Boros Zoltán, lapunk illusztrátora ezúttal egy jégkorszakban kihalt növényevőről készített alkotását mutatta meg.
- Az óriásszarvas csontvázát és koponyamaradványait volt szerencsém tanulmányozni több helyen is, mint például a bonni természettudományi múzeumban, vagy a müncheni vadászati múzeumban – mesélte a grafikus- és festőművész.
Hozzátette, hogy hazánkban is találtak maradványokat, amelyeket a Magyar Természettudományi Múzeumban állítottak ki.
A grafika elkészítésénél egy gímszarvasbikát vett alapul.
- Az általunk jól ismert szarvasbikához képest az óriásszarvasnak nagyobb volt a marmagassága, erősebb a marpúpja, mivel a gerinccsigolyák ágnyúlványai hosszabbak voltak. Ennek anatómiailag az lehet a magyarázata, hogy a koponyán lévő súlyos agancsot tartania kellett – magyarázta Zoltán.
Háttérként egy skóciai, tundrás jellegű tájat rajzolt meg, hiszen ilyen területeken fordult elő ez a rendkívüli méretekkel rendelkező szarvas.
A faj kihalása élőhelyének szűkülésével magyarázható, pontosabban a jégkorszak végén bekövetkező globális klímaváltozással. A felmelegedéssel együtt járó fásuló vegetáció végzetes lehetett a számára, mivel a bikák a mintegy 3 méteres terpesztésű agancsukkal a sűrűben nem tudtak elmenekülni. Továbbá feltételezhető az is, hogy ősünk intenzíven vadászta az óriásszarvast.
Az agancsot a fosszíliák alapján rajzolta meg Zoltán.
-Személyes élményem nincs vele, talán csak a genomom azon részének, amely neandervölgyi eredetű – tette hozzá humorosan a művész.
Az alkotás egy 20x30 centiméter nagyságú grafika.