A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Jász-Nagykun-Szolnok megyében „jártunk”, ahol az idény eddigi eredményire voltunk kíváncsiak.

 

Április elején már „Őzkörkép” címszóval feltérképeztük, hogy milyen idényre számítottak 2022-ben hazánk „őzes” megyéiben a kamarai titkárok. Az idény feléhez érve is képletesen körültekintettünk az eddigi eredmények közt Békés és Csongrád-Csanád megyében; ezúttal Kasuba Andrást, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi szervezetének titkárát kérdeztük a terület őzhelyzetéről.

A korábban kérdezett szakemberekhez hasonlóan Kasuba András is elsőként azt emelte ki az idény kapcsán, hogy nehéz lenne egy általános igazságot mondani, hiszen területenként is nagyon eltérő, változatos bakok kerülnek terítékre, de megyei viszonylatban összességében jó évnek értékeli az idényt a bírálati eredmények alapján.

– A külföldi vendégeknek kiadott vadászati engedélyek száma jelentősen emelkedett, több mint háromszorosa a koronavírus első hullámai alatt tapasztalt érdeklődéshez képest – részletezte a megyei titkár, majd hozzátette: az engedélyek idei kiadása még így sem érte el a 2019-es év szintjét, aminek valószínűleg a mostani, még bizonytalan vírushelyzet, illetve a közeli háború is az oka lehet.

– Szerencsére a belföldi kereslet is nagy volt, mivel az utóbbi két esztendő alatt több jogosultnak is új kapcsolatrendszert kellett kiépítenie – tette hozzá.

A bakok – ugyancsak, mint az idény is – nagyon változatosak. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei területeknek megközelítőleg egyharmadán igen jó tömegű trófeák akadnak, a felén gyengébbek, a többin pedig inkább átlagosnak mondhatóak a jellemzők. 

A titkár azt is kiemelte – ami már általánosnak mondható tapasztalat is lehetne e tekintetben –, hogy több bakon szemre nem is látszott, csak az agancsát kézbe fogva volt érezhető, hogy annak tömege sajnos alulmarad a várthoz képest. – Néhány közülük az augusztusi üzekedéskor biztosan jobb lehetett volna… – mondta el véleményét a szakember.

A megyében beszélgetésünkig majdnem 1800 bak került terítékre, és ebből az érmesek száma mindössze 370, közülük 80 arany, 139 ezüst, 151 pedig bronz minősítést kapott. 700 gramm felett 1 egyed esett, míg 600 gramm felett 8 bak is terítékre került.

Kasuba András lapunknak elmondta, a vendégek és a bérvadászok létszámának köszönhetően már több jogosult is elérte a vadgazdálkodási tervben szereplő hasznosítható mennyiségének a 80–90 százalékát, de arra is felhívta a figyelmet, hogy messze van még az idény vége; addig bizonyára a bakok száma és jellemzői is változnak, továbbá az üzekedés július végével kezdődő időszaka is számos vadászélményt és érett agancsú bakot tartogathat.