Berencsi Szilvia, háromgyermekes édesanya a Mátra és a vadászat szerelmesének tartja magát, bár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sík szülötte, de a sors úgy hozta, hogy most már a Mátra lábánál élhet. Ennek apropóján küldte el, és osztja meg e kedves saját versét olvasóközönségünkkel.
Tegnap még erdőidet jártam,
egy–egy fád alatt megálltam.
Csendesen s magányosan
álmodoztam rólad.
Figyeltem a madarakat
egyre csak daloltak.
Daloltak a szépről a jóról,
hallgattak a rosszról a gonoszról.
Tudtam egyszer elmúlik
haza kell indulnom,
itt hagylak téged.
Szomorú voltam de
titkon reméltem,
újra visszatérek.
Nyomot hagytam a fűben,
illatomat az erdőben.
Szememmel a képet
szívembe véstem.
Emlékeztem a lenyugvó napra,
a bokraid alatt bujkáló vadmalacokra.
A hegyoldaladban bőgő bikára,
szerelemtől izzó hangjára.
Már ekkor tudtam
a sorsom megírtad.
Ide vissza kell térnem,
hisz másképp nem élhetek.
…Sok idő eltelt mire én is fészekre leltem.
Atkáron mi lábad előtt hever.
Karnyújtásnyira vagy
bármikor elérhetlek.
Szerelembe estem,
MÁTRA te ezt jelented nekem.
Ha önnek is van egy jó története, írása, amelyet megosztana másokkal is, akkor ne habozzon, küldje el szerkesztőségünk részére az info@nimrod.hu címre!