Az ember életében kevés dolog biztos. Az viszont vitathatatlan tény, hogy van egy darab biológiai anyukánk és egy darab apukánk még akkor is, ha nem ismerjük őket. Meghökkent ezen a mondaton? Ha igen, akkor ez a gondolatsor érdekelheti!
Az őzbakidény nyitányán mindig érdemes kicsit mélyebbre merülni a közösségi média „pocsolyájában”, már csak azért is, mert az ember igen érdekes bakokra bukkanhat a vadászcsoportokban. Persze nem árt, ha ilyenkor elengedjük azokat az etikai és alapvető kulturális elvárásainkat, amelyek bizonyos esetekben feljebb tornáznák a pulzusunkat. Az ilyesmi nem egészséges, sőt egyes extrém esetekben hosszú távon egészségkárosító hatással bír.
Erről jut eszembe, hogy a vadásszá válásom során volt egy mentorom, aki kifejezetten paprikás hangulatba került bizonyos szavak, kifejezések hallatán. Ezt ne vegyék részemről értékítéletnek, akkor és most is nagyon sok mindenben egyetértek vele, ám ez most lényegtelen. Az viszont idekapcsolódik, hogy tőle örököltem a vad „ledarabozása” hallatán való szemöldökráncolást is, ezért az idei idénynyitánykor kicsit redősebb volt a homlokom az egyik netes poszt kapcsán, ahol több vadásztárs azt latolgatta: vajon az idény során hány darab bakot lőnek majd. Volt, aki harmincban határozta meg a vad számát, volt, aki „csak” egy darabot akart elejteni, s volt, aki a szerencsére bízta, hány darabnál „áll meg”.
Itt térnék vissza a bevezetőben alkalmazott példamondathoz, és tenném fel a kérdést: szerencsés-e a vadat darabban mérni? Nem fogok és nem is akarok kőbe vésett szabályt alkotni, ám azt halkan szeretném az internet viharába belesuttogni, hogy véleményem szerint a darabozás nem szerencsés, sőt az egyik vadász barátom igen találó kifejezését kölcsönvéve: hangulatilag nem méltó.
Miért? Mert a vad nem kereskedelmi tárgy (még akkor sem, ha a vadászatra jogosultak lényegében kereskednek vele), de azt is kötve hiszem, hogy a vad „szilárd halmazállapotú testből, anyagból leválasztott vagy annak szétesése által keletkezett, közelebbről meg nem határozott nagyságú és alakú rész” lenne.
Nem, a vad érző élőlény, amely az életét adja a vadász szórakozásáért, a jogosult bevételszerzéséért vagy éppen a vadállomány jövőjéért. Ebből kifolyólag illik – illenék – „őt” tisztességesen megnevezni, nem holmi portékaként kezelni.