Sorozatunkban olyan grafikus-, festő- és fotóművészek engednek bepillantást egy-egy alkotásuk kulisszái mögé, akiknek központi témája a vad, és a vadászat ábrázolása.
Vannak helyek, amelyek a térképen csak egy pontként vannak jelölve, és vannak azok a szegletek, amelyek ezen túlmutatva sokkal többet jelentenek számunkra. Orosz György vadfotósnál ilyen előkelő helyet foglal el egy különleges, természetes gyeppel borított domboldal.
- Ez az a pont, ahol megáll az idő: a tetőre kiülve a tekintet szabadon vándorolhat a hullámzó dombhátakon és a köztük megbújó, titokzatos völgyeken. Itt a csendnek is saját hangja van, amit leggyakrabban a szél kísér – mesélte Orosz György.
Azon a napon is, bár a tavaszi napsütés már ígéretesen melegítette a tájat és a vadfotós hátát, a hűvös fuvallatok azért még emlékeztettek a tél közelségére. Erről a dombtetőről messziről, szinte észrevétlenül lehet megfigyelni a vadvilág mindennapjait: az óvatos őzeket, a pockozó rókákat, a magasban trillázó pacsirtákat vagy a szerencsésebb napokon a távoli erdőkből előlépő, méltóságteljes szarvasokat.
- Aznap is a megszokott „leshelyemre” érkeztem, remélve, hogy a természet megajándékoz egy-egy pillanattal. Nem kellett sokáig várnom. A szemközti dombtetőn, mint egy lassan mozgó barna folt, feltűnt egy őzbak. Komótosan baktatott fel a gerincre, majd határozott léptekkel elindult az alattam elterülő lucernás felé. Távolról figyeltem, ahogy a friss, zöld tengerbe ér. Arra számítottam, hogy megáll és nekilát a csemegézésnek, ám őt valami más hajtotta. Átvágott a lucernáson, egyenesen a dombom lábához, majd hihetetlen módon megindult felfelé pontosan abba az irányba, ahol én addigra már hasaltam és a fényképezőgépemet akciókészen magam előtt fektettem – elevenítette fel az eseményeket.
Mozdulatlanul várt, miközben az ujját a kioldógombon tartotta. A bak csak jött, egyre közelebb, mit sem sejtve a közeli emberi jelenlétről. Amikor végre beúszott a tökéletes képkivágásba, megszülettek a fotók. Alig tíz méterre haladt el tőle, olyan közel, hogy minden apró részletét megfigyelhette.
- Különleges látványt nyújtott, mivel az agancsa már szépen kifent volt, világosbarna színe elárulta, hogy valószínűleg akácon és bodzán tisztíthatta le róla a barkát. Ez a selymesen barna szín tökéletesen harmonizált a tavaszi fényekkel. Végül szinte engem súrolva haladt el mögöttem, átkelt a dombháton, majd egy közeli szántóföld csupasz földjén telepedett le és elnyúlva adta át magát a délutáni napfürdőnek – zárta a történetet Orosz György.
