A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Mint ismert, az orosz–ukrán háború jelentős hatást fejtett ki a mezőgazdasági termények piacára. A kieső ukrán termelés miatt képződő keresleti piacon jelentősen megemelkedtek az árak, a készlethiány miatt pedig a szakértők élelmiszerválságtól tartanak. A piac stabilizálására már az Európai Unió is lépéseket tett.

 

Az EU közös agrárpolitikájának része a zöldítés, aminek keretében az EU-ban termelő gazdálkodók ösztönző támogatást kapnak környezetbarát gyakorlatok alkalmazása esetén. Vadgazdálkodási szempontból sem elhanyagolható része a programnak az „ökológiai jelentőségű területek” (EFA) kijelölésének kritériuma, mely a biológiai sokféleség megőrzését szolgálja.

Az apróvadvadászatokra és a jogosultak gazdálkodására különösen jótékonyan hatnak az olyan EFA-típusok, mint a parlagon hagyott területek, a táblaszegélyek, az agrár-erdészeti területek, az ökológiai jelentőségű másodvetés vagy esetleg a nitrogénmegkötő növényekkel bevetett területek. Ezek jótékony hatással lehetnek a vad táplálkozására, illetve megfelelő búvóhelyet nyújtva, fejleszthetik az élőhely minőségét is. Elősegíthetik a határvegetációk, azaz ökotonok létrejöttét, melyek eltűnése nagyban befolyásolta az apróvadállományaink csökkenését az elmúlt évtizedekben.

Idén átmenetileg, a piaci folyamatok stabilizálása érdekében, az EU lehetőséget nyújt arra, hogy úgynevezett diverzifikációs parlagként jelöljék meg a gazdák olyan területeiket, amelyeket egyébként kultúrnövények termesztésére hasznosítanak. Ezzel együtt lehetőség nyílik arra, hogy korábbi parlagterületet is bevonhatnak a szántóföldi növénytermesztésbe. Emellett könnyebbség, hogy növényvédő szert is alkalmazhatnak ezeken a területeken.

A kieső parlagok mindenképpen negatívan hatnak apróvadállományunkra, hiszen a nyugalom hatására gyorsan megjelenő gyomosodás miatt ezeken a területeken megnő a növények és rovarok diverzitása, ami a vadon élő fácán-, illetve fogolyállomány, de más védett fajok tekintetében sem elhanyagolható. 2021-ben 75 ezer hektárt tett ki a parlagok területe; jelenleg még nem ismert, hogy a május 16-áig leadott egységes kérelmekben mennyit jelöltek meg a gazdák. A nagyvadas jogosultaknak is fájhat a feje a parlagok kiesése miatt, hiszen az amúgy is jóval magasabb terményárak mellett a vadkárérzékeny kultúrák vetésterülete is bizonyosan növekszik az idén.