A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Fotósszemmel barcogás idején

 

Plank Csaba – lapunk online felületein többször is publikált – természetfotóstól kaptuk az alábbi, októberi hangulatképeket.

A felvételeket ugyan nem idén készítette, viszont ezen a héten már kilátogat „bevált” barcogó helyeire újabb és újabb fotókat készíteni.

– Hová is mehetne az ember dámot fotózni?! – tette fel a kérdést viccesen Plank Csaba, majd hozzátette: Tolna megyében, a kiemelkedő nemzeti értékként számon tartott ’tolnaikum’ dámokhoz.

Cikk kép

 

Ennek a barcogó helynek – ahol ezek a korábbi képek is készültek – az a sajátossága, hogy egy szálas erdővel borított domboldalban található, ebből kifolyólag jól feladják a leckét a természetfotós számára is, hiszen a bikák barcogási szokásaiknak, habitusuknak megfelelően a fák között „össze-vissza” jönnek-mennek – meséli a fotós.

Cikk kép

Ilyen körülmények között kell – mint ahogy általában – elcsípni, elkapni a megfelelő pillanatot egy-egy jó felvételhez, amikor van egy szabad rés, fák közötti rész, hogy a dámok, ahogy a természetfotós fogalmazott: mutassanak is a képen.

– Az ilyen kitakarásoknak köszönhetően is érdekes, szép képek készülhetnek, de sokszor a vadnak csak az orra, vagy csak az agancsa látszik, legtöbbször így szoktak megállni – részletezi Csaba. Ki kell várni a pillanatot, amikor épp váltanak, mozdulnak.

Plank Csaba azt is kifejtette: ilyenkor részben ezért szokott minden alkalommal egész napos kiülésekre készülni. Korán indul a barcogó helyhez, a közvetlen közelében telepedik le, és késő délutánig – amíg a fényviszonyok engedik –, kint marad a területen.

 



 

Cikk kép

Izgatottan várja, idén mit tartogat számára az erdő.