Az esküt tett zalai ifjú vadászokat ezévben is prof. dr. Faragó Sándor akadémikus, a Soproni Egyetem emeritus rektora, a magyar vadászati kultúra és a nemzetközi tudományos élet kiemelkedő személyisége avatta fel.
Az avatás után – mind az elmúlt negyedszázadban minden alkalommal – ellátta útravaló gondolatokkal.
Hivatkozott – csatlakozva a Szent Hubertus tiszteletére bemutatott mise gondolatiságához – a középkor vadász szentjeinek, Szent Eusztáknak, Szent Hubertusnak és Szent Egyednek a fenntartható vadgazdálkodás gyökereit jelentő látomás-üzeneteire, illetve Szent Egyed mártíromságára.
„A jelen kor vadászainak is az a feladata – a vadászati törvény szellemének megfelelően –, hogy óvja, gondozza és szabályozza vadállományunkat. Ehhez segítsék őket idősebb vadásztársaik, de azok, a már örök vadászmezőkön vadászó híres-neves zalai vadászok is, akiknek nevét és ezáltal tetteit megörökíti a Zalai Vadászok Emlékfája. Legyen az ő életük példa az új vadászok számára, hogy ősi hivatásunkat gyakorolva ők is példákká nemesülhessenek, egyúttal nem vadászó embertársaikkal is megértethessék a vadászat ősi, atavisztikus örömeit, gazdálkodási szempontból nélkülözhetetlen voltát, elemi szükségességét. Küldetés ez, amihez fel kell nőni, amit meg kell érteni, s a mindennapi életben ezt a szellemiséget – ahogy az avató mondatok során elhangzott – legyen erejük vadászéletük során megtartani.„
Ünnepélyes a pillanat, amikor az avatást végző – egy solingeni készítésű dísztőrrel – arra kéri a Mindenhatót, hogy akinek a vállát e tőr érinti, egész életében igaz vadász maradhasson.
A vadásztársadalom befogadta immáron az új vadászokat. Azok, akik családtagjaik kíséretében élhették át ezt az ünnepélyes pillanatot, biztosra vehetjük, hogy az első lépéseiket fegyverrel a vállukon az elhangzott intelmek hatása alatt teszik meg.
„Vadász akarsz lenni? Talán azt hiszed, hogy ha a válladra akasztod a puskát, zsebedben a vadászjegy, akkor már kész vadász is vagy? Bizony nem vagy az, annyira nem, mint a kisgyerek sem, aki admirális, fejébe nyomja matrózsapkáját, oldalára köt egy konyhakést s úgy kíséri az éren úszó papírhajócskáját. Éppen annyira vagy még attól, hogy vadász légy, mint az a kisgyerek az admirálisságtól. Mert nem a puska meg a vadászjegy teszi a vadászt vadásszá, hanem lelkülete, tudása.”
(Láng Rudolf, „Sólyom”)