Karsai Zénó, amatőr író és természetjáró olvasónktól kaptuk az alábbi verset, melyet az idei szarvasbőgés idején lakóhelyén, a Zemplénben írt, a látottak, és megélt élmények alapján.
Szürkületben hegyre megyek, hogy halljam a páratlan koncertet.
Mire az erdei tisztásra érek, a tücskök már hangolják hegedűjüket.
Bevetem magam kökény páholyomba.
Várom, hogy az első dalnok nyitányát megkezdje.
Az erdei színpad túloldalán már a hölgyek várják érces hangú kérőiket.
Egyszer csak öreg basszus nyitja meg az erdei hangversenyt.
Hangja öblös és mély,
betölti a zöld színház minden sarkát.
Kis vártatva rá kezd a rivális partner, ki messzebb bőg, de épp úgy erősen és büszkén.
Szerelmi udvarlás veszi előttem kezdetét.
A tenor mindent bevet, hogy lenyűgözze szíve hölgyét.
Hopp! Lebben a függöny s kél is a konfliktus.
Megjelent az első rivális.
Először, mintha csak énekhangba próbálnák egymást túlszárnyalni.
De, mint ha kesztyű repült volna úgy hánnya a port, s kihívója felé szegezi pompás fegyverét.
Az sem rest, párbajra kész.
Egymásnak esnek, minden izmuk megfeszülve.
Csattog az agancsuk, tusakodnak
Feltúrja körmük a harmatos pástot.
S mintha a kihívó fáradna.
A következő támadástól megugorva, elhagyja büszkeségét s a küzdőteret.
A dicsőséges győztes dámáihoz tér s midőn beesteledett, eltereli nyugodtabb területre őket.
Én még mindig lélegzetem visszafojtva ülök, hallgatom az éj sötétbe folytatódó koncertet.
Reggel lett mire hazatértem, de ezt a színházi élményt ki nem hagytam volna semmiképpen.
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre!