Úgy vélem, nincs olyan erdőt-mezőt járó természetbarát, aki ne volna kíváncsi arra, miképp változott vadvilágunk az elmúlt évszázadokban.
Számos faj végleg eltűnt, mások egy időre kikerültek a hazai faunából, s jócskán vannak olyanok is, amelyek hívatlanul érkeztek a Kárpát-medencébe. A Változó vadvilág szerzői, dr. Sós Endre és dr. Tóth Tamás nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy képet adjanak arról, hogy ötven állatfaj állománya miképp változott az említett időszakban. Részletesen bemutatják azokat a tényezőket, amelyek egyes fajok megfogyatkozásához vagy éppen kipusztulásához vezettek, s arról is szó esik, milyen inváziós és betelepített fajokkal „gazdagodott” állatvilágunk.
A szerzők objektíven mérlegelnek, így nem csak arról esik szó a könyvben, hogy az egyes fajok kiirtásához a vadászat is hozzájárult, hanem az is, milyen nagy szükség van a puskás emberekre egyes védett, ritka fajok megmentésében. Például a vaddisznók, rókák és társak gyérítése nélkül jó pár földön fészkelő madár, és nemzeti kincsünk, a rákosi vipera sorsa is megpecsételődne. Nem beszélve az aszályos időben kitett vaditatók felmérhetetlen hasznáról és még sok egyébről.
A könyv kezdő fejezeteiben szó esik a vadászat és a természetvédelem hazai történetéről, a vadászati jog alakulásáról és változásairól, valamint arról, miképpen alakult ki a Kárpát-medence vadvilága az elmúlt évezredek során. Ezt követően két nagy fejezetre oszlik a könyv, az elsőben a megritkult és a kipusztult fajok bemutatásáé a főszerep, míg a másik nagy rész az Idegenből érkeztek címet viseli.
A szerzők a legújabb felmérések és kutatások alapján ismertetik az egyes állatfajokat; etológiájukat, ökológiai szerepüket, veszélyeztetettségüket. Néhány fajnál arról is olvashatunk, hajdan hogyan vadásztak rájuk. Érdemes néhányukat külön is kiemelni: megtudhatjuk, miért tűntek el hazánkból a fajdfélék, olyannyira, hogy a legkisebbnek, a császármadárnak is legfeljebb, ha hírmondója maradt. Az sem érdektelen, hogy miképp alakul mostanság az erdei szalonka sorsa, a barna medve miért választja mind többször otthonául a Bükk-hegységet, a szürke farkas különb, mint a híre, a hiúz pedig még olyan ritka nálunk, hogy nincs is vadgazdálkodási jelentősége.
Azok a fajok is helyet kapnak a könyvben, amelyek már kipusztultak a hazai faunából. Ilyen például az európai bölény, a jávorszarvas és az európai nyérc. E fejezetek azért is különösen érdekesek, mert a szerzők magyarázatot keresnek az eltűnésükre. Történelmi adatokkal támasztják alá véleményüket, miszerint az élőhelyvesztés, a betegségek, a vadászat vagy éppen ezek együttes hatása miatt nem maradhattak fenn a hazai faunában. (Igaz, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság áldozatos munkája következtében az európai bölényt ismét a hazai állatvilág tagjaként üdvözölhetjük!)
A második nagy fejezetben azok a fajok kerülnek, amelyeket betelepítettek Magyarországra vagy amelyeket nem hazánkba telepítettek be, de megjelentek nálunk is. Közéjük tartozik például a kanadai-, nílusi-, és indiai lúd. Szerepel a könyvben a muflon betelepítésének izgalmas története, a dámvad kérdőjeles meghonosítása (még mindig nem tudjuk pontosan kik és mikor hozták be a Kárpát-medencébe). Igazi csemege az olvasónak azon próbálkozások leírása, amelyek az amerikai szarvasfajok – vapiti és fehérfarkú szarvas- betelepítési kísérleteit vázolják fel.
Sőt, aligha kétséges, hogy a legtöbb zöld ruhás megcsóválja a fejét, amikor arról olvas, hogy vadászati célból a Bennett-kengurut is megpróbálták meghonosítani!
A kiragadott példákból is látszik, hogy egy nagyon hasznos könyv került az érdeklődők asztalára, amely egyaránt kedvelt olvasmánya lehet a vadászoknak és a természetvédőknek. A kötet a budapesti állatkert Állatkerti Kötetek a Természetért könyvsorozatának 24. köteteként látott napvilágot.
