Idén ünnepeljük Széchenyi Zsigmond, neves vadászírónk, vadászati ikonunk születésének 125. évfordulóját. Emlékezete kapcsán vadászújságunk internetes felületein is rendszeresen idézünk tőle, illetve a róla szóló írásokból válogatunk.
A vadászati irodalmat és azon belül Széchenyi Zsigmond írásait kedvelő olvasók körében időnként felmerül a kérdés: mikor, mire és hol vadászott utoljára a híres író? Ennek jártunk most utána.
Mint azt gondosan vezetett vadásznaplójából tudjuk, Széchenyi Zsigmond utolsó vadászesztendeje az 1965-ös év volt. Érdemes azonban megvizsgálni az előző évet is, hogy lássuk, milyen út vezetett az utolsó vadászatához. 1964-ben járt a feleségével Afrikában, és hazatérte után itthon is számos vadászati lehetősége adódott. Naplójának bejegyzései szerint több alkalommal érkezett Lábodról meghívás. Az év első felében kétszer is napokat töltött a Lábodhoz tartozó petesmalmi vadászházban, ahova a nyár folyamán harmadszor is visszatért, és ekkor egyenesen három hétig maradt. Ezen idő alatt naponta kijárt vadászni, és mindössze egyetlen „üres” napja akadt, ez az egy nap hiányzik a vadásznaplóból.
Augusztus 24-étől a hónap végéig Nagyláng (Soponya) vendége volt, ahol elsősorban récére vadászott. Szeptemberben egy napra Gyulajon is megfordult, de az igazi vadászatot a gemenci szarvasbőgés lehetősége jelentette számára. Ott-tartózkodása alatt hat eredményes vadásznapot jegyzett fel, és azon a héten három szarvasbikát, két őzbakot és hat vaddisznót lőtt. Novemberben is visszatért még néhány napra Nagylángra, ezúttal nyúlra és fácánra vadászhatott.
1964-ben összesen hatvankét sikeres napot könyvelhetett el az ekkor már 67 éves vadász.
Ehhez képest 1965-ben mindössze tizenöt vadásznap adatott neki. Igaz, erre az évre esik az a januári bábolnai vadászat, amelyen 64 fácánt lőtt. Ezt külön megjegyzéssel is ellátta a vadásznaplójában: „újvilági fácánrekord”. Márciusban még eljutott pár napra Lábodra, aztán a május közepétől június közepéig tartó egy hónapnyi időszak alatt összesen kilenc őzet lőtt, mindegyiket Fejér megyében. Az elsőt Fehérvárcsurgón, a következő hetet Nagylángon, majd a minden értelemben utolsót Martonvásáron.
Vadásznaplójának utolsó bejegyzése pontosan így szól:
[1965.] június 13. Martonvásár (Lászlómajori erdő) 28 cm magas, öreg, vékony 6-os!
Arra a kérdésre tehát könnyű a válasz, hogy mikor és mit lőtt, de a vadászat pontos helye csak nehezen deríthető ki. Lászlómajor nevű hely ugyanis nem található Martonvásár közelében. Nincsen a III. katonai felmérés részletes térképén sem, és a megye kataszteri térképein sem.
A kutatások alapján annyi kiderült, hogy A magyar szent korona országainak helységnévtára 1913-ban mindjárt harminc Lászlómajor nevű helyet ismer, de ezek közül mindegyik távol esik Martonvásár környékétől. Újságokat, folyóiratokat átböngészve is mindössze egyetlenegyszer említik Lászlómajort a keresett környéken ezen a néven, de ez végül meglehetősen biztos nyomnak bizonyult. Egy újságcikkben említik 1957-ben, mégpedig a Fejér Megyei Hírlapban. A cikk egyébként egy ráckeresztúri apagyilkosról szól. A tettes Ráckeresztúrról Lászlómajorba ment, majd vissza, tehát gyalog is könnyen bejárható távolságra. Most már újra át kellett nézni a kataszteri térképeket, van-e hasonló nevű major Ráckeresztúr és Martonvásár között. A Habsburg Birodalom – Kataszteri térképek XIX. század nevű oldalán a két település között található egy „Szent László puszta” (sic) nevű helynév, ahol a gondos térképrajzoló két hosszú, tehénistálló méretű épületet is feltüntetett, nem messze tőle pedig más gazdasági épületek láthatók. Ezeket veszi körbe a Szent László-pusztának nevezett, dűlőutakkal szabdalt terület, nagyjából félúton Martonvásár és Ráckeresztúr között. Szent László-puszta néven egy része a martoni (martonvásári), másik része a Baracskához tartozó határban található. Hogy melyik területrész hova tartozik, az a „Szent László puszta” feliratok alatt fel is van tüntetve a térképen, mégpedig igen nagy pontossággal. Találhatunk itt „Martoni határ felső”, „Martoni határ középső” és „Martoni határ alsó” nevű területrészeket, amelyek mind Szent László-pusztához tartoztak.
Ezek alapján nem kétséges, hogy a mai Martonvásártól délkeletre, mindössze 2,5–3 kilométerre található Szent László-puszta azonos a keresett Lászlómajorral.
Széchenyi Zsigmond jól ismerhette az uradalmi majorok szokásos épületeit, így magától is Lászlómajornak nevezhette a helyet. Valószínűbb azonban, hogy a helybeli kísérője is így hívta, ezért került ez a megjelölés a vadásznaplóba.
A történet szomorú befejezése az, hogy valóban ez volt és itt volt Széchenyi Zsigmond utolsó vadászata. Ezt követően már sokat betegeskedett, és nem egészen két év múlva bekövetkező haláláig már nem vadászhatott többet.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2021. évi áprilisi lapszámában.
