Olvasom a Kócsag 1932. évi 3-4. számát s közben elmorfondírozgatok magamban, hogy no lám, milyen nagyszerű dolog az, hogy már a képviselőház is foglalkozik a természetvédelem kérdésével.
Csakugyan legfőbb ideje, hogy ez is szőnyegre kerüljön, mert ha még soká halogatják, bizony nemsokára nem lesz már mit védeni. És olvasom, olvasom nagy lelki gyönyörűséggel Szalóky- Navratil Dezső fulmináns beszédét. Már a vége felé járok, amikor csak egyszerre . . . Hát ez meg micsoda? . . . «A természetvédelmi törvény végrehajtásánál figyelembe veendő, hogy a megfelelő kihasítandó területek, amelyeken ez a védelem folytattatni fog, feltétlenül némi ellenőrzést igényelnek. Magam is koncedálom, hogy ma erre a mélyen tisztelt kormánynak megfelelő anyagiak nem állanak rendelkezésére, de azt mondom, hogy amidőn az a mélyen tisztelt vadász Browning-puskájával kimegy és kétszer a levegőbe puffant öt-öt patront, ezzel többet költ el, mintha a miniszter úr a vadászjegy árát két pengővel — sokan azt mondják, négy pengővel — megterhelné. Ezzel a természetvédelemnek is eleget lehetne tenni, a természet szépségeit és teremtményeit pusztító vadász ezt a csekély kétpengős emelést igazán nem érzi meg, de a kétpengős emelés 50—60,000 pengőt, a négypengős emelés pedig cca 120,000 pengő jövedelmet jelentene a természetvédelem, a madárvédelem számára.» Nekünk ugyan megadták! Eddig így tudtam, hogy csak a vadászról húznak le több bőrt, mint a nyúlról, amelynek háziasszonyok tanúsága szerint hét bőre van. Úgy látszik azonban, hogy a vadásznak a természetrajzához az is hozzátartozik, hogy mindig eggyel több bőre van, mint amennyit gondos kezek már lehúztak róla. Hogy én ezt eddig nem tudtam! . . . Hm! A természet szépségeit és teremtményeit pusztító vadász . . . Várjon nem lehetne annyi joggal az erdészekre is adót kivetni, mert elvégre ők vágatják ki a legtöbb fát? . .. Mondjuk, erdővédelmi célokra ... No nem! Ez bolondság. Hanem szó, ami szó, furcsa dolog ez a vadászat. Én például nemes sportnak tekintem. Más ellenben ledorongol ezért s azt mondja, hogy nemzetgazdasági tényező. Egyik sem, — mondja erre az állam — hanem luxus, melyet meg kell adóztatni, s megadóztatja kutyámat, puskámat, de még talán a levegőt is, amelyet beszívok. Most meg már a természet szépségeit és teremtményeit pusztító mesterség... De miért is haragszik úgy reánk Szalóky-Navratil Dezső, holott ő maga is vadász ?. . . Legalább is úgy emlékszem, hogy találkoztam már nevével a Nimródban. Hol is volt csak ? . . . Ha jól emlékszem, valami madárvédelmi cikkel kapcsolatban. Lássuk csak . . . Itt nincs ... itt sincs . . . ez sem az . . . Hopp! Megvan : a Nimród 1927. április 1-i számában olvasom : «Csonka-Magyarországon alig négy-öt pár fészkelő uhuról tudnak. Egy-két pár a nógrádi erdőkben, néhány pár a Bakonyban és egy pár Pátyon, Navratil Dezső egyetemi tanár bérelt vadászterületén költ. Sajnos, ez utóbbi helyen és a közvetlen környéken évek hosszú sora óta ez az egyetlen pár van ; elszaporodni nem tud, mert Stoflitz vadőr minden tavasszal kiszedi a két uhufiókát még pelyhes korában, néhány hétig neveli és jó áron eladja. Vadtenyésztési szempontból természetesen nem kívánatos, hogy az uhu túlságosan elszaporodjék, de mint természeti ritkaságot, a múlt emlékét kellene legalább annyi védelemben részesíteni, amennyit a 85.000/1925. sz. földmívelésügyi miniszteri rendelet előír, hogy t. i. a baglyok vadászata minden időben tilos legyen és legalább egyelőre a tilos fogalma alatt értsék a fiókák kiszedését is.» Tyű, a terintettét, mi lenne, ha az ember ezt a két madárvédelmi cikket egymás mellé állítaná . . . Lám, nem árt néha, ha az ember régi újságokban böngészget. Hát isten szó, ami szó, az uhu csakugyan nem szépség. Olyan csúnya meredt szeme és hegyes füle van . . . És a hangja . . . Brr! ... De nálunk, bár ötnél jóval több, de mégsem sok pár fészkelt . . . Hát én egymás mellé állítom a két cikket. Sőt még egyebet is fogok egymás mellé állítani, hogy megmutassam, mennyire igazságtalan volt éppen a vadászt odaállítani nagy általánosságban, mint a természet szépségeinek és teremtményeinek pusztítását. Mióta az