A link vágólapra másolva!
Fotók: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotók: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntett, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, orvvadászat bűntett és közfeladati helyzettel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. feljelentése alapján folytatott büntetőeljárást a Tamási Rendőrkapitányság egy 48 éves pári tartózkodási hellyel rendelkező és egy 52 éves nagykónyi lakossal szemben.

A tamási rendőrök az elkövetőket 2020. november 2án Pári településen érték tetten, amint két dámbika trófeát készítettek ki. A korábban a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. alkalmazásában lévő kerületvezető vadász a 2 dámbika trófeát jogosulatlanul, vagyoni haszon végett szerezte meg, azokkal nem számolt el. A Bűnügyi Osztály munkatársai a 48 éves férfi tartózkodási helyén további 5 olyan nagy értékű dámbika trófeát foglaltak le, amelyek bírálaton nem estek át, ezáltal megalapozottan feltehető, hogy bűncselekmény elkövetéséből származnak. A bűncselekmény elkövetési értéke összesen: 5.050.000,− Ft, mely lefoglalás útján az eljárás során megtérült.

Továbbá a pári férfi 2019. év végén több nagyvadat ejtett el a Gyulaj Zrt. területén, melyek elejtésére nem volt jogosult, megalapozottan feltehető, hogy azokat jogtalanul eltulajdonította.

A korábbi hivatásos vadász baráti meghívásának tett eleget egy pati férfi 2018. október 23án, melynek során, ezen személlyel a Gyulaj Zrt. vadászterületén elejtett egy dámbikát, melyre nem voltak jogosultak. A pati férfinek nem volt arról tudomása, hogy ezen napon nincs jogosultsága vad elejtésére, ezen tényről az elkövetéskor nem tudott, ezáltal tévedésben volt. Ezek alapján a korábbi hivatásos vadász az orvvadászatot közvetett tettesként, tévedésben lévő személy felhasználásával valósította meg.

A fentieken túl egy 73 éves olasz férfi a korábbi kerületvezető vadásszal  mint kísérő vadász több nagyvadat ejtettek el, melyek között kettő nagy értékű dámbika terítékre hozása is megtörtént a 73 éves olasz vadász részéről, melyek dokumentálása a korábbi kerületvezető, kísérő vadász részéről nem történt meg, azokat jogtalanul eltulajdonították.

A 73 éves olasz férfinek azonban nem volt arról tudomása arról, hogy ezen napon nincs jogosultsága a szerződésen túl további vad elejtésére, ezen tényről az elkövetéskor nem tudott, ezáltal tévedésben volt. Ezek alapján a korábbi hivatásos vadász az orvvadászatot közvetett tettesként, tévedésben lévő személy felhasználásával valósította meg.

A korábban kerületvezető vadászként foglalkoztatott férfi a fenti bűncselekmények elkövetésekor a közfeladattal kapcsolatos jogkörét minden esetben túllépte, továbbá rendszeres haszonszerzésre törekedett. A tamási rendőrök a férfitől a kármegtérülés érdekében nagy értékű gépjárművet, továbbá számos trófeát foglaltak le.

A Tamási Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Cikk kép
Cikk kép