Amikor a biológiai védelem szárnyakon érkezik.
Hangágyú, szél által lengetett műsasok, prizmák, fehér műanyagszatyrot lóbáló napszámosok. Néhány példa a madárkár megelőzésére használt módszerek közül, amelyek többnyire csak ideig-óráig jelentenek védelmet. A természet azonban egy zseniálisan felépített rendszer, ahol megtalálhatjuk az egyik leghatékonyabb megoldást, vagyis a ragadozómadarakkal történő vadászatot.
A solymászat vadászati kultúránknak ősidők óta része, ami körülbelül 4000 éves múltra tekint vissza. De pontosan hol és miért lehet szükség manapság a solymászokra?
A vegetációs időszakban számos kihívással kell megküzdenünk a szántóföldeken. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a legnagyobb problémát a csapadékhiány, a növénykárosító rovarok és betegségek, illetve a vadkár jelentik. Ezke akár külön-külön is súlyos károkat okozhatnak.
Madárkár szempontjából a legkritikusabb a tavasz és az ősz, a vetések ideje, nyáron és ősszel pedig a gyümölcsök érésének időszaka. Ilyenkor óriási pusztítást végezhetnek a különféle madarak. Gyakran figyelhetünk meg ezekben a hetekben a veszélyeztetett növénykultúráknál olyan kihelyezett eszközöket, amelyek hang- és látványhatásokkal igyekeznek távol tartani a nemkívánatos „vendégeket”. Ezek ideig-óráig működő módszerek csupán, a károkozó fajok hamar hozzászoknak, és rájönnek, hogy nem jelent számukra valódi veszélyt. A solymászat azonban 90–95 százalékos védelemre képes, egy ökológiai törvényszerűségnek, a ragadozó és a préda közötti ellentétnek köszönhetően. A zsákmányállatok amint meglátnak egy repülő ragadozómadarat, ösztönösen tudják, hogy a „lét a tét” és azonnal menekülésőre fogják.
A lapunknak nyilatkozó Deák Dávid Norbert évek óta foglalkozik solymászattal. Idén több alkalommal is végzett már ragadozó madarakkal történő riasztást mezőgazdasági kultúrákban. Felgyőn egy dinnye tenyészkert őrzésére kérték fel őt és társát, amelyre e cikk születésekor is éppen vigyáztak.
– Sok fajta dinnye található ebben a viszonylag kisebb méretű, nagyjából 80x100 méteres kísérleti kertben. A kutatók folyamatosan monitorozzák és különféle laborvizsgálatokat végeznek a helyszínen. A problémát hat dolmányos varjú jelenti – mesélte lapunknak a szakember.
Aki nem ismeri annyira a dolmányos varjú intelligenciáját és kártételének nagyságát, annak első olvasásra érthetetlen lehet, hogy ekkora létszám mellett miért kérték a solymászok segítségét.
– A dolmányos varjú vadászati idénye július 1-től február utolsó napjáig tart, azonban ez a tenyészkert belterületen található, ezért a lőfegyveres gyérítés nem jöhetett szóba. A földhasználók próbálkoztak műmadárral és hangriasztással, valamint létrás csapdával is, de egyik sem vált be igazán. Ezután kerültünk mi a képbe – folytatta Dávid, aki elmondta: a hat dolmányos varjú ökölnyi méretű lyukakat vájt a csőrével a dinnyékbe, majd azon keresztül teljesen kiették a belsejüket. Egy tenyészkert esetében különösen nagy probléma, hiszen teljes fajtakísérletet tehetnek tönkre. Az egyik fajtasor meg is semmisült, azután keresték meg őket.
– Az első napunk felméréssel kezdődött. 17 órát voltunk kint egyhuzamban a területen és figyeltük a dolmányosok mozgását. Tapasztalataink alapján arra számítottunk, hogy déltájban a varjú nem fog mozogni és ez be is igazolódott. Ezután felállítottunk egy időbeosztást: Dávid reggel négytől 10 óráig van kint a területen, én pedig délután 4 órától este 9-ig tartom távol a varjakat – magyarázta a solymász a riasztás menetéről.
Két vándorsólyom, egy Harris- , másnéven vörösszárnyú ölyv és egy magyar vizsla vesz részt a vadkárelhárításban. Az őrzést egészen a dinnye betakarításáig, a fajtakísérletek végéig kell végezniük, mivel nem lehet kiszámítani, hogy a dolmányos varjak mennyi ideig kerülik el a területet egy-egy riasztás után.
– Pár naponta azért felbukkannak, van, hogy a körbekerített kert melletti területen szállnak le és onnan szemlélik az eseményeket, vagy nagyobb távolságot tartva tőlünk átrepülnek a dinnyeföld felett, miközben alaposan megfigyelnek bennünket – foglalta össze a tapasztalatait.
A dolmányos varjakkal ellentétben vannak olyan szárnyas kártevők, amelyeknél nem lehet őrzés nélkül hagyni a kultúrát egy pillanatra sem, pirkadattól napnyugtáig folyamatosan a területen kell lenni.
(…)
A teljes cikket a Nimród Vadászújság augusztusi számában olvashatják.