eszemet tudom, vadász vagyok. Ha nem is volt szabad még a puskát kézbe vennem, lélekben vadász voltam. Mióta öntudatosan vadászom, természetvédő is vagyok, s hirdetem szóban és írásban, hogy a természetvédelem és a vadászat nemcsak hogy nem zárják ki egymást, hanem az utóbbi a másik nélkül el sem képzelhető. Bocsánat, hogy magamról beszélek, amikor olyan nevekre hivathozhattam volna, mint Csathó Kálmán, Borsodi László, de hát ezekre azt mondhatnák, hogy mint széplelkű poétaemberek éppen ők azok a kivételek, akik erősítik a szabályt. Én nem vagyok poéta, és nem poéta az a sok, sok vadász sem, akikkel itt is, ott is találkozom, de még egynél sem tapasztaltam, hogy ne szerették volna a természetet. Sőt akárhány poétává lett, mihelyt a természetről kezdett beszélni! De nézzük csak, miben is áll a vadásznak a természet szépségeiben és teremtményeiben véghezvitt pusztító munkája. Attól természetesen el kell tekintenünk, hogy meglövi azt a vadat, amelyet okszerűen tenyészt, mert ilyen értelemben felelősségre kellene vonni minden állattenyésztőt, mert hiszen egy sem azért tenyészti az állatot, hogy majdan aggkori menedékházat állíthasson a számára. Bizony, minden állatnak be kell számolnia húsával, bőrével! Hogy aztán úgy vágják, szúrják vagy lövik-e, az végeredményben mindegy. Itt voltaképpen csak a vadászatra káros vagy közömbös állatokról lehet szó. Hogy a károsakat a vadász iparkodik gyéríteni, az nemcsak a dolog természetéből folyik, hanem egyúttal szomorú kényszerűség is. Ha nem tenné, csakhamar kipusztulna még a magja is az úgynevezett hasznos vadnak, s bizony még a legszenvedélyesebb természetvédő is felpanaszolná, ha pl. sohasem kerülne többé vadpecsenye az asztalára. A természet egyensúlyát az ember zavarja meg azzal, hogy jogot formál mindennemű táplálékhoz, tehát olyanhoz is, amely — mondjuk — a ragadozóknak volt szánva. Hogy az egyensúly teljesen fel ne billenjen és egyik-másik állatfaj teljes kipusztulására ne vezessen, kénytelen egyrészt az ehető vadat tenyészteni, másrészt pedig a riválisokat egy kissé kordában tartani, anélkül azonban, hogy ki akarná őket irtani, mert hiszen éppen a vadászlapok hasábjain lehet a leggyakrabban, olvasni, mennyire szükség van megfelelő számú ragadozóra, mert éppenezek az egészséges fajkiválás biztosítékai azzal, hogy a gyenge, a faj továbbszaporítására nem alkalmas egyedeket zsákmányul ejtik. Éppen a vadászok között egyre erősbödik a pusztulófélben levő állatfajok megmentésére irányuló törekvés. A Károlyi-féle radványi uradalomban védelemben részesül és szabadon fészkelhet a szirtisas, védelemben részesül a nyuszt stb., a Debreceni Vadásztársaság megtiltotta tagjainak a rétisas lövését. Csak ezeket említem, holott más helyről is hallottam hasonlót. A legérdekesebb dolog azonban éppen a mostani madárvonulással kapcsolatban történt. Ifj. gróf Esterházy László élesen kikel a vadászújságok lapjain azok ellen, akik az itt időző csonttollú madarakból csak egyet is elejtenek «tudományos célra» (?), míg ugyanekkor a direkt madárvédő Kócsagnak egy szava sincs ahhoz, ha levelező tagjai beszámolnak azzal, hogy az egyetlen látott csonttollú madarat meglőtték, 5 pásztormadárból egyet kitömés céljára lelőttek, összesen két darab fészkelő fenyvesrigóból az egyiket — szerencsére a tojót — tudományos szempontból elejtették, másutt látott két öregnek kézrekerítése azonban nem sikerült, négy fenyőrigóból ugyancsak lelőttek egy példányt megnyugtatás céljából. (Hát isten tagadhatatlan, hogy egy jó lövés nagyon megnyugtatólag hat az áldozat idegeire!) Ez, kérem, mind a kezemben levő egyetlen «Kócsag»-ban van, sőt még ennél több is, de egyetlen szót sem találtán arra nézve, hogy talán mégsem kellene azokat a szegény madarakat minden műkedvelő ornithológusnak tudományos vagy megnyugtató céllal meglőnie. A természet szépségeit és teremtményeit pusztító vadászok lapjában azonnal felhangzott az erélyes tiltakozás, pedig igazán nem esett szó annyi tudományos gyilkosságról, mint a Kócsagban. Értem és méltányolom, ha a M. N. Múzeum és a Madártani Központ nagynevű és nagytudású ornithológusai csakugyan a tudomány érdekében elejtenek