1955-től a megyei tanácsok az erdőgazdaságoknak adták át a nagyvadas területek bérleti szerződéseit. Az apróvadas területek irányítását a megyei tanácsok mezőgazdasági szakigazgatási szerve, illetve az FM Állattenyésztési Főosztályának Vadászati és Halászati Igazgatóságán Bertóti István látta el. Balassa Gyula, Dénes István, Bertóti István, Fónagy István, Zsámbor Ernő, az állami gazdaságok részéről pedig Ferenczy Tibor, illetve a MAVOSZ vezető munkatársai: Juhász János, Török Sándor, Korecz András a Magyar Vadászban adtak számot a vadgazdálkodás aktuális kérdéseiről.
A MAVOSZ 1954-ben visszakapta az önállóságát, és érdemi partnerévé vált az OEF-nek. A partnerségben fontos szerepe volt a Magyar Vadásznak, a terjedelmében, tartalmában, szerkesztési elveiben megújult lapnak, élén az új főszerkesztővel, Gál Zoltánnal, akinek köszönhetően megnőtt a lapban a szakmai közlemények súlya.

Bencze Lajos az 1955. évfolyam ötödik számában nagy teret szentel az erdészek és vadászok párbeszédének: „Ahhoz pedig, hogy a vadászat és az erdészet érdekei közös úton találkozhassanak, mindkét fél akarata és őszinte, tárgyilagos együttműködése szükséges.”

Az 1954-es év nagy eseménye volt a düsseldorfi kiállításon való magyar részvétel. A kiutazó delegáció tagjai: Kifut János vadászati osztályvezető, Ferenczy Sándor MAVAD-igazgató, P. Horváth István, a MAVOSZ titkára. A Magyar Vadász lelkes cikkben számolt be a magyar sikerről.

1956. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság megrendezte a háború utáni első vadászati kiállítást a Mezőgazdasági Múzeumban. A trófeák bírálatát nagynevű szakértők végzik: Szederjei Ákos, Roth Gyula, Esterházy László, Éhik Gyula, Bay Béla, Götze Árpád, Nadler Herbertné.

A MAVOSZ visszanyerte egy évvel korábban felfüggesztett önkormányzatát, jelentősen nőtt a hatásköre, és többek között felhívást adott ki a lőtt vad szabad forgalmáról.

1957. Elindul az „új” Magyar Vadász. Növekszik a lap a terjedelme, élményleírásai, szakcikkei, szakmai fotóanyaga színvonalasan szolgálja a vadgazdálkodás fejlesztését, az új vadászok képzését.

A lap írógárdájában korábban mellőzött szerzők kapnak ismét lehetőséget a megjelenésre: Széchenyi Zsigmond, Bakonyi (Esterházy László), Meran Fülöp, Fekete István. A könyvismertetőkben feltűnik Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Fekete István, Jurán Vidor, Molnár Gábor, Altai Emil, Bertóti István, Studinka László, Szederjei Ákos, Fábián Gyula, Nagy Emil, Szunyoghy János, Vertse Albert, Fuchs Antal, Eördögh Tibor, Páll Endre, Bencze Lajos, Sinkovits Miklós, Győrffy Lajos és más elismert szerzők neve. A vadászati jog terén dr. Zoltán Ödön, dr. Csőre Pál, dr. Zsingor László, dr. Puly István igazítják el az olvasót.

A festő- és fotóművészek közül Féner Tamás, Tildy Zoltán, Rácz Gábor, Bojár Sándor, Michalovszky István, Schuller Imre, Novákovics András, Sterbetz István, Studinka László, Szilágyi Virgil, Vezényi Elemér, Csergezán Pál munkái színesítik a lapot.

1958. Január 4-én elhunyt Kittenberger Kálmán Afrika-vadász, a Nimród ikonikus szerkesztője.

1960–67. A Magyar Vadász vadászati és vadgazdálkodási folyóirat lesz, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének lapja.

Szerkesztőbizottságában a MAVOSZ-tisztségviselők mellett (Juhász János, Pongrácz Kálmán, Török Sándor, Tóth András, Gábor István) egyre jelentősebb szerepet kapnak a szakma képviselői is: Bertóti István, Tildy Zoltán, Jilly Bertalan, Dénes István, Tóth Sándor.

A lap a hatvanas években sokat foglalkozott Széchenyi Zsigmond 1959 végén indult Afrika-expedíciójával, az apróvad-gazdálkodás aktuális kérdéseivel, az élőhely-gazdálkodással, az erdő- és vadgazdálkodás viszonyával, illetve rendszeresen számol be például az 1958-ban alakult Országos Trófeabíráló Bizottság háza táján felbukkanó érdekességekről, különleges trófeákról és vadászati, vadgazdálkodási eredményekről.

