A vadászkocsizás iránti vágyakozást Studinka László ébresztette fel bennem „Téli barkácsolás Somogyországban” című írásával. Élményekben gazdag megtapasztalását pedig darányi vadászbarátomnak, Vertkovci Lászlónak köszönhetem, aki számára nincs téli vadászat kocsizás nélkül.
Az elmúlt években számos alkalommal ültünk együtt Götz Gábor vadászkocsiján. Néha olyan hangtalanul és simán suhant velünk a fogat a dél-somogyi homokon, mintha szán lenne, másszor úgy küzdötte át magát a szittyós, sáros, mocsaras mélyedéseken, mint egy bivalyerős terepjáró.
Most a fészer alatt áll a kocsi. Vége a téli barkácsolási idénynek. A félvadon tartott lovak a nagy, füvesített kertben legelésznek, Götz Gábor kávét főz a tiszteletemre. Darány mintegy ezerlakosú település a barcsi járásban, a Dráva közelében. Valamikor minden család tartott állatokat – most tojásért is Barcsra kell járni... A 44 éves Gábor hét lova kuriózum, ritkaságszámba megy.
– Állatok közé születtem, nem is tudok meglenni nélkülük – mondja. – Tizenhárom évesen már kötőféken fogva vezettem a szántásban lovat. A fiam, Kristóf 14 éves, s eteti, itatja, felszerszámozza és befogja a lovakat…
A hét ló egy láthatóan szerény körülmények között élő családnál azért persze magyarázatra szorul.
– Nem vagyok kupec, nem szeretem adni-venni a lovakat – magyarázza Gábor gőzölgő kávéscsészével a kezében. – A lónak lelke van… Fedeztettük a kancákat, születtek a csikók, így aztán már heten vannak. És ez tényleg sok. A lótartás drága mulatság. A vadászidény rövid, a turista kevés, a falunapi csikós lovasbemutatók ingyenesek…
Kimegyünk a kertbe, lószemlét tartunk. Egy egészen kis csikó gyufaszál lábain ugrál az anyja körül. Érzelmekkel teli pillanat, könnyű megérteni, hogy miért is nehéz egy csikót eladni. Gábor egy műanyag vödrön dobolni kezd az ujjaival, mire elindul felénk egy fehér mén. Felismerem: a vadászkocsi egyik lova. Gábor megsimogatja a homlokát, miközben bemutatja.
– Ő Inka, hatéves csődör, a kocsi előtt a bal oldali, tehát a nyerges, ahogy mondani szokták. Nem kapkod, nyugodt: érzi, tudja, hogy mikor mit várok el tőle...
Újra dobol a vödrön, mintha takarmányt hozott volna, a fogat másik lova, Pajkos ugyanis kéreti magát. De megjön ő is. Hároméves csődör, a kocsi előtt a jobb oldali, a rudas. Nem is kell elárulni róla, hogy hevesebb, mozgékonyabb, mint Inka. Ám a fotózáshoz ő is készségesen a gazdája mellé áll.
Megnézzük természetesen a kocsit is, mert az eredményes barkácsoláshoz a jó kocsis és a jó lovak mellé jó kocsi is kell. De milyen is a jó vadászkocsi?
– Amitől nem riad meg a vad, s amelyről a vadász menet közben is gyorsan és biztonságosan tud leszállni. Ez a kocsi eredetileg egy dőlt oldalú parasztszekér volt. Stabil, nem magas, nem ingatag. Az oldalát kivágtuk, hogy könnyen ki lehessen lépni belőle. A fel- és leszállást lépcső segíti. Fontos, hogy senki és semmi ne szorongjon a kocsin. Legyen hely a vadászoknak, a lábuknak, a puskáiknak és persze az ellátmánynak, az elemózsiás kosárnak is. Az erős saroglyán pedig az elejtett vadnak. A lovas kocsitól nem fél a vad, de figyel rá. Ha zörög, csörög, nyikorog, akkor nem viseli. Ezen a kocsin csapágyas gumikerekek vannak, és a lószerszámokban sincsenek láncok… Az erdőben minden a figyelemről szól. A vad a lovakat, a lovak a vadat, a kocsis mindkettőt és persze a vadászokat is figyeli. Ritkán fordul elő, hogy a vendég előbb veszi észre a vadat, mint én. A kocsin ülők számára egyszerű a regula. Tilos felállni és előrefelé lőni a lovak feje felett!
– A fogatos szemszögéből milyen a jó vadászvendég?
– Aki kocsizik, csak jó ember lehet! Ez a vadászati mód minősíti azt, aki szereti. Bizonyos adottságokra, mint például az ügyesség, gyorsaság, fegyelem persze szükség van a sikerhez. Sokszor a legjobb akarat ellenére sem találkozunk lőhető vaddal, de a vadászvendégek többsége emiatt nem keseredik el. A kocsizás önmagában is élmény. A napokban az idény utolsó barkácsolását például az egyik rendszeresen kocsizó vadászunkkal puska nélkül csináltuk végig…
– Sok a munka, nagy az igény...?
– Három vadászterület találkozik itt, Darány körzetében. Megyek, ahová hívnak. Ha kell, barkácsolunk, ha kell, zsigerelek, ha kell, segítek a vadat begyűjteni. A kocsizást többnyire az idősebbek szeretik, igénylik. No, és persze a külföldiek! Sajnos, sok régi jó vadászember nincs már velünk. Az autós erdőjárás nem barkácsolás. Én úgy látom és azt mondom, hogy a lovas kocsival való barkácsolás nem az urak, hanem az úriemberek szenvedélye…
