Természetvédelmi területen járva tapasztaltam, hogy már nem az a sikk, ha csak úgy eldobálja a barom a szemetét a járdán, a fűben…
…hanem bepréseli a sörös dobozát két faág közé a magasban, mégis mit lehet erre mondani? – kérdezte fotós barátom a minap.
Vadász közösségünknek a természetért felelősséggel viselt tagjai lelkes segítőikkel együttműködve, a tavaszi szeméttakarítási akciónapok keretében azon fáradoznak, hogy környezetünket megtisztítsák a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett hulladékoktól. Április 22-én, a Föld napján felhívjuk a figyelmet a természeti környezetünk megóvására. Ezen a napon fákat ültetünk, rajzpályázatok eredményeit hirdetjük, játékos vetélkedőket szervezünk, a Te szedd! országos szemétszedési akciót bonyolítjuk. A Föld napi mozgalom egyik jelmondata: Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Örök optimistaként hiszek a változásban. A világ változtathatóságában. A benne élők szemléletének, értékrendjének formálhatóságában.
Az őskor embere a természet kínálta eszközökkel teremtette meg létfeltételeit, a vándorló népek átmeneti tartózkodási helyén kevéske hulladék halmozódott fel. Az ókori Mezopotámiában a mezőgazdasági terméssel együtt megjelent a felesleg, a hulladékkezelést rendeletben szabályozták, a szennyvízelvezetést megoldották. A középkori várak környékén gyűlt a szemét, a városok utcáira öntötték a hulladékot az ott élők. A térdig érő mocsokban, a krónikák tanúsága szerint, gólyalábbal közlekedtek. Az újkorban egyre többeket foglalkoztatott a hulladékkezelés problémája. Az ipari forradalomhoz kötötték a szemét, vagyis a haszontalan anyag felszaporodását. A második világháborút követően, a fogyasztói társadalom kialakulásával egy időben, kezdetét vette a műanyagkorszak. Az eldobható csomagolóanyag termelése az 1960-as évektől exponenciálisan növekedésnek indult. Több százmilliónyi tonna műanyagot állít elő az ipar.
A Föld óceánjaiban szemétszigetek keletkeznek. Sok ezer tonna mennyiségű űrszemétről szólnak a híradások. Az Amerikai Egyesült Államok a legnagyobb szemetelő. Lakossága a világ hulladékainak egynegyedét produkálja – olvasom az egyik hírportálon. Az átlag amerikai irodai dolgozó évi ötszáz darab eldobható kávéspoharat fogyaszt el.
Szeretjük az erdőt, a mezőt, a patakot. Teletömni szeméttel – írja egyik kollégánk, aki riportjában a szemét útját követte a zöldövezetekben azért, hogy a szemetelés kulturális és anyagi (ellen)érdekeltségének okait feltárja. Építési-bontási törmelékek, gumiabroncsok, háztartási jellegű hulladékok nyomába eredt, kereste a miérteket környezetünk szennyezésében. Arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen emberekben gyenge a tulajdonosi szemlélet, nem érzik magukénak szűkebb és tágabb természeti környezetüket. Hiányzik belőlük a felelős magatartás. Felmentik magukat azzal, hogy „más is így csinálja”. Szemetelnek, szemetelnek, szemetelnek – üvöltjük együtt az örök humoristával, Hofi Gézával, a mai napig ismerősen csengő dalt. Vajon eljön-e az a világ, amikor belsőnkké válik a rend és a tisztaság?