1968. A Magyar Vadász felelős szerkesztője Karczag Iván lesz. A Rontó Tibor elnökletével felálló szerkesztőbizottság tagjai: dr. Abády Gyula, dr. Balassa Gyula, dr. Bertóti István, dr. Fábián Gyula, Gábor József, ifj. Jilly Bertalan, dr. Koller Mihály, dr. Nagy Bálint, dr. Nagy Lajos, dr. Studinka László, dr. Tildy Zoltán, dr. Szederjei Ákos, dr. Tóth József, dr. Tóth Sándor, Tóth András.

1969–1975. A lap régi nevével, ismét Nimródként kerül ki a nyomdából, nyolc oldallal nagyobb terjedelemben.

A Nimród írásainak egy része a MAVOSZ aktuális kérdéseivel, kihívásaival foglalkozik, főként a szövetség elnöke, Vallus Pál, főtitkára, dr. Koller Mihály, valamint az újság szerkesztőségének elnöke, Rontó Tibor és dr. Karczag Iván felelős szerkesztő tollából.

A lapban rendszeres és kiemelt helyet kap az apróvad zárttéri tenyésztése (dr. Nagy Emil, Sinkovits Miklós, Rácz Imre stb.). A szarvas- és őzállomány minősítésével, javításának módszereivel rendszeresen dr. Szederjei Ákos, a vaddisznóval és ugyancsak a szarvassal Páll Endre, a dámmal Szabolcs József foglalkozik cikkeiben. Bertóti István az őzhívás mestereként és az őzgazdálkodás szakértőjeként oszlopos tagja az írói gárdának. Dr. Sterbetz István, dr. Fodor Tamás elsősorban a vízivad, a madárvonulás és a túzok témakörében jelentkezik cikkeivel, a szépíróként is közkedvelt Schmidt Egon, Fintha István, valamint Keve András a hazai madárvilágról ír. Tóth Imre, Party István a vadtakarmányozással kapcsolatos tudnivalók szakértője.

Folyamatosan jelen vannak a lapban a trófeabírálat kérdései, eredményei és következtetései (Bakkay László, Szidnai László stb.). Az Országos Trófeabíráló Bizottság (OTB) rendszeresen hírt ad a kiemelkedő trófeás vad elejtéséről, így például a világrekord-várományos gímszarvasokról, az 1968-ban elejtett, 13,23 kg agancstömegű tuskósi és az 1970-ben, Lenti mellett elejtett, 12,60 kg-os bikáról.

A lapban rendszeresek dr. Bencze Lajos írásai a vadgazdálkodás időszerű feladatairól, az élőhely-gazdálkodásról, a hazai vadászati szakoktatásról, illetve a vadászati kultúráról. Nélkülözhetetlennek bizonyulnak Hegedűs Gyula ballisztikával, vadászfegyverekkel és lőszerekkel kapcsolatos cikkei, ifj. Jilly Bertalan, Farkasházy Miklós és Patay László vadászkutyával kapcsolatos írásai, valamint dr. Győrffy Lajos anyagai a vadegészségügy és vadbetegségek témakörében. A vadászat és vadgazdálkodás jogi témáival dr. Zoltán Ödön, dr. Bakóczi Antal és dr. Puly István írásai foglalkoznak.

A képanyagot olyan neves fotósok és festők szolgáltatják, mint dr. Puly István, dr. Tildy Zoltán, dr. Sterbetz István, Zsikai István, Fehér Miklós, ifj. Jilly Bertalan, dr. Szederjei Ákos, Németh György, dr. Karczag Iván, dr. Szilágyi Virgil, Adamik Miklós, Féner Tamás, Magyar Ferenc, Nagygyörgy Sándor, Schell József és Csergezán Pál.

A Nimródban egyre több helyet kap a vadászati szépirodalom is, így többek között Bársony István, Nadler Herbert, Fekete István, dr. Sáry Gyula, dr. Karczag Iván, dr. Bencze Lajos, dr. Studinka László, dr. Abády Gyula, Bohus László, Beregszászi György, Tóth Ferenc, Bulin István, Nagy Gyula Csaba, Gotthárd Béla, Dékán István, Zsindely Endre és Eördögh Tibor történetei, novellái, élménybeszámolói színesítik a lapot.

