Portréinterjú Sisák Lillával, a Kisteleki Vadásztársaság hivatásos vadászával.
6200 hektár szabad területen és háromszáz hektáros vadaskertben folytat vadgazdálkodást a Kisteleki Vadásztársaság, ahol a 27 éves Sisák Lilla vadőrként dolgozik. Idén júniusban egyedüli nőként indult el a hivatásos vadászok Csongrád-Csanád vámegyei versenyén, amin a 12 versenyző közül második helyezést ért el. Jelenleg a Soproni Egyetem mesterképzésén tanul vadgazda mérnöknek, jövőbeli céljai között szerepel a doktori cím megszerzése, továbbá a Bács-Kiskun vármegyei Vadászhölgyek Egyesületének titkáraként bővíteni szeretné a gyerekeknek tartott természetismereti és vadgazdálkodási foglalkozásaikat is.
Egy csodálatos helyszínre látogathattam el, a Kisteleki Vadásztársaság vadászházába, hogy személyesen találkozzak Sisák Lillával. Csillogó szemű, élettel teli, kedves és határozott lány fogadott, akit végigkísérhettem egy nyári munkanapján. Vaditatás, vadetetés, sózó kihelyezése, kotorékok szemrevételezése közben mesélt magáról és a munkájáról.
Gyerekként tipikus kislány voltál, vagy már akkor lehetett sejteni, hogy nem a megszokott dolgok érdekelnek?
Tanyán nőttem fel, víziszárnyas tartásával foglalkozó családból származom. Nem az átlagos kislányok világát éltem, egyetlenegy babám volt, ami a mai napig eredeti állapotban van, játékpuskából viszont nagyjából 30 darab volt otthon, a fapuskától a dugós puskáig mindenféle verzió. Nyáron felültem a fedett színben tárolt kisbálás szalmák tetejére egy Nimród újsággal és egy vadőrtől kapott összetört távcsővel a kezemen, és az egész vakáció alatt onnan néztem a réten az őzeket, a nyulakat. Az újságból kivágtam a képeket is, amiket beragasztottam egy füzetbe.
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy a vadőri pályát választod hivatásodként?
Három éves voltam, amikor a Csongrád megyei vadásznapra elvittek a szüleim, ahol a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola standjánál Kiss András tanár úr is ott volt. Odamentem hozzá, megrángattam a zakója szélét és azt mondtam neki: tudod hogy én mi leszek, ha nagy leszek? Vadőr leszek, de nem akármilyen vadőr, hanem lóháton járom majd az erdőt! Persze a tanár úr csak mosolygott és mondta a szüleimnek, hogy milyen aranyos kislányuk van. Aztán eltelt több mint 10 év, és az első diáknapon az iskolában odamentem hozzá, megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e még arra a kislányra, aki sok évvel ezelőtt azt mondta neki, hogy majd vadőr lesz. De nem tudtam befejezni a mondatot, mert Kiss András közbevágott: „de nem akármilyen vadőr lesz az a kislány, hanem lóháton járja majd az erdőt!” A mai napig libabőrös leszek, amikor eszembe jutnak ezek a pillanatok. A szüleim a kezdetektől fogva támogattak és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Ők egyet kértek, hogy amibe belekezdek, azt tisztességgel vigyem végig. Így volt ez a technikusi képzésemen, majd a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán a vadgazda mérnöki tanulmányaim során is, és tart a mai napig. Jelenleg a Soproni Egyetem vadgazda mérnöki levelező mesterképzésén veszek részt munka mellett.
Nőként milyen nehézségekkel kell szembenézned a munkád során?
Talán a megítélésem, amikor először találkozom valakivel. Megtörtént, hogy megérkezett egy vendég, és mikor meglátott azt mondta, hogy őt még női hivatásos vadász nem vadásztatta, de nem is fogja sokat. Azóta ez a vendég már kétszer visszajött és azt mondta, hogy ne haragudjak, rosszul ítélt meg elsőre. A nők nagy előnyét a munka során én főként a precizitásban látom.
