A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Vadászkamarai titkárokat kérdeztünk az őzbakvadászati idény derekán az idei év eddigi tapasztalatairól.

 

Április elején már „Őzkörkép” címszóval feltérképeztük, hogy milyen idényre számítottak 2022-ben hazánk „őzes” megyéiben az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) megyei területi szervezeteinek titkárai. Ezúttal viszont már az idény eddigi eredményeiről kérdeztük a szakembereket Békés és Csongrád-Csanád megyéből.

– A személyes véleményem, és a szakmáé is az, hogy a 2022-es év átlagosnak lesz mondható az eddigi trófeabírálati eredmények alapján – kezdte a témában való összefoglalóját Zuberecz Tibor Békés megyéből. – Idáig megközelítőleg 1900 trófeát bíráltunk el, ami nagyjából az elejtésre tervezett mennyiség 60 százaléka – tette hozzá a titkár, majd azt is kiemelte, hogy a legtöbb trófea néhány grammal elmarad a látottak alapján gondolt tömegtől.

Békés megyében ezen időszakban különösen kevésnek bizonyult a felső-középkategóriás agancs (450–500 gramm közöttiek), érdekesség viszont, hogy a kimagasló tömegű és pontszámú egyedek száma magasabb a korábbi évekéhez képest.

Beszélgetésünkig 73 olyan bak esett, melynek trófeatömege 500 gramm feletti, ebből 24 meghaladta az 550 grammot is, és 7 bak volt 600 gramm feletti, melyből a legnagyobb tömegű pontosan 694 gramm. Zuberecz Tibor lapunknak azt is elmondta, 4 trófea haladta meg a megyében a 180 nemzetközi pontot, a legtöbbre értékelt 187,05 volt első fokon. Így az érmesarány eddig 16,54 százalék.

 – A külföldi bérvadászok részéről nagyobb érdeklődés mutatkozott, mint az elmúlt esztendőben. Idén március–májusban 137 darab vadászati engedélyt adtunk ki, szemben a tavalyi év azonos időszakában kiadott 47 darabbal – összegezte.

– Megyénk területén az eddigi eredmények átlagos évet mutatnak – csatlakozott az előtte szólóhoz Hevér Zsolt. Az OMVK Csongrád-Csanád megyei területi szervezetének titkára elsők között emelte ki, hogy a megyei trófeabíráló bizottság 1885 őzbak trófeáját bírálta június elejéig, melyekből 70 arany-, 113 ezüstérmes, 145 pedig bronz minősítést szerzett.

– A megyében dolgozó kiváló szakembereknek hála, szakszerűtlen elejtés (mínusz pontos) minősítést mindössze 35 kapott. A bírálatra került bakok 44,1 százaléka 250–350 gramm közötti trófeatömeggel rendelkezett, ez adta a kereslet derekát – részletezte. 550 grammot meghaladó trófeatömegű bakot eddig összesen 23-at bíráltak.

A titkár elmondása szerint a korosztályi viszonyok jól alakulnak, eddig közel hasonló arányban lett hasznosítva a fiatal, középkorú és az idős korosztály, de azt is hozzátette: messze még az idény vége, addig ez még bizonyára változni fog. Mint ahogy változni fog az érmesarány és az elejtések száma is, hiszen megyei szinten közel 3600 bakot hasznosítanak a vadgazdálkodók, és eddig a fele került bírálatra.

A külföldi bérvadászok is szívesen látogatták Csongrád-Csanád megyét, az összes vadászati engedélytípusból valamivel több mint 200 darabot értékesítettek.

Összességében az idei évről eddig megállapítható, hogy az agancsfelrakás szempontjából átlagos, viszont a keresleti oldalon élénkebb érdeklődés tapasztalható a bakvadászat iránt – ezt igazolja a Békés megyében eddig kiadott engedélyek átlag feletti száma, valamint hogy Csongrád-Csanád megyében a legtöbb helyen már az egész éves tervet lekötötték, kevés a „szabad” bak.

A magas vegetáció miatt ilyenkor nehéz vadásztatni, egyre többen várják az üzekedést, hogy élménydús vadászatok során érett agancsú bakokat csalhassanak puskavégre – értettek egyet a szakemberek.