Idén ünnepeljük Széchenyi Zsigmond, neves vadászírónk, vadászati ikonunk születésének 125. évfordulóját. Emlékezete kapcsán vadászújságunk internetes felületein is rendszeresen idézünk tőle, illetve a róla szóló írásokból válogatunk.
Júniusban indított sorozatunkban Széchenyi Zsigmond puskáit mutatjuk be olvasóinknak. Második cikkünkben a legtöbb récét lövő Browningtól folytattuk a témát, s egészen a kiváló Holland & Hollandig jutottunk. Vizsgáljuk hát tovább a „fegyverszekrényt”!
Széchenyi Zsigmond már az első, 1927-es afrikai expedíciójára is több puskát vitt magával. Egyiptomba érkezve, még a hajón kézhez kapta a beviteli engedélyeket. „Ezután következett a poggyászvizsgálat, ami akadálytalanul folyt le, bár az egész puskaládát az utolsó darabig kiszedték. Minden egyes puska számát, távcsövét felírták, patronokat átszámolták stb.” A naplójából kiderül, hogy milyen puskák voltak nála. Vitt magával egy sörétest, amivel egy egyiptomi íbiszt lőtt. Volt vele továbbá két Mannlicher-Schönauer, egy kicsi és egy nagy. A kicsi bizonyára a fent említett, hat milliméteresnek aposztrofált puska volt, amivel az első szarvasát lőtte, és egy nagy kilenc és feles, (9,5×57-es), amit bizonyára már a hazai szarvasvadászatokra vásárolt. Első afrikai útjáig, 1927-ig, hazai vadászatain már hetvenhat szarvasbikát ejtett el, és belátva egykori vadásztársa igazát, nyilván ezekhez is már nagyobb puskát használt.
A Csui!... elején megint az afrikai megérkezés kapcsán kerülnek szóba a puskák. Most Mombasába érkezve szenvedik végig a vámvizsgálatot. „Hogy a vámvizsgálat alatt mind a hat fegyverünket egyenkint ki kell pakolni, széjjelszedni és számaikat felíratni; hogy minden egyes patronládát feltöretnek velünk átolvasás végett; hogy valamennyi filmesládát, valamennyi koffert fel kell feszegetnünk, s az utolsó gallérgombig kiürítenünk; hogy időközben háromszor is be kell rohannom a fővámhivatalba ilyen meg olyan meg amolyan engedélyért; hogy végül még vissza kell száguldanom a hajóra, lemásznom a hajófenékbe, hogy százféle teherrakomány alá keveredett, hiányzó fegyveremet (a hetediket) előbányásszam, saját kezűleg az emelődarura kötözzem; hogy mennyit kell könyörögnöm, szitkozódnom, hazudoznom, esküdöznöm, ide fizetnem, oda fizetnem, talpamat és idegrendszeremet koptatnom, azt az, aki a Kilindini Custom-House-t nem ismeri, úgyis bajosan tudja elképzelni.” Tehát ketten összesen hét puskát vittek magukkal. Egy sörétest: „Keresem a sörétes fegyvert, de oda van Istvánnal, aki még nem jött haza.” Nála két golyós volt. „Libasorban megyünk. Elöl Ndolo az egyik puskámmal, utána én a másikkal.” Ez két golyós fegyver, egy kisebb és egy nagyobb. Az előbbi már az a Mauser, amiről az Ünnepnapokban ír bővebben a nevezetes ugodi disznóvadászattal kapcsolatban. „További részletekre kíváncsi szakértők kedvéért említem, hogy 8×60-as kaliberű Magnum-Mauseromat használtam, távcső nélkül. Volt ugyan velem céltávcső, de minthogy a disznók java részét futtában lőttem, a távcső aligha jelentett volna különösebb előnyt.” Később is megemlíti, mégpedig így: „Kedvenc puskámat – sokat próbált oroszlán-, tigris-, grizzlymedveölő 8×60-as Mauseromat – lövésre fogtam, s mihelyt a szán parancsomra megállt, az egyik süldőt oldalba lőttem.” Ez a puska – eredeti oberndorfi Mauser M. 98 Sporter B – volt az is, amelyiknek csövébe hó kerülhetett, és lövés közben a cső vége felrobbant, nyolc centi hiányzott a végéből. Görcsös Gyula fegyvermester hozta rendbe úgy, hogy még további egy-két centit lefűrészelt belőle! „S a derék puska fel sem vette a kurtítást. Ugyanolyan megbízhatóan lőtt továbbra is. Sőt immár tíz centivel rövidebb csövével, még ügyesebb, kézreesőbb fegyver lett, mint amilyen azelőtt, oroszlánölő korában volt. Még sok golyómat küldte szarvasok, vaddisznók oldalába...” A másik, a nagyobb, már szintén Mauser volt; erről írta egy orrszarvú elejtése kapcsán, hogy az új puskája most megmutatta, mit tud.
