A különböző népcsoportok együttélése mindig magával hordozza, hogy eltanulnak egymástól idegen kifejezéseket, nyelvi sajátosságokat. Nincs ez másképp a vadászok szóhasználatban sem.
A Geresdi-dombság a Mecsektől délkeleti irányban, Baranya megye északi részén helyezkedik el, és része a Baranyai-dombságnak. Ezen a helyen, 3900 hektáron a Himesházi Enkes Vadásztársaság gazdálkodik. A dombos erdőkkel tarkított vidéket főleg a mezőgazdasági művelésbe fogott területek jellemzik, fővadjuk a gímszarvas, váltóvadjuk a dám, valamint kevés vaddisznó és őz is fellelhető itt. Apróvadjuk kevés, mondhatni, szórványos.
A környező települések – Himesháza, Geresdlak, Szűr – lakosainak nemzetisége meglehetősen sokoldalú. A magyarokon kívül élnek itt sokácok, svábok és szerbek is.
A sokácok délszláv népcsoport, amelyet a helyi lakosság magyarországi horvátoknak tart. A források alapján a 17. század környékén telepedtek le itt, majd néhány évtized múlva a svábok követték őket. A II. világháborút követő kitelepítések mind a sváb, mind pedig a magyar lakosság összetételét megváltoztatták, és ők egy egészen egyedülálló kultúrkörnyezetet teremtettek maguk körül. Népszokásaikat megtartották, anyanyelvüket a mai napig beszélik.
Ebben a környezetben a nemzetiségek nyelvi sajátosságai érdekesen érintették a velük együtt élők nyelvezetét, így a vadászokét is. A magyar lakosság részben megtanulta az idegen kifejezéseket, részben pedig átvette, és hallomás után, számára egyszerűbben, kiejthetőbben használta azokat. Az így elnevezett területrészek mára már teljesen beépültek a magyar kifejezések közé, amelyek a helyi vadászok tájékozódását is segítik.
A Lepo nevű területrészt eredetileg „Lipa vrila”-nak hívták a környékbeliek. Ez fordításban „Szép forrás”-t jelent, és az erdős domboldalak által határolt völgyben valóban található is egy forrás.
„Suta bará”-nak a vadászterület egyik 200 hektáros erdejét hívják. Sokácul még „Zsuta bará”-nak ejtették, ez magyarra fordítva „Sárga berket” jelent, vagy mindenképpen egy vizenyős, mocsaras részt jelöl.
De itt is, mint minden vadászterületen, a helytörténeti események maradványemlékei, valami nevezetes esemény, egy kivételes vad elejtése vagy tragédia bekövetkezte formálta a vadásznyelvet. A Halál-út egy meredek erdei út neve a Suta barában. Egy valamikor élt és a helyszínen életét vesztett traktorosnak állít emléket, aki fülke nélküli erőgépével lefelé haladva felborult, és akit a gép vagy annak rakománya maga alá temetett.
A Villámcsapta-les neve is beszédes. A szélsőséges időjárás és az elemek erői gyakran szednek vámot a vadászterületen is. Itt is ez történt, amikor a magaslesbe villám csapott. Hogy mekkora kár esett benne, megsemmisült-e, vagy csak egyszerűen sértetlenül túlélte a villámcsapást, ezt már nem őrizte meg a vadászemlékezet.
A Teleltető-völgy neve a múltba tekint. Első hallásra, ha a teleltetésről esik szó, legtöbbször valami lábasjószág téli szálláshelye juthat eszünkbe. Ebben az esetben azonban másról van szó. A völgy elején voltak az egykori téesz halteleltető medencéi, amelyekbe a halastavakból lehalászott halakat áthelyezték és téliesítették.
Itt is, mint mindenhol, a vadászat mint élő emlékezet őrzi meg számunkra a régi idők helyeit, emlékeit.