Jung Jenő gondolatai a nagyvad találatjelzéseiről.
Kényes dolog erről beszélni, mert már annyian, annyiféle módon leírták, hogy egyeseknek unalmas lehet. Azok nyugodtan lapozzanak tovább (de inkább maradjanak itt, és ismételjenek velem együtt…).
Kezdjük az alapoknál! A vadászat ugyebár történhet magaslesről, cserkelve, hívással, barkácsolva és még néhány módon (riglizve stb.). Mi most elsősorban maradjunk a jó „öreg” lesvadászatnál, mert az a leggyakoribb módja a nagyvad elejtésének.
Vadászatunk előtt – vagy a vadászvendég megérkezése után –, ha van időnk és módunk, mindenképpen szakítsunk időt néhány próbalövés leadására, miután meggyőződtünk a kaliber megfelelőségéről (ez itt a súgás helye: 7 mm vagy annál nagyobb). Eközben nagyon sok minden kiderül a vadász viselkedéséről, puskakezeléséről, lövésének pontosságáról, izgalmi állapotáról és még sok apróságról, pedig csak papírra, céltáblára lövünk.
Nem árt, ha a kísérő is visz magával puskát, mert az esetleges sebzésnél valószínűleg nyugodtabb marad, jobban figyel, mint a lövést leadó társa, így egy esetleges második lövésnél higgadtan cselekszik.
A lövés leadása előtt érdemes figyelni „emberünkre”. Hogyan viselkedik a vad megpillantásakor, netán kapkod-e, hajlamosnak mutatkoznék-e bizonytalan lövés leadására. Minden esetben udvariasan figyelmeztetni kell a helyes cselekvésre.
A magasleshez érve, a hivatásos vadász menjen fel elsőként a les esetleges hibája vagy éppen az odafent tanyázó lódarazsak miatt. (Bár ezeket korábban már elvileg ellenőrizte. Ugye?) Persze a lesről lefelé megint csak a vendég jöjjön másodiknak (biztos, ami biztos). Így elkerülhetjük a jó esetben ijedtséget, rosszabb esetben balesetet...
A ráhangolódás után térjünk rá a találatjelzésekre!
Kezdjük a lapockalövéssel. Engedjük a vadat keresztbe állni, főként, ha módunkban áll. A feje legyen fent, mert a fontos belső szervei ilyenkor vannak nyugalmi helyzetben, a megfelelő helyen és módon. Lehajtott fejű vadnál minden szerve előrecsúszik, és az általunk gondolt lapockalövésnek gyakran gyomorlövés lesz a vége. Minderről sokat lehetne beszélni. Megfelelő nyugalom és csipetnyi türelem kell hozzá.
Az amúgy szerintem nem kérdés, hogy ha teheti, akkor minden vadász lapockán célozza a vadat. Na, de hol éri a találat? Nem mindegy! Ha jó helyre ment, nincs semmi baj. Örömmel megtaláljuk a már kimúlt vadat. Vagy helyben, tűzben rogyva, vagy rövid halálvágta után, az oldalára dőlve. Ez egyszerű lecke – de olykor itt is vannak kivételek. Nem is érdemes sokat beszélni róla…
A következő a gerinctüskelövés. Disznónál gyakoribb, szarvasnál ritkább, de előfordul. A vad a lövésre összeesik, de rövidebb-hosszabb idő után újra talpon van, és menekül... Ilyenkor kell a gyorsaság és a higgadtság a második lövéshez. Ha nem tudunk újabb lövést tenni, nem szabad keresni! A rálövés helyét megjelölve, minél halkabban el kell hagyni a helyszínt. Lehetőleg még a vadászat közeléből vérebvezetőt kell hívni. Sajnos a tüskén lőtt vadnak több mint a fele nem kerül terítékre.
