Plank Csaba – lapunk online felületein is többször publikált – természetfotós rendszeresen tart ismeretterjesztő, szemléletformáló előadásokat szerte az országban. Ezzel kapcsolatos élményeiről és tapasztalatairól kérdeztük.
A természetfotós a Mezőföldön látta meg a napvilágot és nevelkedett egy kis faluban, Mezőszilason, jelenleg is ennek közelében, Berhidán él családjával. Szülei mezőgazdasággal foglalkoztak, ebből kifolyólag sokat járta gyermekkorában a határt, a földeket és mezőket – mesélt a kezdetekről Plank Csaba, majd hozzátette: igazából innen eredeztethető érdeklődési köre.
– Úgy érzem, hogy már akkor eldőlt a sorsom, s ahogy iperedtem, úgy kaptam szabad kezet a barangolásaimhoz szüleimtől. Egész nap kint voltam a természetben. Érdekelt, és mind a mai napig érdekel minden, ami a vadhoz, vadászathoz kapcsolódik – részletezte.
Csaba 11-12 évesen, hajtóként csatlakozott a falubeli vadászokhoz, innentől fokozatosan járta végig a „ranglétrát”. 17 évesen vadászvizsgát tett, ám maga a fényképezés egy kicsivel előbb kezdődött az életében, egy gyermekkori, középiskolai barátjának köszönhetően, akinek már abban az időben volt egy analóg fényképezőgépe, amellyel készített tetszetős természetfotókat is. Ezzel felkeltette Csabában az érzést: ez neki is menne! Társának segítségével szerezte be felszerelésének első darabjait, és kezdett a fotózással komolyabban foglalkozni.
Ugyan mezőgazdászként végzett a székesfehérvári mezőgazdasági szakközépiskolában, immár 20 éve az Országos Mentőszolgálat kötelékében mentőápolóként teljesít szolgálatot, és mellette minden szabadidejét szenvedélyének, a természetjárásnak és fotózásnak áldozza.
– Az évek múlásával a puskámat felváltotta a fényképezőgép, amikor csak lehet, indulok terepre, megfigyelek, megörökítem az erdő-mező állatainak életét, bár még mindig egy „lelkes amatőrnek” tartom magam, rengeteg időt töltöttem már terepen és tapasztaltam e tekintetben, illetve olvastam, tanultam. Kedvenc fotózási témám ugyan a nagyvad lett, de nagyon sokszor nem is tudjuk, mennyi élőlény és csoda mellett megyünk el közvetlen környezetünkben vagy annak határán – emelte ki.
Ezen gondolatok által vezérelve „indította útjára” Csaba – két évvel ezelőtt – ismeretterjesztő előadássorozatát, amellyel már az ország több pontján megfordult.
– Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás évében, 2021 szeptemberében nyílt első önálló fotókiállításom, Leskelődéseim címmel, amely megadta a végső löketet ahhoz, hogy előadások tartásába kezdjek. Előtte is gondolkodtam már ezen, de akkor a kiállított fotóim remek alkalmat és tárlatot adtak ahhoz, hogy mindezt meg is valósítsam – mesélte a kezdetekről.
– Tavaly volt még egy kiállításom a Pétfürdői Közösség Ház és Könyvtárban, ahol a képek szintén jó alapot szolgáltak a foglalkozásokhoz, de természetesen a vetített képeimmel, és mindenféle szemléltetőeszköz (őzhívó síp, távcső, cincogó síp) segítségével bármilyen helyszínen meg tudom valósítani az előadásaimat – fejtette ki. A természetfotós idén áprilisban három programot tartott. Az elmúlt két évben az ország több pontjáról keresték már az érdeklődők, többnyire általános iskolák és óvodák, illetve volt már példa nyugdíjas klub felkérésére is.
– Igazán sokrétű előadások vannak már a hátam mögött, többen látták a fotókiállításaimat, és azt követően kerestek meg, így elmondhatom, hogy az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak meséltem már a természetfotózásról – tette hozzá mosolyogva Csaba. Mezőszilasi nyári táborba, valamint madarak és fák napi rendezvényre is kapott felkérést.
