A link vágólapra másolva!

Quad, terepmotor, rendszám nélküli terepjáró is érkezett engedély nélkül a védett területekre.

A védett természeti területeken végzett illegális tevékenységek komoly károkat okoznak az élő és élettelen természeti értékekben egyaránt. Idén már több motoros és quados ellen eljárást indítottak, amiért tiltott helyen terepeztek. A bírság több százezer forint, szóval érdemes még indulás előtt megnézni, hogy biztosan nem érinted-e a Natura 2000 területet vagy nemzeti parkot.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) idén tavasszal ismét kiemelt figyelmet fordít az erdőben terepezők elfogására. A természetvédelmi őrszolgálat tapasztalatai szerint továbbra is gyakoriak az engedély nélküli behajtások és a technikai sporttevékenységek – például a terepmotorozás, quadozás és terepjárózás –, amely komoly kárt okoz az élővilágban a Bükk területén is.

Milyen következményei vannak a tilosban terepjárózásnak? A legalapvetőbb probléma az erózió mellett, hogy számos élőlény – növények, kétéltűek, rovarok, hüllők – élőhelye semmisül vagy sérül meg, emellett pedig a zajterhelés is kárt okozhat az állatvilágban.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság segít az erdei motorozás, közlekedés szabályait megismerni, a szakemberek összeszedték a legalapvetőbb szabályokat:

- erdőterületen gépjárművel engedély nélkül közlekedni tilos 

- quaddal, terepmotorral csak erdőgazdálkodási célból lehet közlekedni

- védett természeti területre járművel behajtani csak engedéllyel szabad

- Natura 2000 területen technikai sport kizárólag hatósági engedéllyel végezhető

 A BNPI hangsúlyozza: mielőtt valaki terepmotorozásba kezdene, tájékozódjon az aktuális szabályokról és a térképekről (pl. a termeszetvedelem.hu oldalon).