Ezen időszakban a magyar vadászatra és vadgazdálkodásra természetesen az 1971-es, Budapesten megrendezett Vadászati Világkiállítás gyakorolta a legnagyobb hatást. Mind a szervezésről és az előkészületekről, mind magáról a kiállításról, mind pedig annak utóéletéről részletesen olvashattak az olvasók. A Nimródnak a szakmai kommunikációban és a vadásztársadalom felé való hírközlésben, tájékoztatásban kiemelt szerep jutott csakúgy, mint a kiállításról való részletes beszámolók elkészítésében.

Az akkori geopolitikai helyzetben érezhetően kinyílt a világ, és ebben megvolt a maga szerepe a világkiállítás sikerének is. A Nimród előfizethető és megvásárolható lett külföldön is, így a határon túli magyar vadászok számára is kedvelt folyóirattá vált.

1976. A Nimród színes magazinná válik, emellett pedig új főszerkesztőt neveztek ki a lap élére: Csekő (Cseke) Sándort, a Magyar Rádió és Televízió Vas és Zala megyei ifjú – akkor 31 éves – tudósítóját. A főszerkesztő Saly Gézát választotta legközvetlenebb munkatársának, aki aztán haláláig a Nimród vezető publicistája lett. A lapnál való elhelyezkedésük után röviddel mindketten letették a vadászvizsgát, és puskát vásároltak. Hamarosan tördelőszerkesztőként csatlakozott hozzájuk Rácz Lajos, illetve Knefély Mária, Knefély Nándor, az országosan ismert vérebes szaktekintély lánya, aki ekkor már gyakorlott vadász volt, végzett közgazdász, és több nyelven beszélt. Gyenge László is ekkor került a szerkesztőség tagjai közé.

A főszerkesztő megtartotta a régi szerzők java részét, és igyekezett a szakma nagy neveit megnyerni a lapnak. Természetesen a színes nyomás nagyobb technikai kihívást is jelentett. Emellett nehéz volt a színes, jó minőségű képek beszerzése is, mert a fotósok nagy része akkoriban még fekete-fehér filmre fotózott. Bágyi Ferenc, Magyar Ferenc, Nagygyörgy Sándor és Gyenge László látták el a lapot színes fotókkal, de nem igazán győzték kielégíteni a keresletet, így utóbbi két munkatárs felvetette, hogy szervezzék meg a Nimród Fotóklubot. Több százan jelentkeztek, sokan dolgoztak az újságnak, így a „fotógondok” megszűntek. Ebben az időben illusztrátorként dolgozott a lapnak az akkor már világhírű Csergezán Pál, és nem sokkal később csatlakozott Balogh Péter is. A Nimród olvasószerkesztője, szakmai vezetője dr. Studinka László lett. Ebben az időben is sok vadgazdálkodási szakcikket írt csakúgy, mint dr. Bencze Lajos, dr. Szederjei Ákos, dr. Fábián Gyula, dr. Bertóti István, Szabolcs József, Páll Endre, Janisch Miklós, dr. Fatalin Gyula, dr. Fodor Tamás, Farkasházi Miklós, dr. Nagy Emil, Bakkay László, Szidnai László, Hegedűs Gyula, Csöre Pál, Patay László, Nagy Domokos Imre, dr. Zoltán Ödön, dr. Sterbetz István.

Egyre többször jelentek meg a mai kor „nagy öregjei” akkor még ifjú generációként: dr. Kőhalmy Tamás, Nagy Gyula Csaba, dr. Faragó Sándor, dr. Heltay István, dr. Berdár Béla, dr. Sinkovits Miklós, dr. Hönich Miklós, dr. Sugár László, dr. Sztojkov Vladov, dr. Balázs István, Farkas Dénes és sokan mások.
Ebben az időben a Nimród-előfizetés része volt minden vadász tagdíjának, ára 15 forint volt számonként, és 48 oldalon jelent meg.

1978. Elhunyt dr. Karczag Iván. A Nimród szerkesztőségéhez csatlakozott Homonnay Zsombor és Baróti Géza. Erre az időszakra esik a nagytáblás művelés elterjedése, valamint az apróvadállományok drasztikus csökkenésének kezdete, a nagyvad felszaporodása, ezzel pedig a vadkár növekedése. Ekkor még a pártállami rendszer igen nehezen adott ki engedélyt golyós puskára, és ez a helyzet gyakran visszaköszönt a Nimród hasábjain.

1981. Elhunyt a Nimród olvasószerkesztője és a „fiatalság” mentora, dr. Studinka László, helyét Morvay István vette át. Ugyancsak hatalmas veszteség érte a szerkesztőséget Balogh Péter halálával.

