A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Egyedi kiállítótérrel erősíti társadalmi szerepvállalását az OMVK Hajdú-Bihar vármegyei Területi Szervezete

 

Tavaly év végén, ünnepélyes keretek között adták át az Országos Magyar Vadászkamara Hajdú-Bihar vármegyei Területi Szervezetének megújult irodaházát, amely helyet ad egy különleges kiállításnak is. Papp Zoltán titkár megkeresésünkre informálta a Nimród olvasóit a bemutatótér ötletéről, megvalósításának módjáról.

Mint elmondta, az ötlet akkor merült fel, amikor az országos pályázati kiírásokban a finanszírozására lehetőség nyílt. A kamara belső szabályzata alapján a kiemelt kamarai célok között szerepel az ifjúságnevelési program. Kialakítását tekintve nem egy hagyományos vadászati kiállítás, hanem egy olyan ismeretterjesztő bemutató tér, ami vadászat és természet iránt érdeklődő felnőtteknek is élményt nyújt, ugyanakkor jól szolgálja a gyerekek ilyen irányú nevelését, szemléletének formálását.

Majd azzal folytatta a beszámolót, hogy az impozáns tér 200 négyzetméter alapterületen igyekszik bemutatni a vármegye jelentősebb élőhelyeit, védett és vadászható fajait, valamint az itt előforduló vadfajok állományának változását az 1960-as évektől napjainkig. A látogatók tájékozódhatnak a modern kori csapdázásról, megismerhetik az élve fogó és ölő csapdázási módokat, a teríték készítés szempontjait. A terem utolsó harmadában egy oktatóterem került kialakításra, mely használható lézer alapú vadászatra is, ahol élethűen lehet gyakorolni a mozgó vadra történő célzást. A teremben magyar vadászírók különböző kontinenseken szerzett vadászélményeit bemutató könyvekből olvashatnak idézeteket, illetve láthatnak az adott kontinensről származó trófeákat is.

A teljes beruházás összesen 120 millió forintba került, aminek felét a vármegyei kamara saját forrásából fedezte, a fennmaradó összeget pedig az Országos Magyar Vadászkamarától kapta támogatásként a szervezet.

A rangos átadón kitüntetéseket is adtak át. A kamara Aranyérmét Puskás Nándor, az OMVK Hajdú-Bihar vármegyei Területi Szervezetének sportvadász alelnöke kapta. A Kamarai Érdemérmet ifj. Szilágyi Sándor, a Püskökladány Vadásztársaság elnöke, Papp János, a Berettyóvölgye Vt. hivatásos vadásza, Nagy Sándor, a Tiszacsegei Vt. tagja vehették át. Dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, az országos keretből adott át egy „A Vadászkamara Érdemérme” kitüntetést Papp Zoltánnak, vármegyei titkári munkájának elismeréseként.

A gróf Nádasdy Ferenc Emlékpakettet a Nádudvari Vt., a Magyar Vadászatért Érdemérmet pedig Erdei Imre, a Nádudvari Vt. elnöke vehette át. Nimród Éremben részesültek: Szilágyi Szabolcs, a Nádudvari Vt. fővadásza, Kulcsár Balázs, a Konyár Vt. elnöke, Csontos Gábor, a Hajdúnánás Természetbarát Vt. részéről, Nagy Attila, a Földes Nimród Vt. vadászmestere, Dr. Lévai László vadkárszakértő és Hajzer István, a Hajdúszoboszló Földgáz Vt. tagja.