Május lévén, kevés aktuálisabb témát lehet találni a vadkárnál, melynek megközelítése számos módon lehetséges. Ezúttal lapunk természetfotósait kértük, osszanak meg velünk néhány tapasztalatot, hogyan is lehet az ilyen mezőgazdasági terület jó fotótéma, valamint képeket is, milyennek látják – fotós szemmel – a vadkárt.
Klép Sándor nem csupán a fotózás tekintetében, hanem foglalkozása révén is kapcsolódik a mezőgazdasági területekhez. 2007-től vadkárszakértői gyakorlati munkában is részt vesz, így számos tapasztalattal gazdagodott az évek során, mely megfigyelések alapján kialakult benne egyféle szemlélet a vadkárral kapcsolatban. Lakóhelye és környéke apróvadas terület, munkáját azonban elsősorban nagyvadas területen végzi, és legtöbbször csak a végeredmény felmérése és dokumentálása a feladata.
– Ez nehéz téma, ahol az érintettek érdekeinek egyeztetése még a határozott törvényi szabályozás ellenére sem mindig könnyű és hálás feladat. Ami biztos, amíg vad van, addig vadkár is lesz – kezdte Sándor, és azt is kiemelte, a túltartott nagyvadas területeken kialakított ideiglenes és végleges kerítéserdők ellenére sem lehet a mezőgazdasági kultúrákat teljes mértékben megvédeni.
– Talán a szakma kisebb teret ad a mezei nyúl és őz kártételből származó vadkárok megítélésére, pedig ahol ezek a fajok nagy létszámú populációja él, ott jelentős kárt okozhatnak. – A fotós arra is felhívta a figyelmet, a kárfelmérési munka nem teszi lehetővé a zavartalan fotózást, azonban sok váratlan esemény adódik, amikor jó lett volna, ha a fotósfelszerelés kéznél van. – Többször megtörtént, hogy a kukoricatábla egyik oldalán én, a másik oldalán a szarvasok „dolgoztak”. – Elmondása szerint nem egy esetben a napraforgó- vagy kukoricatáblában a vaddisznók „szabad strandot” üzemeltettek, miközben ő nem messze tőlük éppen felmérte az előző éjszaka alatt általuk okozott kárt.
Azonban ezek a „munkanövények” növekedésük során megfelelő takarást, álcázást biztosítanak a vadfotózáshoz, amit sokszor kihasznál.
– Gemencen a tavasszal serkenő, lucernával vetett vadföldeket a vaddisznók túrása ellen alacsony kerítéssel védik, a magasabb rész pedig villanypásztorral kerített a szarvasok korai legelése ellen – mondta el Krizák István vadfotós barátunk, a Mezőföld Természetfotó Egyesület tagja. – Később aztán, ahogy a lucerna megerősödik, ezek a vadföldek megnyílnak a szarvasok előtt – tette hozzá a fotós. A beugráló gím ilyenkor kiváló fotótémát szolgáltat a felkészülteknek.
Ahogy fogalmazott: ami a mezőgazdásznak vadkár, az a fotósnak jó lehetőség. – Tél végén, kora tavasszal mindig figyelemmel kísérem, melyik vetésen mozognak szívesen az őzek, és melyik napszakban. Az őznél az is nagy előny, hogy csak a város határába kell kisétálnia, és máris találkozhatunk akár nagyobb létszámú rudlival is.
– Mindig máshogy fotózom a vadat, ez a helyzettől függ – kezdte a téma kapcsán Fülöp Bálint. Amennyiben látja, hogy a vad már bent van a gabonában, sokszor a művelősorban próbál meg közelíteni hozzá, ami a takarásnak köszönhetően általában sikerül is. Bálint szerint a másik jó lehetőség az ilyen képek készítésére, ha az ember az erdő és a mezőgazdasági tábla között várakozik. Ilyenkor a vad nyugodtan vált ki az erdőből, továbbá ha jó a szél és a takarás, fogalma sincs róla, hogy a közelben fotós rejtőzik. Számos megfigyelése van már hasonló területekről, hiszen az év ezen időszakában a sok szúnyog és bögöly miatt a vad a nappalokat a megszokottól eltérően nem az erdőkben tölti, hanem kint a napos, szellősebb mezőgazdasági földeken. Azt is kiemelte, természetes, ha vadkáros részt lát valahol, azonnal szól a vadőrnek.
Ez a bika is a közel 1,5 méteres repcében feküdt, Bálint is csak a lesről vette észre a korona ágainak végét. Mivel nem volt messze az úttól, óvatosan rácserkelt, és már csak ki kellett várnia, míg feláll, hogy elkészülhessen az alábbi kép.
Élménybeszámolóját egy közelmúltbeli történettel folytatta. Mivel eső után sokszor korán mozdul a vad, egy ilyen napon késő délután került egyet a területen. Mire odaért, a szarvasok már kiváltottak az erdőből. – Ahogyan próbáltam kijutni az erdő szélére, egy fiatalabb bika épp előttem legelt 15 méterre, és meg is ugrott. A többi nem tudta ennek okát, ezért pár percig még sikerült őket fotóznom. Gondoltam, kicsit várok, hátha történik még valami, s pár perc múlva már jött is ez a kis „zsiráf” – tette hozzá, mert feléjük az egyéves bikaborjút így szokták hívni két kis agancskezdeménye miatt.
Orosz György vadfotósként sokszor megfordul mezőgazdasági területeken, főleg amikor őzbakot, mezei nyulat vagy fácánt szeretne lencsevégre kapni.
– Kora tavasszal a friss vetéseken lesem a télire összeállt rudlikat, és figyelem, miként alakul a bakok agancsa – részletezte György. Nyáron az üzekedési időszakban szintén eredményes fotóstúrákat szokott tenni a mezőgazdasági területek közelében, ahol a zavartalan helyeken akár egész nap figyelheti a kergetőző párokat. Ideális hely a vadnak a magasra nőtt kukoricás vagy a napraforgó, hiszen búvóhelyet és élelmet is talál benne.
– Helyi gazdák szokták viccelődve mondani nekem, ha tudják vagy látják, hogy a területükön fotózok, hogy miután megfotóztam az őzeket, akkor hajtsam is ki őket a területről, mert nekik csak a bajt okozzák – meséli a „vadkár fotósszemmel” témához vadászújságunk természetfotósa. „A vad táplálkozása mezőgazdasági területen” témában videofelvételt is készített Őzbakok és mezei nyúl a kukoricásban címmel, mely az alábbi linken meg is tekinthető: