Mantrailing, avagy személykövetés: az ember utánkeresése.
A szolgálati és mentőkutyázásban világszerte terjedő, a hobbikutyások körében is töretlenül növekvő népszerűségű mantrailing – magyarul személykövetés – számos rokon vonást mutat az utánkereséssel. (A tevékenységről már írtunk online magazinunk hasábjain, itt – a szerk.) Ugyanakkor mégis jelentősen eltér tőle, mind a kutyák, mind pedig a vezetőik tekintetében. Jelen írás ezeket a különbségeket és hasonlóságokat járja körbe Hernyák Auréllal, a Mantrailing Akadémia Alapítvány mentőkutyás csapatának szóvivője és önkéntese, a Mantrailing Training Center kiképzője segítségével.
Közös vonás, hogy vadászatnak nevezik mindkettőt, de a sebzett vad nyomába eredés a kutya számára ösztönös tevékenység. Ezzel szemben mantrailing során a kutyától egy ember nyomának követését várjuk.
Az ehhez szükséges motivációt speciális képzéssel lehet felkelteni, növelni és folyamatosan magas szinten tartani. A változatos keresési feladatok megoldásáért a kutyát olyan jutalommal díjazzák, amit a leginkább kedvel. Ennél sokkal nagyobb értéke van számára a gazdával közösen végrehajtott vadászat élményének – épp úgy, ahogy utánkeresés esetén is. Erre épít az általuk alkalmazott képzési módszer, integrálva a hazai és külföldi képzések és bevetések tapasztalatait, hivatásos személykövető szolgálati kutyás csapattársaik és kiképzőik ismereteit is.
Mantrailingben a kutya számára a „vadászat” célját az eltűnés helyén az eltűnt személy szagmintájával jelölik ki. Utánkeresésben a rálövés helyén az ott talált esetleges vérnyom, csontszilánkok, szőr segít a kutya számára egyértelműen azonosítani, melyik egyed nyomát kövesse a sokszor azonos és más fajú állatok nyomával, szagával keresztül-kasul „szennyezett” területen.
Így van ez a mantrailinges kutyákkal is, főleg városi környezetben, ahol figyelmen kívül kell hagyniuk az összes többi ember szagnyomát, a forgalom zaját, más kutyákat vagy épp macskákat – minden zavaró, a fókuszukat elvonó ingert.
A kétféle szimatmunka a kutyavezetőtől is más munkát követel. A vércsapán az esetleges vércseppek, kenések, szőrmaradvány jelezheti a vérebvezetőnek, hogy jó nyomon haladnak. Ezzel szemben a személykövetésben a kutyavezető ritkán jut olyan visszajelzéshez a környezetből, ami ott helyben azonnal visszaigazolja a kutya munkáját. A mantrailerek alapvetően a kutya testjeleinek olvasására hagyatkoznak, ennek olvasását, és az erre történő azonnali reagálást kell megtanulniuk az edzésmunka során.
Jelentős különbség van a „végjátékban” is, hiszen míg az utánkereső gyakran kénytelen hajszára küldeni a kutyát, lecsatolva a vezetékről, addig a mantrailingben ezt nem teszik meg, a személykövető kutya egészen a találatig vezetéken, hámban dolgozik.
A hajsza és a sebzett vad elejtése során az utánkereső kutyától elvárt munka egyes elemeiben hasonlít ugyan bizonyos szolgálati kutyás munkához, de az már kívül esik a személykövetés területén.
Aki szolgálati vagy mentőkutyás céllal, emberéletek megmentésének céljából végzi a kutyás személykövetést, igyekszik elkerülni, hogy a kutyája vaddal kapcsolatos élményekkel gazdagodjon. Ez érthető is: nem kockáztathatja, hogy egy éles bevetés során az eltűnt személy helyett esetleg egy friss őzcsapára váltson át a kutyája, mert az izgalmasabbnak tűnik a számára.
Egy biztos, egyik területen sem boldogulnánk egészséges, jól motiválható és erős idegrendszerű vadászkutyák nélkül