Milyen gondolatokkal mentél idén a Csongrád-Csanád vármegyei hivatásos vadászok versenyére?
Úgy indultam neki ennek a versenynek, hogy ha a középmezőnyben végzek, akkor én már nagyon fogok örülni és elégedett leszek. Odafele menet még a kürtjeleket hallgattuk a kollégákkal a kocsiban. A versenyen a trófeabírálat nagyon jól ment, a lőszerfelismerés viszont nem volt könnyű feladat, de összességében élveztem az egész napot.
Milyen elképzelések szerepelnek még a jövőbeli terveid között?
Szeretném befejezni az egyetemet, és talán egy nap majd a doktori képzésen fogom folytatni a tanulmányaimat, de ez még a távoli jövő. Alföldi gyerekként az őz bolondja vagyok, a korbecslésük témakörében szívesen folytatnék kutatásokat. Idős koromra nem biztos, hogy vadőrként látom magam, de jelenleg nagyon szeretem azt, amit csinálok, úgy érzem, hogy révbe értem és a helyemen vagyok.
Szerinted mi a legnagyobb kihívás napjaink vadgazdálkodásában?
A vadgazdálkodás legnagyobb ellensége ma a klímaváltozás. Tíz év alatt akkorát fordult az időjárás, hogy már júniusban kisültek a kaszálók, egy hét alatt besárgultak a falevelek, mintha az őszbe mennénk bele. Mi még meg tudjuk oldani a vaditatást gödrös itatókkal, de azt látjuk, hogy a jövőben elkerülhetetlen lesz a napelemes kutak használata. A másik gondot az élőhelyek eltűnése okozza, a „mindent kivágni, mindent felszántani”, a csatornapartot lekaszálni hozzáállás egyre nagyobb probléma a vadgazdálkodásban.
A munkád és a tanulás mellett mivel töltöd szívesen az idődet?
Bár Csongrád-Csanád vármegyében dolgozom hivatásos vadászként, de a szomszédos vármegyei vadászéletben is részt veszek, ugyanis a Bács-Kiskun megyei Vadászhölgyek Egyesületének hét éve a tagja, egy éve pedig a titkára vagyok. Óvodákkal, iskolákkal dolgozunk közösen azért, hogy minél közelebb hozzuk a gyerekekhez a természetet, a vad ismeretét és szeretetét, és a vadgazdálkodás fontosságának a megértését. Preparátumokat, szőrmintákat, agancsokat viszünk ezekre az alkalmakra, korosztályoknak megfelelő előadásokat tartunk.
A munka és a magánélet egyensúlyát mennyire tudod megteremteni a hétköznapokon?
Nem egyszerű, hiszen a munkám miatt sokat vagyok férfiak között. Ez szülhet konfliktusokat egy párkapcsolatban, és kell hozzá egy olyan társ, aki megérti, hogy a munkám ezzel jár, és megbízik bennem. Nagy vágyam, hogy legyen egy saját családom, szeretnék gyermeket nevelni. Egyfajta küldetésnek érzem, hogy azt a szemléletet, amit a szüleimtől kaptam, és azt a tudásbázist, amit eddig megszereztem, át tudjam majd adni.
Mit üzennél azoknak a fiatal lányoknak, akik most azon gondolkodnak, hogy erre a pályára lépjenek?
Arra buzdítom őket, hogy ne engedjék magukat beskatulyázni, ha ők hivatásos vadászok, vagy erdészek szeretnének lenni, akkor válasszák ezt az utat bátran. Én is így tettem, és nagyon szerencsés embernek vallom magam, hogy azt tanulhattam és most azt csinálhatom, amit igazán szeretek, ami az életemet jelenti. Mert nálam ez nem munkahely, nem hobbi, hanem életforma.
