Szülőfalum határában, a főút mellett állt réges-régen egy sárga, piros cserepes épület, zöld kerítéssel. Égig érő fák vették körül, lombkoronáik még a meleg nyári napokon is misztikus félhomályt teremtettek. Vadászház volt…
A XXI. század azonban nem bánik kegyesen velünk, vadászokkal. Modernizálódunk, ugyanakkor sok mindent magunk mögött hagyunk, ezért szegényebbek is leszünk. Rohanunk, ahogy a világ is rohan, s ennek a mozgásnak jellemző sajátosságát mi sem tudjuk kibekkelni – mert elhagyunk dolgokat, szokásokat, embereket és helyeket... Ahogy, valamikor az ezredforduló idején, a bevezetőben említett vadászházat is elhagyták a vadászok.
Először az emberek tűntek el, majd a zöld kerítés. A háttérben lévő mezőn pár hónap alatt szupermarket épült, az egykori kapubejárat előtt futó – egyébiránt a fővárosba vezető – úton minden reggel lépésről lépésre araszoló kocsisor állandósult, amelyen nem segített a később a ház szomszédságában kialakított körforgalom.
Ahogy a kocsik piruettje, úgy a vadászház területén is folytatódott az élet körforgása, mert a régi idők vadászait idéző épületet lebontották. Ronthatta a látképet, ahogyan az egykori lakókat óvó fák is, mert rövidesen felcsendült a láncfűrészek kakofóniája, a méretes tönköket pedig sárga színű munkagépekkel ásták ki. Azóta a szupermarket a dugóban araszoló valamennyi sofőr számára még jobban látható, a vadászok pedig eltűntek, ahogy a vad is. Utóbbi talán mindenki számára szerencsés fordulat, mert a kocsiforgalom, mint tudjuk, nem kíméli a vadat, pedig az ősi vadváltók még régebben jelen voltak ezen a környéken, mint az egykori sárga falú vadászház, a szupermarket vagy a később a körforgalomnál nyílt étterem...
S hogy miért írok minderről? A napokban pont erre „dugultam” magam is, és lelki szemeim előtt újra megjelentek a nyári napfényben árnyékot vető öreg fák, a zöld kapu, a piros cserepek és a néhol kopottas, sárgás falak. Az összképen csak az rontott, hogy egy nemrég ide kihelyezett tábláról egy öregember mosolygott rám, és arra bátorított, hogy álljak meg egy gyors ebédre a körforgalomnál lévő éttermében. Fizimiskája alapján akár vadász is lehetne, de nem erről lett híres, hanem arról, hogy finoman sütötte a csirkét...
Az élet körforgása nem áll meg, mi, vadászok pedig vele változunk, de érdemes emlékezni az elődökre, ahogy a csirkesütők is teszik minden egyes táblájukkal…