A link vágólapra másolva!
Fotó: Gschwindt Márk
Fotó: Gschwindt Márk

2024 májusában véget ért Nimród Vadászújság első saját kiállítása, a Nimród 111 Fotókiállítás vándorútja.

 

A tavalyi Széchenyi 125 emlékév kapcsán életre hívott, az akkor 111. évfolyamát ünneplő Nimród Vadászújság – hagyományteremtő jelleggel – 2023-ban első ízben rendezte meg saját kiállítását, az újság illusztrátorainak és fotósainak képei és alkotásai felhasználásával.

A 111 alkotást számláló kiállítási anyag az 1 év alatt 9 helyszínen lett közszemlére téve szerte az országban, és megközelítőleg 70 ezer látogatóhoz jutott el.

Az alkotók között természet- és vadfotósok, lapunk kollégái – Surányi Kinga, Szigeti Edit, Blaumann Ödön, ifj. Bóta István, Fülöp Bálint, Gőbölös Péter, Gschwindt Márk, Klép Sándor, Kókai Márton, Kovács Gergely, Krizák István, Orosz György, Plank Csaba, Simon Győző, Szerencsi Gábor, Utassy György – mellett festőművészek, illusztrátoraink – Boros Zoltán, Kőhalmy Tamás, Pócz Dániel – is bemutatkoztak. Továbbá a tárlatban szerepelt a Nimród Vadászújság egykori, a 20. század meghatározó, neves természetfotósának, Nagygyörgy Sándornak is néhány archív felvétele. A tárlatot egy képválogatás is kiegészítette, Széchenyi Zsigmond – könyveiben megjelent – saját fotóiból, Schell József illusztrációival és grafikáival színesítve.

Az első, ünnepélyes megnyitóra 2023. június 6-án kerül sor – a kiállítási anyagnak elsőként otthont adó – Magyar Mezőgazdasági Múzeum impozáns Darányi termében. Ugyanitt volt része a kiállítás a Múzeumok Éjszakája országos programsorozatnak.  

A Nimród 111 második állomása Várpalotán – a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Főváros 2023 program keretén belül –, a Thury-vár Márványtermében valósult meg, ahol július 14-től várták az érdeklődőket.

Innen a képek „továbbutaztak” Tatabányára, az Országos Vadásznapra, ezt követően pedig a Csernai Pál Művelődési Házban Pilisen, a gerjementi vadásztársaságok vadásznapján láthatta a nagyközönség.

2023 októberében az I. Bicskei Családi Vadásznapon folytatódott a kiállítás élete, innen vittük tovább Vásárosnaményba, ahol a fotók a Hunor Hotel és Étterem, valamint a Természet és Vadvilág - Dioráma Kiállítás és Természetismereti Centrumban kaptak helyet, egészen az év végéig.

2024 januárjában folytattuk a kiállítás vándorútját, elsőként Nagykanizsán, a Thúry György Múzeum – Magyar Plakát Háza adott otthont a képeknek, márciusban pedig már a kiállítássorozat záró állomása, a Gödöllői Királyi Kastély következett.

A vándorút végeztével a 111 alkotást kiállítási céllal iskoláknak ajándékozzuk, hirdetve a magyar vadállomány és hazánk természeti értékeinek szépségét.

Szeptembertől pedig már egy teljesen új, formabontó kiállítási anyaggal várjuk majd az érdeklődőket, elsőként Gödöllőn.