Talajmegújító, a biodiverzitásra nagyobb hangsúlyt fektető mezőgazdasággal lényegesen több apróvad is lehetne a vadászterületeken.
Tragikus, hogy egyre több, egykor gyakori, akár vadászható, a szántókhoz valamilyen módon köthető madárfaj állománya drámaian megfogyatkozott, vagy a kihalás szélére sodródott a nagyüzemi mezőgazdálkodás miatt - ugyanakkor a vadgazdálkodásnak is van teendője a madárvédelem terén. Ezt Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője mondta a Nimród Vadászújságnak.
Magyarország területének jóval több mint 50 százaléka agrárterület, ezért a madaraink igen jelentős része ehhez kötődik – bocsátotta előre Orbán Zoltán. Köztük több olyan faj található, amely európai szinten is kiemelten értékesnek számít (mivel nálunk él az EU-s állomány akár több mint kétharmada), mint például a kék vércse, parlagi sas, kerecsensólyom, szalakóta vagy a túzok. Napjainkra az agrártáj kiterjedtsége világviszonylatban megelőzi az erdőterületekét, ebből következően az agrárium a legnagyobb szárazföldi élőhely-átalakító. Különösen igaz ez a nagyüzemi termelésre, ami a második világháború után alakult ki azért, hogy megoldást kínáljon az arra az időszakra jellemző élelmiszerhiányra. A gazdák azért kaptak támogatást, hogy minél több területet megműveljenek, így már nem állt érdekükben a mezővédő erdősávok, a földeket elválasztó mezsgyék megőrzése. Így eltűntek azok a növénytársulások, amelyek költő-, búvó- és szaporodásra alkalmas helyet jelentettek a madaraknak és más apróvadnak. Ennek következtében Nyugat-Európa területén az elmúlt 60-80 évben az agrárterületek madárállományának 60 százaléka kiveszett. Például Angliában eltűnt a mezei verebek 96 százaléka. Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, 2005-2006-ig stabil volt az agrárterületeink madárállománya. Ezt követően csökkenés, egyes fajoknál pedig drámai összeomlás következett be. Olyan fajok tűntek el teljesen, vagy szinte teljesen, amelyek ezer évig velünk voltak és megtanultak alkalmazkodni eleink gazdálkodásához, a legeltető állattartáshoz és a szántóföldi műveléshez. Az Európai Unió házi veréb állományának 50 százaléka mára kihalt. Eltűnőben van a seregély, a mezei pacsirta, a sárga billegető is, amelyek eddig jól érezték magukat az agrárgazdálkodó ember közelében, csakhogy 1945-ig fenntartható, mozaikos, extenzív agrárgazdálkodás folyt. Utána pedig megérkezett a nagyüzemi gazdálkodás, ami már nem fenntartható, soha nem is volt az. Hangsúlyozom, nyilván, a nagyüzemi gazdálkodók nem szándékosan pusztítják a környezetet, de a mindent eluraló rövid távú haszonelvűség erre vezeti rá őket – sorolja a problémákat a szóvivő.
Orbán Zoltán hozzátette: a nagyüzemi mezőgazdálkodás miatt volt szükség az agrárkemikáliák kidolgozására és mind szélesebb körű alkalmazására. Ezek fejezik be azt a pusztítást, ami az élőhelyek szántóvá alakításával veszi kezdetét, ez fokozza napjaink drámai madárállomány-csökkenését.
Nagy baj szerinte, hogy az utóbbi évek bírósági ítéleteiből az derül ki, sajnos egyes hivatásos vadászok úgy gondolják, hogy a túzok, a fácán, vagy a mezei-, illetve üregi nyúlállomány fogyása mögött a ragadozó madarak állnak, akik mindent megtesznek azért, hogy utóbbiak eltűnjenek a vadászterületről. Orbán Zoltán leszögezte: ez súlyos tévedés.
A szóvivő szerint az hozhat gyors és nagymértékű pozitív elmozdulást, ha az agrártámogatásban először a korábbi időszakok mértékére emelik, majd tovább növelik a gazdák számára a természetkímélő gazdálkodásért nyújtott kifizetéseket. Mint mondta, a január elsejével hatályba lépett új irány jó, de meg kell várni a végrehajtási rendeletet, volt már ugyanis példa arra, hogy az előzetes elképzeléseknek csak a fele maradt bent végül a tényleges szabályozásban.