Kevesen tudják, hogy egykor az üregi nyulat és a házi nyulat egyaránt tengeri nyúlnak nevezték. Ezért kerülhette el a vadászirodalom lajstromba szedőinek figyelmét a Tengeri nyulak tenyésztése című, 1875-ben megjelent könyvecske.
Grubicy Geyza könyvének jelentős része ugyanis az üregi nyulat ismerteti, mégpedig jobbára gazdasági oldalról. Emellett bőven foglalkozik a faj biológiájával is, melyet összevet a mezei nyúléval. Ahogy a szerző fogalmaz: „A tengeri nyúl a nyulak családjába tartozik, és körülbelül úgy aránylik a meze nyúlhoz, mint szamár a lóhoz (ebben tévedett, távolabbi rokonok – K. Zs.); bárminő nagy a mezei és a tengeri nyúl közötti hasonlatosság, szokásai és életmódja mégis nagyon különböznek.”
Hosszasan ír a két nyúlfaj anatómiájáról, majd hasznos tanácsokkal szolgál a vadászoknak is. Egy helyütt a következőt írja:
„Egészen úgy mozog, mint a mezei nyúl. Első pillanatban gyorsaságával felülmulja és ügyesebb. Ügyességét különösen azon ide-oda való ugrásaival mutatja, melyeket üldöztetése közben a nem egészen gyakorlott vadász bosszúságára tesz; gyorsasága azonban hamar lankad és pedig oly annyira, hogy csak egy kissé gyors vizsla szabad mezőben őt elfogja, ha 200-300 lépésnyi távolságban nincsen alkalma elrejtőznie.”
A könyv egy hosszú fejezete a nyulas kertekről és nyulas hegyekről szól. Francia és német példákat kiemelve kétféle nyulas kertet mutat be. Az egyik, ami nincs bekerítve. A nyulakat egy arra alkalmas helyre betelepítették, azok két évig békében élhettek és szaporodhattak, majd utána vadásztak rájuk. Itt azonban akadt egy kis bökkenő: a nyulak hamar gazdasági kártevőkké váltak. Ezt orvosolandó elejtésüket, befogásukat mindenki számára lehetővé tették, de ez sem segített. Tehát a szabad nyulas kertek nem váltak be. Noha sokan kardoskodtak mellettük, végül is győztek az ellenzők, hiszen „... a természetvizsgálók, gazdák, igazságszerető vadászok már jó ideje elvül állítottak fel, hogy ti. a tengeri nyúlnak a szabadban nagy tömegben megtűrve, felette nagy kárt okoznak, és hogy megtűrésük, vagy gondozásuk igen hátrányos.”
Ezt követően a szerző külföldi példák alapján a bekerített nyulaskertek építését taglalja: „Egy ily nyulas kert áll egy nagy, amennyire lehet hullámos, vagy legalábbis magaslattal ellátott, vízáradásoktól mentes, fallal, vagy árokkal körülvett földterületből, amelyre a tengeri nyulak kitétetvén, abban a szabad élet minden kellemeit élvezik anélkül, hogy a számukra kijelölt területet elhagynák.” A könyv részletesen ismerteti az ideális nyulas kert tájolását, vízelvezetését, kerítésének építését, és azt, hogy milyen mély alap szükséges ahhoz, hogy az üregi nyulak ki ne ássák magukat. A nyulaskert továbbfejlesztett változata, a nyúlhegy pedig úgy készült, hogy a nyulas kertet árokkal vették körül és a munkálatok során kitermelt földből benne egy „hegyet” emeltek, melyen jó időben szívesen sütkéreztek a tapsifülesek.
Az üregi nyulaknak ma már nincs gazdasági jelentősége, hiszen a széltében tenyésztett házi nyulak elegendő húst és prémet adnak. Kártételük is elenyésző – lévén oly kevesen maradtak a Kárpát medencében, hogy már-már a kipusztulásuktól kell tartanunk. Mindez azt is eredményezte, hogy az üregi nyúlnak a vadászati jelentősége is elapadt.
