De ha vadásznak lenni jó, akkor miért a sok rosszkedvű, panaszkodó, csalódott vadász?
Miért a sok veszekedés? Miért olyan fesztült hangulatúak a közgyűlések? Miért fáj sokaknak a mások sikere, öröme?
Szinte mindenkinek megvan a maga sérelme, fájdalma, története.
Egy borsodi öreg vadász két évvel ezelőtt írt leveléből idézek:
„Tudatom veled, hogy ötvenéves tagságomból kirúgtak. Megaláztak, megszégyenítettek, megfosztottak attól a lehetőségemtől is, hogy 85 hektáros területemre puskámmal ráléphessek. A földtulajdonosi közösség vadásztársasággá alakult. A régi közösségből eltávolítottak tíz főt, a maradék pedig a családtagokból és sógorokból megalakította az új vadásztársaságot…A feddhetetlen múlt, az IB-ben eltöltött tizenöt évnyi munka, a nemrég kiérdemelt Hubertus-kereszt és a Nimród-érem nem jelentett semmit…”
Vadász számára a vadászati lehetőség, a vadásztársasági tagság sorskérdés. Érthető, hogy ezek elvesztése életre szóló fájdalom. De gyakran az is frusztrált, akinek biztos helye, jó területe van. Vadászéletünk hétköznapjait feszültté teszik a ráfogások, intrikák, vádaskodások, áskálódások. Az önző, számító, haszonleső cselekedetek, megnyilvánulások. A frusztráció, mely a csalódás, a becsapottság, a megbántottság fájó élménye, előbb-utóbb aztán válaszlépéseket eredményez, és gyakran agresszióba csap át. Megy tehát az adok-kapok.
Eldördül egy „gazdátlan” lövés? Reggelre már nevesítve van… Feltűnően jól működik a szóród? Alighogy híre ment, beszennyezi vagy éppen levizeli valaki… Lesen ülsz éjszaka, és arra megy haza autójával egy vadásztársad? Persze, csak azért is, hogy megzavarjon! Rendszeresen külföldi vendéget hoz valaki? Nyilván, mert megéri neki… Kitüntetést kap az egyik tagtárs? Naná, hogy kap, hisz az elnök szekértolója… Be akarsz iratkozni a legígéretesebb körzetbe? Nem tudsz olyan korán kelni, hogy sikerüljön! Egy-két személy gyakorlatilag kisajátította. Valaki lőtt egy jobb bikát? Igen, de mikor, hogyan és mivel? Eredményesebb vagy az átlagnál? Mert nyilván információkkal lát el a „lefizetett” vadőr…
Mindez igaz lehet, előfordulhat, elő is fordul. De több a pletyka, mint a bizonyosság. Mintha a szavak elvesztették volna súlyukat. Pedig a hamis, hazug, fájdalmat okozó szavak éppúgy visszavonhatatlanok, mint a kilőtt puskagolyó.
Panaszkodunk, vádaskodunk, s közben nyakra-főre emlegetjük az erkölcsöt, a vadászetikát.
De hát mi az erkölcs? Elvárási rendszer, mely viszonyokat szabályoz. A vadászerkölcs a vadászoknak az egymáshoz, a vadhoz, a területen működő gazdákhoz és egyéb partnerekhez, valamint a természethez való viszonyát szabályozza. Erkölcsi kérdés minden, ami valakit vagy valamit érint. Tehát gyakorlatilag minden tettünk és minden szavunk…
Fontos, hogy az elejtett vadnak megadjuk a tiszteletet. Megérinti az ember lelkét, ha szól a vadászkürt. Öröm látni a divatos vadászöltözeteket, a drága kalapok mellett a töretet. De ezek a vadászetika külső jelei, jó esetben ünnepi percei. Ám több a hétköznap, mint az ünnep! Emberségünk, erkölcsi milyenségünk alapja és egyben minősítője az úgynevezett hétköznapi erkölcs. Aminek az a lényege, hogy nem teszek, nem mondok olyat, ami bántana és sértene, ha valaki azt velem tenné vagy rólam mondaná…
Megjelent: A Nimród Vadászújság 107. évfolyam 11. számában (2019. november)