Gyakoriak még a különféle láblövések (mellső, hátsó), különösen az első láb. A sebzés helye lehet egészen a lábtőtől le a csülökig. Ennek oka általában a lövés pillanatában becsukott szem és az elsütőbillentyű túl erős elrántása – ezek a leggyakoribb hibák. Gyakorlott vérebvezető kolléga az ilyen sebzetteket nagy százalékban elő tudja keríteni. Aranyszabály: más kutyával nem nagyon szabad próbálkozni, és a vadat nem szabad üldözni. A sebzett, lábon lőtt vad ugyanis három lábon sokkal gyorsabban halad, mint mi, emberek kettőn. Tehát nem utolérhető!
Az úgynevezett lágylövés sem ritka, amikor a lövedék valamilyen okból hátracsúszik. Ezt a vad általában jól jelzi. Görnyedten megy tovább, „púposít”. E sebzésnek több fajtája létezik: máj, lép, vese, vastagbél, vékonybél. Tapasztalatból mondom, hogy a legnehezebben kézre keríthető a vékonybelén lőtt vad. Hamar lefekszik, de ha felugrasztják sebágyából, addig megy, míg elpusztul, viszont nagyon gyengén vérzik. Gyakorlott vérebbel sem könnyű előkeríteni. Általában dermedten fekszik a több kilométeres csapa végén.
A hátsó lábat érő lövések sem ritkák. Ezekkel nehezebben menekül a vad, jellemzően hamarabb fekszik sebágyba. Keresése könnyebb a mellső lábon lőttnél.
A különféle horzslövések „csiklandósabbak”, mert a vad általában valamit jelez, és ez nagyon hasonlíthat a jó lövéshez. Például ilyen a szegycsontlövés. Van láb- (mellső, hátsó), combhús-, üres nyaklövés is. Utóbbiból előfordul a megfogható is, amikor a nyelőcsövet, főként a légcsövet éri a lövés. A nyakat ért találatra ritkán reagál a vad. Alaposan utána kell nézni a rálövés helyének. Keresni azonban kutya nélkül nem szabad, sőt egyenesen tilos!
Megemlítem a nem gyakori, de előforduló hibás lövéseket is, mint például a pofa- vagy állkapocslövéseket. Szinte lehetetlen az ilyen módon sebzett vadat kézre keríteni, néha mégis eredményes a munka. Van aztán olyan eset is, amikor vadászunk keresztüllövi a szarvas fülét... Ez persze csak akkor derül ki, ha a bika tartja a helyét, és másnap terítékre kerül. Van még hímvessző- és herelövés is. (Tudom, borzasztóan hangzik…) A vad nem nagyon reagál rá, de a rálövés helyét megtalálva, kellő időt adva a megbetegedésére, kézre keríthető a kiszemelt egyed.
Talán az elején kellett volna említenem, hogy a szemben álló vadra tett lövés nagyon kockázatos. Egy szinte öklömnyi helyen kell belőnünk – ami persze gyakran nem sikerül. Ebből adódóan aztán a nyak horzslövései, a lapocka alá becsúszó lövések, no és hibázások adódhatnak.
A nekünk féloldalvást szemben álló vadra szintén kockázatos lövést tenni, mert a láblövéstől (akár a hátsóé is!) a lágylövésig vagy a comblövésig itt is bármi előfordulhat. A felénk farral álló vadra etikátlan lőni, de ezt talán nem is kell kihangsúlyoznom!
Trófeás vadat (tarvadat is) pedig gyarlóság fejbe lőni – olyan ember, aki becsületes vadásznak véli magát, nem tesz ilyet! Ugyanitt említendő meg a vadcsapatba való belepuskázás esete, ami szerintem – némi költői túlzással – Isten elleni vétek.
Végezetül egy jó tanáccsal búcsúznék. Nem árt, ha a vérebvezetőnél van egy úgynevezett szőrtáblázat, amelyen, illetve amelyben a nagyvad találatjelzései után látható lőjelek találhatóak. Mi sem vagyunk tévedhetetlenek – néha nem árt a segítség…
Megjelent: A Nimród vadászújság 108. évfolyam 9. számában (2020. szeptember)