Czukor Lászlóra emlékezünk, aki személyes veszteségként élte meg a vadászat nagy változásait.
Utolsó útjára kísértük a komlói temetőben Czukor László hamvait.
Czukor László nem volt „nagyember”. Nem volt közszereplő, nem volt újgazdag, nem volt vadászati vezető. Nem is búcsúztak tőle „nagyemberek”. Czukor László egy volt a sok vesztes közül, akiket az „út szélén” hagyott a történelem.
A vesztesek olyan emberek, akik nem tudják a maguk hasznára fordítani a változásokat. Iparos ember volt, mester. Kitanult féltucatnyi szakmát – a cipészettől a fémmegmunkálásig –, hogy aztán a komlói filmszínházak üzemvezetője legyen. Ám, mire ez az álma megvalósult, a moziknak is bealkonyult.
De ezt tudomásul vette, megértette, a technikai fejlődésnek áldozatai is vannak. Személyes veszteségként a vadászat nagy változásait élte meg. Tízéves gyerekként vadász édesapja elmaradhatatlan kísérője volt. Idősebb Czukor László vájár 1947-ben a Jószerencsét Vadásztársaság alapító tagjainak az egyike volt. Halála után, 1957-ben az ő jogán lett a vadásztársaság tagja fia, ifjabb Czukor László, hogy aztán 43 éven át szenvedélyes vadászként és aktív, felelősséget vállaló és áldozatokat is hozó közösségi emberként őrizze és erősítse a Czukor név ismertségét és megbecsülését Komlón.
A vadásztársaságok történetében ott van a „nagy történelem” – mint cseppben a tenger. A Jószerencsét Vadásztársaság 1947–1974 között létezett, 1974-ben ugyanias négy társaság egyesítésével létrejött a nagyterületű Vörös Csillag Vadásztársaság, melyből 1985-ben Hubertus lett, hogy aztán 1997-ben osztódás útján végleg meg is szűnjön. Vagyonát felosztották, a tagok egy része – köztük Czukor László -, terület nélkül maradt…
Vadász, vadászterület nélkül. Huszonnyolc év – 1997-tól 2025-ig, halála napjáig tartó –, fájdalmas emlékezés. Rajtam kívül még egy vadász volt a kis létszámú gyászoló gyülekezetben – egy vadászkalap láttán gondolom ezt –, így aztán a családtagokon kívül alighanem csak mi ketten értettük meg igazán a szertartás utolsó mozzanatának elemi erejű üzenetét.
A hamvakat tartalmazó urna mellé ugyanis egy őzbaktrófea, egy kis csokornyi vadkan sörte és a ligeti erdőből egy maroknyi föld került befalazásra a 92 éves korában elhunyt Czukor László végakarata szerint.