egy-egy madarat, mert ebből haszon fakad. De hogy mi értelme van annak, hogy minden műkedvelő ornithológus csak úgy a maga megnyugtatására puffantson le kettőből egyet, ezt nem értem. Még kevésbbé értem azt, hogy miért kell mindezt a vadászok rovására írni, és ezen a réren a vadászok további megadóztatását kérni, holott éppen a vadászok táborából hangzott el ezúttal is tiltakozás a tudományos pusztítás ellen. Manapság divat a gyűjtés. Van, aki bélyegez, van, aki gyufaskatulyáz, van, aki tojásokat gyűjt. Én, ha módomban volna, meghonosítanék még egy gyűjtést, t. i. a gyűjtőket gyűjtetném össze, éspedig valamennyit, aki nem tudná hitelesen igazolni, hogy a Nemzeti Múzeum vagy a Madártani Központ számára gyűjt. Én bizony minden ilyen gyűjtőt összeszedetnék, de csak azért, hogy a legközelebbi illetékes hatóság kezébe adjam. Ennek a gyűjtésnek csakis jó eredménye lehetne, mert egyrészt lelohadna a gyűjtőszenvedély és sok ezer madár és tojás megmaradna, másrészt pedig a befolyt büntetéspénzekből csakugyan meg lehetne teremteni azt az alapot, amelyből tovább lehetne fejleszteni a természetvédelmet. Természetesen nem feledkezném meg az inges-gatyás apró oológusokról sem, akik csak úgy mulatságból pusztítják a fészkeket, s ha ezeken minden rajtaérés alkalmával elhegedülnék Szent Dávid nótáját, bizonyára hamarosan megszaporodnék madárállományunk. Méltóztassék elhinni, ez eredményesebb és méltányosabb is volna, mint az ő bűneikért is a vadászokat tenni felelőssé! Igenis, törvényt kérünk mi is! De olyan törvényt, amely mindenkire szól, mert amíg a törvény kivételeket tesz, addig írott malaszt. Törvényt kérünk, amely expressis verbis kimondja, mely madaraknak tilos nemcsak lelövése, hanem egyúttal tojásaik, fiókáik kiszedése is, amely kimondja, hogy ilyesmi csak a Nemzeti Múzeum és a Madártani Központ tudósainak van megengedve, s mindjárt nem lesz szükség semmiféle különleges apparátusra, mert az állami közegek — csendőrség, pénzügyőrség, erdészet stb. — éppen úgy ellenőrizhetik, mint akár a vadászjegyet. Tessék ezt is vadorzásnak minősíteni és a szerint kezelni! És ha szabad, én is javasolok valamit. Ne kérdezzen a miniszter úr senkit, se vadászt, se halászt, se madarászt, hanem csakis hivatásostermészetbúvárainkat, és ha ezek valamelyik állatfajra azt mondják, hogy védelemre szorul, hát szabjon elejtőjére vagy fészkének bántalmazására olyan büntetést, hogy örökre elmenjen a kedve ne csak neki, hanem még annak is, aki hallott róla. Ez az egyetlen racionális természetvédelem, melynek nyomán néhány év alatt megint benépesednek erdeink, berkeink, mezeink. * A fentiekkel nem akarom azt mondani, hogy minden esetben feltétlenül elítélem a tudományos célra történő gyűjtést. Nem, ezt nem teszem. Annyival is kevésbé tehetem, mert hiszen éppen a vadászok révén nagyon sok értékes anyag kerül tudós ornithológusaink kezébe, akik nem egyszer fel is szólították már a vadászokat, hogy segítsenek nekik munkájukban. Egyrészt azt akartam kimutatni, hogy igenis van a vadászban szív, mert kikel olyasmi ellen, amit az ornithológus esetleg magától értetődőnek talál, másrészt meg azok ellen a gyűjtők ellen szólok, akik akár üzletből, akár pedig csak úgy a maguk mulattatására foglalkoznak a gyűjtéssel és így az általuk folytatott gyűjtés tényleg csak a természet szépségeinek és teremtményeinek pusztítása, mert hiszen nem kerül tudományos feldolgozásra. Legalább is nálunk nem, mert vagy külföldre megy ki mint árucikk, vagy pedig elkallódik magángyűjteményekben anélkül, hogy valaha is szakember kezébe kerülne. Ki kellett kelnem a vadászok természetvédelmi megadóztatása ellen, elsősorban annak a Navratil Dezső úr általi indokolása miatt. Valóban senkinek lelkületéhez nem állhat közelebb a természet védelme, mint a vadászokéhoz. Ha erre kerül a sor, a vadászok bizonyára ki is veszik részüket a pénzáldozatból is. De ennek egy előfeltétele van, éspedig az, hogy valóban a természetvédelemre fordíttassék. Mert ha elfogadják az igen tisztelt cikkíró indítványát, végeredményben még azt is megérhetjük, hogy a vadászok pengéiből nem természetvédelemre, de természetrombolásra is jut.