A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A vas megyei Marcalmenti Vadásztársaság intézőbizottsága „Tavaszi nagytakarítás a revírben” címszóval hagyományos szemétszedési akciót szervezett.

 

A 2022. május 21-én 8 órára meghirdetett időpontra tizenkilenc lelkes, vadásztársakból, hozzátartozókból álló önkéntes csapat jött össze a találkozóhelyen. Sebestyén Zsolt, a vadásztársaság környezetvédelmi felelőse köszöntötte az egybegyűlteket, majd az eligazítást követően a lelkes csapat pótkocsival, utánfutókkal felszerelkezve nekilátott a kijelölt területrészek megtisztításának, a kihordott hulladék összegyűjtésének. A munka eredményeként déli 12 óráig közel 25 köbméter szeméttől, hulladéktól sikerült megtisztítani az erdőrészeket.

A szervezők köszönetüket fejezik ki azoknak a vadásztársaknak, akik szállítóeszközeik rendelkezésre bocsátásával segítették a hulladékok egy helyre történő összegyűjtését. Külön köszönet a Sárvári Erdészeti Igazgatóság vezetésének, akik vállalták az összeszedett szemét átvevőhelyre történő szállításának megszervezését.

A sikeres akciót a társaság vadászházában egy finoman elkészített vaddisznópörkölt és a vadászfeleségek által készített sütemények elfogyasztásával fejezték be a résztvevők.

Üdv a vadásznak, óvd a természetet!

 

Cikk kép