(Károlyi István öt puskát vitt: két golyós ismétlőt, egy Cordite-ot, egy sörétest és egy drillinget is – így megvan a hét fegyver, amit közösen vittek magukkal.)
Az Afrikai tábortüzekben ezt írja: „Afrikába ezelőtt sem, most sem hoztam sörétes fegyvert. ... Hogy azonban konyhamadaraimnak nemcsak pecsenyéjét, hanem vadászatát is élvezhessem, kisöbű flóbertkarabélyommal lövöm őket.” Ez már a fent említett Walther, sőt ezekre az afrikai utakra újabb puskákat is vásárolt. „Lőni szeretnék, csakhogy kudura készülvén, a nyolc milliméteres, bivalylövésre alkalmatlan puskámat szorongatom – a nagy, tizenkét milliméteres a hátsó emberemnél van. Visszafordulni nem merek, ujjammal intek hátra, de mire nagyobbik puskámat előrecsúsztatják – már késő.” Ebben az esetben a kisebbik puska a fent említett Mauser, a nagyobbik pedig a Csui!...-ból ismert másik Mauser, pontosabban egy Schuler Mauser volt, ami Geréby György szerint 11,2×72-es lehetett (bár a cikkben 11,5 milliméter van írva, de ilyen méretű Mauser nem volt). Talán éppen erről a puskáról írja Széchenyi Zsigmond, hogy háromszor is csütörtököt mondott egy bivalyvadászat alkalmával. „Valami piszok szorult a závárzat alá, nem csukódott teljesen, ez akadályozta a puska elsülését. Íme, újabb bizonyítéka annak, hogy az ismétlőfegyver bizonytalan jószág, váratlanul cserbenhagyja az embert, tehát veszélyes vadra kockázatos szerszám. Könnyen pórul járhattam volna, ha támadó bivallyal állok szemben.”
Az Afrikai tábortüzek több évet átfogó történeteiben már újabb puskáját is megemlíti, egy frissen vásárolt, saját dupla golyós Cordite-Express-t. „Aztán két villogó, hosszú agyar – szegzett szuronyok –, közte égnek meredő, kígyómódra tekergő ormány… Előfeketéllik a szügye… Belesütöm a nagy Cordite-express jobb csövét… Oldalt perdül az óriás… Bordái közé eresztem a bal csövet…” Később, a Denaturált Afrikában utal is erre a puskára. „Persze vastag bőrű nagyvadra (amilyen az elefánt, az orrszarvú meg a bivaly) egyik sem alkalmas. Arra különleges, nagy kaliberű „elefántpuska” kell, és megfelelő, tömör acélburkolatú muníció. Ilyenféle fegyverem régóta nincs – négy év előtt sem volt már.” Erről a vastagbőrűekre használt puskáról ő maga annyit ír, hogy 577-es Cordite-Express. Kovács László erről egyebek mellett azt állapította meg, hogy sem a márkáját, sem a modelljelzését nem ismerjük, és amit manapság .577 Nitro Express 3”-ként emlegetnek. Ezt a dupla csövű puskáját Széchenyi kizárólag Afrikában használta, ott is csak két-három évig, máshol nem volt szüksége rá.
