A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Jelöletlen kóbor kutyát ejtettek el egy vadásztársaság szakemberei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magosliget község közigazgatási területén, 2022. november 1-jén.

 

Az ukrán határtól mintegy fél kilométerre elejtett állatnál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma veszettséggel való fertőzöttséget igazolt.

A veszett kutyát azon a területen találták, ahol idén szeptemberben egy veszett róka miatt számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih. Így kerülhetett sor a beteg állat elejtésére, hatékonyan csökkentve ezzel a közegészségügyi kockázatot. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az érintett vadgazdálkodási egységek területén, a már korábban elrendelt járványügyi intézkedések, többek között az ebzárlat és a fokozott járványügyi felügyelet továbbra is érvényben vannak, és mindaddig életben maradnak, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi. Ezenkívül a rókaállomány őszi veszettség elleni vakcinázása az ukrán határtérségnek a szeptemberi és a jelenlegi veszettség esettel is érintett területén gócvakcinázással is kiegészült.

A Nébih az esetről tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Európai Unió illetékes szerveit, valamint az Állategészségügyi Világszervezetet is.

A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat – harapása útján – akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Magyarországon (2017 óta először) idén szeptemberben azonosított veszett állatot a Nébih laboratóriuma. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be, ahol a háború folytán a rókaállomány körében végzett orális immunizálási program is elmaradt.

A háziállatok esetében Magyarországon a kutyák veszettség elleni oltása évente kötelező, a macskák oltása ajánlott. A Nébih ezúton is felhívja a kutya- és macskatartók figyelmét a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának kiemelt fontosságára! Szintén lényeges, hogy a kutyák és macskák Európai Unión belüli utaztatására, valamint harmadik országból történő behozatalára szigorú előírások vonatkoznak, a jogkövető magatartás e tekintetben is lényeges!