Az alábbi történetben Pap Miklós János olvasónk, az egyik legkedvesebb vadászélményét osztja meg velünk.
Régen történt. A heves megyei Kompolt mezőgazdasági kutató intézetének Nagyút felé eső tábláján aratták a repcét. Vadásztársam hívott - ha van kedvem kimehetek, mert a vadőr és még ketten-hárman kint vannak. „Körülálljuk a táblát, hátha van benne disznó.” Kaptam a puskát és a szolgálati kis Simsonommal kirobogtam éscsatlakoztam az elállókhoz. A körülbelül hét hektáros táblát gyorsan tarolta le a kombájn. Közben sötét felhők gyűltek, erős szél kerekedett - zápor volt készülőben. Nem voltunk az esőhöz öltözve, így hazaindultunk, mikor elég kis darab maradt aratatlan. A sporttársak közölték, hogy vendéget várnak disznólesre, akár meg is várhatom őket. Hazamotorozva esőköpenyt vettem, majd a tábla nyugati végén elálltam egyedül. A szél elült, nem is esett az eső. A táblából már csak néhány szobányi aratatlan maradt, amikor kiugrott két jókora süldő. Átfutottak a dűlőút másik oldalán fekvő aratatlan repcébe. Na, gondoltam ezek jól elszeleltek, de élveztem a jelenetet. Körülbelül tíz-tizenöt perc múlva elfogyott az aratnivaló. A mag rákerült a traktor pótkocsijára és eldübörögtek az intézet felé. Isteni béke és nyugalom szállta meg a tájat. Északra kéklettek a Mátra hegyei, körülöttem a végtelen, csendes, napos határ. A kis epizód miatt örömteli hálás szívvel elindultam a dűlőút másik felénlévő aratatlan repcetábla felé, hátha véletlenül megpillantom az elfutott süldőket. Semmi esélyét nem remélve, hogy megláthatom őket, lassan elindultam a tábla szélén a gyepes útszegély belső felén. Nézelődve, lassan, lopakodva haladtam, amikor velem szembe megpillantottam egy felém osonó fekete hátat. Célra tartván a 7.62 mm-es, Sako lőszerrel töltött, öreg FÉG puskát, a közeledő vaddisznó fejének magasságában elsütöttem. A mozgás megszűnt, kicsit még rezegtek a repceszálak. Új töltényt ismételve, lassan elindultam a hely felé. Óriási meglepetésemre és örömömre két majd ötven kilós süldő feküdt egymás mögött, fejjel felém a jobb oldalán. A hátsó pár arasszal balra feküdt. Úgy emlékszem, hogy az elsőnek a fejét a hátsónak a jobb elejét roncsolta a lövedék. Megilletődve és hálásan álltam a szerencsés lövés áldozatai mellett. A végtisztességet megadván, motorra kapva elindultam a falu felé. Párszáz méter után szembe jött velem egy furgon a vendéggel és a vadásztársakkal. Közöltem velük, hogy nem kell fáradniuk, megvan a disznó. Az érintetlen helyszínre érve volt nagy meglepődés és gratuláció. A vadat felpakoltuk, majd vadásztársam házánál megfelelően ellátva mindenki megkapta a részét. Azóta is egyik legkedvesebb emlékem ez, amit szívesen osztok meg a vadásztársakkal.