1985. A Nimród kiadása átkerült a VT Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalattól a Lapkiadó Vállalathoz. A műszaki fejlődés végre elérte a nyomdát is: áttértek ólomszedésről fényszedésre, ami nyugaton már szintén rendkívül elavult technológiának számított.

1987. Júniusban Budapesten tartotta közgyűlését a CIC, ez ismét ráirányította a világ figyelmét a magyar vadászatra és vadgazdálkodásra. Fontos döntéseket hozott a szervezet vadvédelmi kérdésekben, foglalkoztak a hivatásos vadászok helyzetével, és elfogadták a trófeabírálatban javasolt változtatásokat. Nagy sikert aratott a képzőművészeti kiállítás és a nemzetközi fotópályázat, amelyen a Nimród Fotóklub tagjai számos díjat nyertek, köztük a fődíjat is.

1988. Az országos küldöttközgyűlés áprilisi ülésén felvetődött annak a lehetősége is, hogy finanszírozási nehézségek miatt megszűnik a Nimród, de szerencsére a küldöttek ezt elvetették. Azt viszont megszavazták, hogy 1989. január elsejétől minden vadásztársaság maga döntse el, előfizeti-e a lapot tagjai számára, vagy sem. A legtöbb helyen úgy döntöttek, nem fizetik elő. Alaposan visszaesett az eladott lapok példányszáma, de a Nimród szerencsére fennmaradt. A lap árát mindenesetre fel kellett emelni.

1989. Kemény támadások érik a vadászatot és a Nimród vadászújságot is. A lapgazda, a szerkesztőség és a kiadó kétségbeesett kísérletet tesz az olvasottság növelésére: úgy dönt, hogy októbertől havonta kétszer jelenteti meg a lapot, azaz frissebb lesz a tartalom, de feladják a magazin jelleget.

1990. A Mezőgazdasági Kiadó, majd az Officina Nova Lap- és Könyvkiadó Kft. adta ki a Nimródot. Csekő Sándort leváltják a főszerkesztői posztról, őt követi Kiss Emil, majd Saly Géza, aki 1991-ben elhunyt.

1991–2019. Májustól főszerkesztőnek nevezik ki dr. Zoltán Attilát, dr. Zoltán Ödön fiát, aki korábban a Hunor vadászmagazint szerkesztette. Nevéhez egy több mint negyedszázados virágzó időszak fűződik. Munkatársai a kezdettől Gyenge László és dr. Köller Joachim. Hamarosan a szerkesztőséghez került Dénes István és Gellér Tibor. Rövid ideig velük dolgozott Knefély Mária és Homonnay Zsombor is.

Ez a korszak nemcsak hosszában és szakmai szempontból mérhető Kittenberger Kálmán főszerkesztői tevékenységéhez, de a múlt és a jelen vadászati kultúrájának megőrzésében és számos újdonság bevezetésében is. A Nimród szerkesztősége bábáskodott a FeHoVa kiállítás megszületésénél, és hosszú évekig színvonalas központi kiállítást rakott össze a rendezvényre, megszületett az Erdélyi Nimród és a Nimród Safari magazin, illetve páratlan „vadászkönyv-kiadási hullám” is indult: Dénes Istvánnal és a Dénes Kiadóval közösen 98 kötetes könyvsorozatot jelentettek meg, emellett pedig számos szerző adta át jó szívvel kéziratát kiadásra a szerkesztőség tagjainak az évek során.

A Nimród munkatársai mindig rajta tartották ujjukat a hazai és nemzetközi vadászati közélet ütőerén, így a rendszerváltástól egészen az elmúlt időszakig folyamatosan tudósítottak a legfontosabb hazai és külföldi történésekről. Számtalan vadászati beszámoló, szakmai és szépirodalmi írás jelent meg a lapban.

A szerzői gárda a jelen és a közelmúlt legnagyobb neveit vonultatja fel, mellette pedig mindig maradt hely a feltörekvő fiatalságnak is. A szerkesztőség nemcsak az írókat, de a képzőművészeket is támogatta és foglalkoztatta a legismertebbektől a szárnyukat próbálgatókig. Nem egy, ma ismert természetfotóst, képzőművészt mutatott be a lap a közönségnek.

2019. A szeptemberi számot már az Egy a Természettel Nonprofit Kft. adja ki a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállításra való felkészülés jegyében. A főszerkesztő Kovács Zoltán, a felelős főszerkesztő-helyettes Bors Richárd.