Sziromfehéren csöndesek,
Régi pompájuknak szent totem.
Egy pontot vallató gödrök,
Nem pislognak rám sosem.
Az a sarki pók közöttük
Vezet láthatatlan szálakat.
Most halmot rakok belőlük,
S felig érek házakat.
Agancsos koponyák résein
Úgy kúszik néhol át a Nap,
Hinni mára nem tudom,
Hogy arra jártam, áldanak.
S mint bölények mementóinál,
Állok. Aznap nagyon féltetek,
Egy bocsánatért vers szitál,
Mert vérem kérte véretek.