Kora reggeltől jártuk az áprilisi határt András barátommal, hogy felmérjük milyen a terület őzbak állománya.
A vadászmestertől is kaptunk tippeket, hogy merre, milyen bakra lehet számítani. A terület túlnyomó része mezőgazdasági óriásparcellákból állt, melynek a felén őszi kalászos zöldellt, egy részén a kapás kultúrák várták, hogy kidughassák fejüket a föld alól és egy kisebb részben pedig erdő foltok tarkították a tájat. Az őzek leginkább még csoportokban álltak, néhol vegyesen, de volt olyan csapat is, amelyben 10 egyedből 9 bakot számoltunk meg. Ugyanakkor már szép számban láttunk olyanokat is, akik már egyedül mozogtak. Az egyik ilyen bakot már nagyon messziről kiszúrtuk, ahogy a délelőtti napsütésben a vetés közepén feküdt, de pont felénk nézett.
Kihasználva a domborzati viszonyokat, épp el tudtam jutni úgy egy művelőútig, hogy pont takarásban voltam, majd a művelőúton elindultam a bak felé. Mikor már nem takart ki az emelkedő, kénytelen voltam a traktornyomba lapulva, kúszva közelíteni a bak felé. Ekkor még 200 méter választott el attól, hogy érdemes legyen fotóznom. A vetés még alacsony volt, így bár a széljárás nekem kedvezett, de nagyon óvatosnak kellett lennem. Mikor 50 méteren belülre értem, hasalva elkészítettem az első fotót dokumentációs jelleggel. A jobb fotók reményében azonban tovább kellett kúsznom, közben folyamatosan figyeltem felkapja-e a fejét a bak. Nem tette. Ez egyben biztató volt, másrészt mikor már 20 méterre voltam tőle és még mindig semmi reakciót nem láttam tőle, gyanakodni kezdtem.
Aztán fekvő helyzetben tisztálkodni kezdett. Ez volt az első mozdulata mióta elindultam felé. Ekkor fordította a fejét oldalra és láttam meg, hogy az egyik oldalán osztottszárú másik oldalán villás agancsú bakról van szó. A barka még teljes egészében fedte. Percekig filmeztem és fotóztam, majd óvatosan felültem. A bak rám sem hederített. Ekkor készült ez a kép is. Időközben egy 5 bikából álló dámrudli váltott ki a közeli erdőfoltból. Odafordultam, hogy készítsek róluk egy fotót. Na ekkor ébredt fel mély szendergéséből az én bakom.
Felállt, rám nézett, majd a következő pillanatban már csak a szélben szálló, levedlett téli szőrcsomók maradtak utána.