Bélával, a vaddisznóval egy hazai szupermarketben találkoztam. Kutyáknak való jutalomfalatok hevertek lábai előtt, csupa ízletes, ízlésesen csomagolt finomság, amelyekre a szépen preparált sertevad óvó tekintetével vigyázott. De miért is érdekes mindez?
Bélának a csülkei előtt állt még egy feltűnő tábla is, amelyen az alábbi szöveg volt olvasható:
„BÉLA A VADDISZNÓ
Vaddisznó Bélát kis korában örökbe fogadták, hogy megmentsék az életét.
Hosszú és teljes életet élt egy magyarországi farmon.
Öreg kora miatt szenderült jobb létre.”
Tetszik vagy sem, a világunk abba az irányba halad, hogy már a vadpreparátumokhoz is közérthető, hollywoodi mázzal leöntött (klasszikus példa, amikor a főhős gyerkőc kutyája elköltözik egy távoli farmra) magyarázatokat kell fűzni, hogy az átlagembert ne érje érzelmi bántalmazás, vagy/és ne forrjon fel az agyvize a „szemét vadászok”-ra öklöt rázva. Pedig – jelenleg – mi még egy olyan vidéken élünk, ahol az ilyen jellegű szívmelengető sztorikra nem lenne szükség, mert miért ne lehetne a vadat is tartalmazó kutyáknak szóló jutalomfalatok mellett egy vaddisznópreparátum, hívják bárhogyan is. Az irány egyértelműen az angolnyelvű nagyvilágból szivárog be cseppenként a Kárpát-medencei hétköznapjainkba és ne legyenek kétségeink, hogy I. vaddisznó Bélának lesznek követői, csak mondjuk IV. vaddisznó Bélának nem lesznek gondjai a tatárokkal. (Legalább is gasztronómiai értelemben biztosan nem, mert a sertevad húsát mindenképpen hőkezelni kell…)
De komolyra fordítva a szót, álljon itt egy illusztris példa, milyen reális gondot okozhat ez a mentalitás a hétköznapokban. A feleségem a közösségi médián több amerikai farm mindennapjait követi nyomon. (Igen, reális igény van arra, hogy a farmokon élő állatok életének minden pillanatát követhessük, úgymond celebmódra figyeljük őket.) Ezek olyan oldalak, amelyeknek kimagasló számokat hozó, több tíz, vagy százezres követőtáboraik vannak a világhálón. Személyes kedvencem az Useless Farm, azaz a Haszontalan Farm, ahol olyan állatok élik mindennapjaikat, akik tulajdonosuk szerint nélkülözhetőek lennének. Emuk, szamarak, lámák, selyemtyúkok… Na, de a témánál maradva, egy másik, hasonló alapokon működő farm tulajdonosa a minap publikált egy – azóta már törölt – videót, amelyben igyekszik tisztázni egy alapvetően mindennemű problémát nélkülöző helyzetet, ami így néz ki: elajándékozta a Skót-felföldi marhájának az egyik borját egy másik farmra, ahol az állatnak szerinte jó dolga lesz. Nos, az esetet figyelemmel követő „lájkolói” nagyszámban, kis túlzással szervezett zaklatással támadták be az újdonsült Skót-felföldi marhaborjú tulajának közösségi felületeit. Nem voltak híján verbális fenyegetésekben, rosszmájú megjegyzésekben, alaptalan feltételezésekben, hiszen nyilvánvalóan már kés alá került a kis, borzolt frizurájú „calf”… Nos, ugyebár ezért készült a már említett magyarázkodó videó…
A jövő nagy kérdése, hogy nekünk vadászoknak kell-e majd magyarázkodnunk? Nagy eséllyel nem ússzuk meg, ahogy Béla, a vaddisznó sem úszta meg „ki tudja, hogy valóban igazságalapú” nekrológját a szupermarketben. Megfelelő előkészítő munkával, nyílt és szakszerű kommunikációval azonban talán egy ideig még megússzuk a példában álló marhaságok miatti magyarázkodást…