2014. április 6-án a vadásztársadalom, a vadászati közélet és a vadászsajtó szegényebb lett egy mindig tenni akaró, a közösségért, a vadászati kultúráért és a vadállományért tevékenyen dolgozó vadásztárssal, egy generációt meghatározó kulcsszereplővel, Cseke Sándorral, akit sokan Csekő Sándorként ismertek.
Élénken emlékszem rá, hogy hirtelen és váratlan halála sokunkat – kollégáit, barátait, vadásztársait – szó szerint letaglózott. Amikor megismertem többen kemény, makacs, nehéz jellemként beszéltek róla, én azonban sohasem ezt az oldalát láttam benne dominánsabbnak. Korát és generációját meghazudtoló módon, egyfajta látnokként próbálta az általa megálmodott lap életét irányítani és előre mozdítani, úgy, hogy közben kollégáit, a vadászat és a vadászok ügyét is szolgálta. Azon kevesek közé tartozott, aki képzett újságíróként tette le névjegyét a szaksajtóban, a magával szemben támasztott szakmai és erkölcsi (vadászattal és sajtóval kapcsolatos) elvárásokat pedig, mindenkivel szembeni minimum elvárásként kezelte.
Áprilisban elmennek a szalonkák, ekkor ment el Sándor is. Egyik kedvenc vadja az égi vándor lehetett. Erről sohasem beszéltünk, de az íróasztala felett, Kittenberger Kálmán szigorú tekintete mellett egy szalonkapárt is lehetett látni. Első közös vadászatunk is egy kétnapos szalonkázás volt. Annak a tavasznak az illata örök útravaló.
Élete során számos rangos elismerést szerzett, de úgy gondolom, büszke volt/lenne arra is, hogy ő „tehet róla”, sokan a vadgazdálkodási ágazat közelében dolgozunk a mai napig is. Az ő szavaival élve: megfertőzött minket. A szenvedélyével, a hamisíthatatlan egyéniségével, amely a mai napig hiánycikk a magyar vadászati ágazatban, a vadászsajtóban.
Cseke Sándor 1976. januárjában került a Nimród Vadászújsághoz. Nevéhez fűződik a lap gyökeres megújítása, amelyben mindjárt első szerkesztői jegyzetében őszinte és közvetlen hangon szól a lap akkori olvasóihoz:
„Remélem az elkövetkező hónapokban kölcsönösen megismerjük egymást és – a megújult NIMRÓD szellemében – új párbeszédet kezdhetünk. (…) Megszületett az új NIMRÓD – és mint a próbaszám bizonyította – tartalmi és formai újításaink találkoztak a magyar vadászok elképzeléseivel.
Természetesen nem mindenkiével… ebben reménykedni sem mertünk, de jól esett hallani, olvasni azokat a véleményeket, melyek – a hibái mellett – örömmel üdvözölték a lapot.”
Cseke Sándor szívén viselte a vad, a szakma és a kultúra sorsát. Megújító tevékenységét igazolja, hogy nevéhez fűződik például a Venatus Fegyvermagazin, a Vadászati Kulturális Egyesület, a Magyar VADÁSZLAP, vagy az Európai Vadászújságírók Szövetségének létrehozása.
Utolsó publikált cikkében az őzvadászat kapcsán írt a spektívekről Csak a szemének higgyen! címmel: „Őzre vadászni nyílt területen, spektív nélkül – finoman fogalmazva – nehézkes. Először észre kell venni az őzet vagy őzeket, majd keresőtávcsővel eldönthetjük, hogy érdemes-e elővenni a spektívet…”
Halálakor írt megemlékezésem egyik sorával zárom írásom: „Ha rá gondolok, mindig a sokak szemét szúró egyenessége, az élet feltétlen szeretete és az apaszthatatlan kíváncsisága jut eszembe, amely köztudottan a legjobb újságírók alapvető tulajdonsága.”
Végezetül pedig álljon itt néhány idézet a mindig újító és provokatív szerkesztőtől, vadásztárstól:
„A hozzászólásokból kiderült, hogy sokat kell még tenni a vállalatnak a dolgozók szociális körülményeinek javításáért. (…) Egyetlen olyan jegyzőkönyv érkezett be a vállalati szakszervezeti bizottsághoz, mely egy régi katonaviccet juttat az ember eszébe. Az őrmester hónapokon keresztül azt jelenti a politikai oktatásról szóló jegyzőkönyvben, hogy <élénk vita volt, sok érdekes kérdés hangzott el, de én mindenre megadtam a megfelelő választ>. A parancsnokok kíváncsiak lesznek az őrmesterre, aki mindenre <megfelelő választ> tud adni. Meglátogatják az egyik foglalkozást, ahol Kovács honvéd éppen <rázós> kérdést tesz fel. Az őrmester így szól: – Kovács honvéd, ha ez mégegyszer előfordul, zárkába csukatlak!!! Remélhetően a lenti erdészet jegyzőkönyvében nem ez jelenti a <megfelelő választ>.”
1972.12.20.
„Induljunk ki abból, hogy tisztességes-e a Kézilőfegyver Vizsgáló Hivatal nettó 27,9 százalékos nyeresége, amelyet – mint versenytárs nélküli – hatóság (!) a fegyvereink bevizsgálásáért zsebel be?”
1992.03.10.
„Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elmúlt 10 évben nem foglalkozott annyit a sajtó, rádió, televízió a vadászattal, mint az Országos Vadásznap idején. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy ezúttal nem ellenségesen, poénkodva, hanem a vadászok nyitottságát, vadgazdálkodás és a vadászat szükségességét, objektív nehéz helyzetünket emelték ki a tudósítások, interjúk, publicisztikák – akkor nyugodtan levonhatjuk azt a következtetést: a Vadászati Kulturális Egyesület kezdeményezte vadásznap elérte a célját, megmutathattuk gondjainkat és az elmúlt két évben végbement átváltozásunkat.”
1992.10.06.
„Pár éven keresztül kakukkolt a mobiltelefonom. Tetszett, szívesen hallgattam a kakukkszót akkor is, amikor madarak valahol Afrikában, Dél-kelet Ázsiában éppen a Fülöp szigeteken teleltek. Mert akkor még nem tudtam, hogy a kakukk – és a hozzá hasonló költőparaziták – a madárvilág legalattomosabb ragadozói – (…) Hát ezért nem kakukkol már a telefonom.”
2011.05.