A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Apja a háborúban elvesztette az egyik lábát, de ez sem akadályozta meg a vadászatban. Nyomdokaiba lépve, ő is évtizedekig szolgálta a vadásztársakat.

 

A 90. születésnapján vadásztársak, barátok és rokonok köszöntötték a nemesgörzsönyi vadászházban Péntek Károlyt, a Marcalvölgyi Sólyom Vadásztársaság nyugalmazott hivatásos vadászát.

Pethő Jenő 15 éve elnöke a vadásztársaságnak, és arról számolt be a Nimród olvasóinak, hogy mindig a közösségük tagjának tartották Károly bácsit, hiába ment nyugdíjba már közel harminc éve. A társasági vadászatok idején, a vadászrész osztásakor is gondolnak rá, illetve még néhány évvel ezelőtt is felkérték időnként egy-egy vendég kísérésére.

Mint elmondta az elnök, sokat vadásztak együtt, így személyesen is meggyőződhetett arról, hogy kiváló szakember, aki dr. Studinka László és dr. Bertóti István tanítványaként, az ő útmutatásaik alapján szervezte és végezte a sok-sok ezer fácán nevelését, kibocsátását, az élő fácán, fogoly, mezei nyúl befogását. Neki is köszönhető, hogy az egykor 20 000 hektáron gazdálkodó vadásztársaság több mint száz tagja élményekkel teli és gazdag terítékű vadászatokon vehetett részt. Az ünnepségen Pethő Jenő, a vadásztársaság elnöke ajándékkosárral és nyugdíjkiegészítést tartalmazó borítékkal köszöntötte az ünnepeltet.

 

 

Cikk kép
Cikk kép