A Hengergő homokban alig esik szó puskáról. Egy helyen azt írta, hogy „Ha már sörétes puskát nem is, legalább ismétlőflóbertemet hoztam volna el!” Ebből az következik, hogy a Líbiai-sivatagba csak egyetlen puskát, kedvenc Mauserét vitte magával.
Alaszkába sem vitt magával sörétest, csak a Walthert és a mindenes Mauserját. De amikor szükség lett volna a kis flóbertre, azt teherkönnyítés céljából éppen a szállodában hagyta. Később azonban már vele volt, sőt időközben baja is esett a kis puskának: letörött a célgombja. Távol minden lakott helytől nem volt más megoldás, rozsdás szögből reszeltek rá másikat. A naplójában megjegyezte: „Egyik puskámat – nem sokat ért már – Andynak [Andy Simon, alaszkai vezetője] ajándékozom.” Ez vélhetőleg a törött célgombú Walther lehetett, amit az utolsó előtti napon prezentált oda Andynek, a még rá váró harminc kilométeres út előtt, amit a bedagadt lábával végig gyalogolva kellett megtennie, és a másik puskája, valamint egyéb felszerelése mellett ezt is cipelnie kellett volna.
1937 januárjában egy kifejezetten galamblövésre készített puskát is vásárolt, a Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár Rt. (FÉG) hazai termékét. A puska valószínűleg a híres Monte-Carlo luxus, dupla csövű 12-es sörétese volt, amellyel a magyar galamblövők számos díjat hoztak el hazai és külföldi versenyekről. A gyár a Magyar Vadászújság 1939-es évfolyamának minden számában Széchenyi Zsigmond nevével hirdette, hogy az ő puskájukkal nyerte Magyarország 1938. évi galamblövő-bajnokságát.
A maharadzsák Indiájába Alaszkával ellentétben alaposan fel kellett szerelkeznie: oda egyenesen öt puskával utazott. A könyv szövegéből pontosan kiderül, hogy melyek voltak ezek. Vele volt az általa még mindig flóbertnek nevezett – alaszkai útja óta újonnan beszerzett – Walther, amelynek (és gazdájának) tudásán Kesri Singh úgy elámult, hogy még a könyvében is felemlegette. Aztán vele volt a legkedvesebb puskája is. „Megtöltöm öreg, kopott Mauseromat – immár hetedik expedíciónkat csináljuk együtt. Összeszoktunk. Jó egynéhány oroszlánt elintéztünk már mi ketten, megbízunk egymásban.” Harmadik golyós puskája is vele volt már Afrikában. „Előre kell bocsátanom, hogy ilyen alkalomra mindkét Mauseromat viszem: az általában használt nyolc milliméterest, valamint a nagy tizenkét milliméteres »elefántpuskát«. Utóbbit természetesen a vastag bőrű gaur kedvéért, melyre biztos lövést csak nagyméretű fegyverrel s – ami legfontosabb – csakis tömör acélgolyóval tehetek. Emez fegyveremhez nincs is acélgolyóm. Tigrisre, párducra viszont ez a kisebb, ólomhegyű golyóra töltött karabélyom alkalmasabb. S miután a dzsungelben sosem tudni, melyik pillanatban bukkan elő a nagymacskák valamelyike, mindkét puskámnak kéznél kell lennie.” Vagyis a nagyobbik Mausert a gaur kedvéért vitte magával. Tudta azonban, hogy sörétes puskára is szüksége lesz, mert a bikaniri maharadzsa sandgrouse-vadászatra hívta meg. „Saját sörétes fegyvereimet használom. Puskatöltőt azonban az udvari vadászszemélyzet közül utaltak ki számomra.” Miután összesen öt puskát vitt magával, itt kettővel vadászhatott. Elképzelhető, hogy nem a három fegyverből álló Holland & Holland ikerpuskái voltak vele, hanem a két finom belga puskája. Azokat talán már nem féltette annyira egy ilyen, sok átszállással tarkított vonatutazás veszedelmeitől.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2021. évi augusztusi lapszámában.
