A link vágólapra másolva!
Nagyvad felüljáró a 21.-es főút Tar-Mátraverebély szakaszán (Fotó: dr.Tari Tamás)
Nagyvad felüljáró a 21.-es főút Tar-Mátraverebély szakaszán (Fotó: dr.Tari Tamás)

Nemzetközi konferencián mutatták be eredményeiket a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézet kutatói Prágában. 

A fenntartható közlekedés témakörét vizsgáló egyetemi kollégák nagyban elősegíthetik a közlekedési fejlesztésekért felelős szakemberek és kivitelezők munkáját hazákban és külföldön is.

A közlekedés fejlődésével párhuzamosan környezetünk és az élővilág egyre inkább kitett a vonalas létesítmények – mint például az utak és vasutak – okozta közvetlen és közvetett hatásoknak. A közlekedési infrastruktúra fejlődése, nagyban hozzájárul az élőhelyek fragmentálódásához és az izolációs hatás megjelenéséhez. Ez utóbbi jelenség leginkább a kerítésekkel ellátott útszakaszok sajátossága, de egyes állatfajok esetében akár kerítés nélkül is bekövetkezik, melynek következtében akadályozottá válik a fajok szabad mozgása. Ennek mérséklésére ökoátereszeket és vadátjárókat telepítenek az útpálya alá vagy felé, ezzel biztosítva az átjárhatóságot.

 

Hallgatók terepi gyakorlaton a Vitnyéd melletti nagyvad felüljárónál (Fotó: Nagy Eszter)
Hallgatók terepi gyakorlaton a Vitnyéd melletti nagyvad felüljárónál (Fotó: Nagy Eszter)

A fenntartható fejlődés elengedhetetlen feltétele, a közlekedési hálózatok tudatos tervezése és ezek ökológiai szemléletű megközelítése, ami ma már célzott kutatások nélkül elképzelhetetlen. A Soproni Egyetem elkötelezett, hogy az egyetemen folytatott kutatásokkal és az oktatással hozzájáruljon a biológiai sokféleség megőrzése érdekében folytatott küzdelemhez. Ezek részét képezik azok az útökológiai kutatások, amelyek a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetében folynak. A kutatók magyarországi autópályákon és gyorsforgalmi utakon kialakított vadátjárókat és állatok átjárására alkalmas műtárgyakat vizsgálnak különböző módszerekkel. A kutatás részét képezi műholdképek elemzése és felszínborítási adatbázisok vizsgálata továbbá az átjárók elhelyezésének és kialakítási sajátosságaiknak a felmérése. Ehhez kapcsolódik a terepi adatgyűjtéssel a műtárgyak montírozása, többek között automata kameracsapdák és homokpadok alkalmazásával. Mindez az oktatásban is megjelenik az élőhely fragmentációval kapcsolatos ismeretek terepi gyakorlatok vagy éppen projektfeladatok során.

Közúti műtárgy monitorozására használt homokpad (Fotó: dr.Tari Tamás)
Közúti műtárgy monitorozására használt homokpad (Fotó: dr.Tari Tamás)

A kutatások eredményei – amelyek több mint 50 nagyvad felüljáró értékelését foglalják magában – megállapítható, hogy az utóbbi években átadásra kerülő gyorsforgalmi utak esetében egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az izolációs hatások mérséklésére a tervezések során, ami az átjárók számának növekedésében is jól mérhető. Ugyanakkor számos esetben megfigyelhető, hogy a kivitelezés során nagy változatosságot mutatnak az átjárók, a rámpák kialakítása, a zaj- és fényvédőfal elhelyezése és a növénytelepítés terén. Ezek egységesítése és fejlesztése a kutatási és nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével tovább növelhetné az átjárók hatékonyságát. A műtárgyak monitorozásának eredményei igazolták a helymegválasztás fontosságát, a magas használati érték eléréséhez elengedhetetlen a zavaró hatások – közeli lakott területek, utak vagy vasutak – elkerülése, a zavarásnak kitett átjárókat kevésbé használják a hazai vadfajok, ezzel szemben például a zavarásmentes, erdőterületet erdőterülettel összekötő átjárókon állandó látogató lehet a gímszarvas vagy éppen a vaddisznó.

Nagyvadfelüljárónál elhelyezett kameracsapda felvétele (Fotó: Mészáros Bence)
Nagyvadfelüljárónál elhelyezett kameracsapda felvétele (Fotó: Mészáros Bence)

A kutatások eredményeit az Ember-Vadvilág Interakciók Munkacsoport kollégái: Dr. Tari Tamás egyetemi docens, Nagy Eszter és Kovács Márk Ferenc PhD hallgatók tárták nyilvánosság elé a múlt héten Prágában megrendezett, az Európai Infrastruktúra és Ökológiai Hálózat (IENE) szervezet által szervezett nemzetközi konferencián. A Soproni Egyetem kutatói hazánkból egyedüliként egy előadást és két posztert mutattak be. Az 5 napos rendezvényen, amely „A biológiai sokféleség a jövő közlekedésének fókuszában” mottóval zajlott, 5 plenáris előadás, 127 szekció előadás, 11 interaktív workshop és 45 poszter került bemutatásra a kontinenseket átölelő eseményen.

A tudományos tanácskozás végén elfogadott „Zárónyilatkozat”  jól mutatja a tudományos társadalom elhivatottságát a fenntartható közlekedés elérése érdekében.

: IENE2024 Konferencia plenáris ülése (Fotó: Nagy Eszter)
: IENE2024 Konferencia plenáris ülése (Fotó: Nagy Eszter)