A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettet kapott a Gerjementi Vadásztársaság

 

A Gerjementi Vadásztársaság jogelődje 1969-ben alakult. A nagymúltú társaság jelenlegi elnöke, Boldóczki Pál úgy fogalmazott lapunknak, hogy ezzel a jelentős elismeréssel nem csak a most élő és tevékeny tagság munkáját jutalmazta az Országos Magyar Vadászati Védegylet, hanem azt is, amit ők az elődöktől örököltek az elmúlt bő fél évszázad szakmai múltjából. Hozzátette, hogy a jelen sikereiben nem csak az elődöket kell megemlítenie, hanem a környék többi vadászatra jogosultját is, akikkel sok-sok éve összefogtak, hogy közösen fejlesszék a térség vadgazdálkodását. A területükön – az ismert okok miatt – csökken az apróvadállomány, viszont nő és javul az őz és a dámvad állománya, illetve megjelent a vaddisznó. (És megérkezett az arany sakál is…) A vadászatra jogosultak összefogásának egyik alapítójaként beszámol arról, hogy a közös szakmai kritériumokon nyugvó együttműködés türelmet és áldozatokat is igényelt a tagok részéről, de látva a változást, az eredményeket, a fejlődést, bőven megéri részt vállalni benne. A kezdetekről megemlíti, hogy fontos lépés volt a NEFAG Zrt. részéről nyitni feléjük, bemutatni a gazdálkodásuk szakmai alapjait, a többi vadászatra jogosult részéről pedig az, hogy nyitottan álltak a kérdéshez, meghallották és megértették a szakmai érveket. Mint elmondja, nem csak a vadgazdálkodás és a vadászat fejlődésében, a terítékeken is megmutatkozó eredményeken látszik a siker, hanem a pezsgő kulturális és közösségi életben is, amely szintén fontos hozadéka az összefogásnak. Utóbbiak közül kiemeli a térség óvodás és iskolás gyerekeinek szóló programjaikat, amelyekkel az ismeretterjesztésen túl az utánpótlás nevelését is segíteni igyekeznek. A Gerjementi Vadásztársaságok és Vadászok Szövetségének idei Vadásznapját vendéglátóként szervezték Albertirsán, ahol megkapták a gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettet.

A díj előterjesztőjeként Fehér Sándor, a Gerjementi Vadásztársaságok és Vadászok Szövetségének elnöke, a NEFAG Zrt. termelési és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy amikor elhatározták a NEFAG Zrt. vadgazdálkodásának fejlesztését, a vadállomány minőségének javítását, rögtön világos volt számukra, hogy mindez csak a környező vadászatra jogosultakkal együttműködve lehet igazán eredményes, hiszen közös dámállományról kell gondoskodniuk. Már 2007-ben elkezdődtek az egyeztetések azért, hogy a vadászterületek határainak kijelölése kapcsán ne konfliktusok alakuljanak ki a vadásztársaságok között, hanem lehetőleg mindenki megelégedésére történjen a folyamat. A sikeres egyeztetés jeleként 2008-ban, Advent első hétvégéjén közös terítéket mutattak be Albertirsa főterén, 2009-ben pedig Mikebudán tartottak Vadásznapot. A közösen végzett munka, a szakmai egyeztetések és a szervezés végül 2013-ban öltött jogi formát, ekkor alakult meg a szövetség. Azóta rotációs módon, minden évben más tagszervezet látja vendégül a többieket egy vadásznapon, amelyet igyekeznek október első hétvégéjén megtartani, illetve egy vadászbálon, amit február utolsó szombatján szoktak tartani. Az állandó programok mellett rendszeres szakmai fórumokat, valamint változatos kulturális és oktatási programokat szerveznek. A szakmai munka középpontjába a dám áll, amit jól mutatnak az állomány mennyiségi és minőségi változásai. A szövetség tagszervezeteiről elmondja, hogy kiváló kapcsolatot ápolnak egymással, közülük az egyik legaktívabbként Csontos Csabát, a Pipacs Vadászkürt Egyesület vezetőjét emeli ki, aki egyben a Gerjementi Vadásztársaság vadászmestere is. Szerinte a gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakett méltó helyre került, amely egyszerre ismeri el a kitüntetettek munkáját és áldozatait, valamint a szövetség tagjainak egymást támogató együttműködését, amelyben fontos szereplők a díjazottak.

Cikk kép
Cikk kép