– Az előadásaimat mindig azonos módon építem fel. A természet- és vadfotóim kivetítésekor magától adódik a kérdés: de hogyan tudok ilyen felvételeket készíteni? S ezzel a témánál is vagyunk, „rá tudunk kanyarodni” az erdőben való viselkedés fontosságára, ami ugyebár nem csak a fotózás miatt kiemelendő. Továbbá át tudjuk beszélni a terepi ruházat és a különböző álcaruhák jelentőségét, ezeket természetesen meg is tudják nézni, fogni, ami főleg a gyerekeknél nem egy utolsó szempont, illetve mindig magammal viszem a fényképezőm az állvánnyal együtt – részletezte Csaba.
– Ezt követően vadfajonként, kisebbtől a nagyobb testűek felé haladva beszéljük át a legfontosabb tudnivalókat a fotók, videók és agancsok segítségével. Az előadást a gímszarvas zárja, hiszen a „csúcs” a szarvasbőgés. Megtekintünk néhány különleges, ilyenkor készített felvételt is, majd a kötetlen kérdezésé és beszélgetésé a főszerep – mondta el a metodikáról.
A természetfotós szerint az egy órában maximalizált előadásainak kifejezetten pozitív fogadtatása annak is köszönhető, hogy mindig az adott csoporthoz alkalmazkodva, az ő saját szavaikkal próbálja meg átadni az ismereteket, és nem csupán tényszerűen közölni, hogy fontos a türelem, a széljárás, az óvatos és hangtalan közelítés, hanem célravezetően magyarázza meg azt, esetlegesen arra ösztönzi a gyerekeket, hogy javítsák ki a kifejezéseket rosszul használókat.
– Azért tartom nagyon fontosnak az ilyen ismeretterjesztő előadásokat, mert a gyerekeket még „csírájában” meg lehet fogni, és ha már csak egyvalakinél sikerül egy gondolatot elültetni, vagy egy kis löketet adni, későbbi tanulmányaikhoz visszaemlékezésül szolgálni, vagy „csak” egyszerűen a vadhoz és a vadászathoz való viszonyulást, elfogadást elősegíteni, megérte – hangsúlyozta, majd hozzátette: minden alkalommal úgy érezte, sikerült a hallgatóság szinte egészének figyelmét lekötni, érdekelte őket a téma, a gyermekek gyakran ügyes kérdéseket tettek fel közben.
– Találkoztam egy-két olyan kissráccal, akinek a szájából elhangzott pár olyan szakkifejezés, amiből már adódott is a kérdésem, hogy náluk ki a vadász a családban. Sajnos, egy kezemen meg tudom számolni, hányan ismerték a muflont, vagy jól körül tudták írni a szarv és agancs közti különbséget. De egyúttal örömmel is töltött el, hogy a vadász nagyszülők, szülők által ezek a kisgyermekek a maguk szintjén már viszik tovább az ismereteket – fejtette ki Plank Csaba.
– Úgy érzem, sűrűbben kellene ilyen programokat, beszélgetéseket szervezni, és nem csak a fiatal korosztály számára, persze ne annyira, hogy erőltetetté, unalmassá váljon a dolog. Számos tévhit és rosszul rögzült információ kerülhetne a helyére – tette hozzá.
– Sok kisgyerek a lépcsőház ajtaját nem hagyja el, a városon kívüli életet nem ismeri, pedig itt van egy karnyújtásnyira a természet, még a lakott területeken is, és azok közelében, csak pár lépést kell érte tennünk, és nyitott szemmel járni, hogy megismerjük a természet jeleit, a hangokat és nyomokat.
A válaszon, hogy honnan ered mindehhez az örökérvényű motiváció, Plank Csaba nem gondolkodott sokáig.
– Az egyik ismert vadászíró, Vida Gusztáv tollából idézném: Csak szívvel érdemes. Bármit. Úgy vélem, ez a gondolat nem csak a természet fényképezésére, a nagyvad fotózására igaz hatványozottan, az oktatás, nevelés, ismeretterjesztés tekintetében elengedhetetlen. Ezért felelek mindig úgy, ha megkérdezik, mivel tartoznak az előadásért, hogy: csak „terjesszék az igét”, meséljenek rólam az ismeretségi körben, és hogy van ilyen lehetőség. Örömmel megyek bárhová, ahol szívesen fogadnak és van a téma iránt érdeklődés, fogadóközönség.
