A link vágólapra másolva!
Fotó: Blaumann Ödön
Fotó: Blaumann Ödön

 

Lassan duzzad a szemeteszsákok hasa, üres pezsgőspalackok, nemrég még éles hangon rikító papírtrombiták, fújásra duzzadó, piros „anyósnyelvek” torlódnak a gyomrában. Ünnep, évzáró, biztos eseményeket búcsúztató ünnep – szilveszter „rekvizitumai”! Igen, az elmúlt esztendő, sikereivel, beteljesült vagy éppen meg nem valósult álmaival, már biztosan a múltunk része, ám december 31-én, amint fordul az óramutató – pillanatra meg sem állva –, új fejezet indul életünkben, egy új esztendő. Tervekkel, reményekkel telve várjuk… és egy kis félelemmel is: hiszen nagyon valószínű, bizonyos elképzeléseink megvalósulnak majd, de a legtöbb nap hozadéka ismeretlen … bármit rejthetnek előttünk a naptárlapok zömmel szürke, néhol piros betűs napjai! Munkánk során, szabadidős programjaink területén is. Bizakodó, örök optimisták, mint például Csekonics Endre számára az új év „háromszázhatvanhárom vadásznap országát” jelenti; a tömörebb Studinka László szerint „minden nap vadásznap”-ot. Szép szenvedélyünk lényegét, teendőink irányát Faragó Sándor, Sopron örökös „vadászprofesszora” tömöríti: „a vadászatot a kultúra és az erkölcs emeli fel az egyszerű zsákmányolás szintjéről a nemes szenvedélyek és a vadállomány felelős kezelésének társadalmilag elismert és igényelt szintjére, és a jövőt illetően is a kultúra és az erkölcs tarthatja fenn”. A több mint százéves Nimród Vadászújság a tegnapi nappal egy „új”, korunk technikájának vívmányával is bővítette az érdeklődök információs lehetőségét! Vegyék igénybe! Mind az éterben, mind a nyomtatott betű útján békés – elsősorban békés –, sikeres új esztendőt kívánunk minden vadász és természetszerető honfitársunknak.