Idén ünnepeljük Széchenyi Zsigmond, neves vadászírónk, vadászati ikonunk születésének 125. évfordulóját. Emlékezete kapcsán vadászújságunk internetes felületein is rendszeresen idézünk tőle, illetve a róla szóló írásokból válogatunk.
„Felejthetetlen, szívemhez nőtt, szebbnél szebb puskáim! Hova lettetek vajon? Szeret-e benneteket valaki?”
Így morfondírozik magában Széchenyi Zsigmond az Ünnepnapokban, mialatt kétszázadik szarvasbikája történetét meséli. A gondolat szerkesztőségünket is megragadta, így új sorozatunkban a legendás vadász puskáit mutatjuk be olvasóinknak.
Ül a tölgyfa alatt, kölcsönpuskával, és azt kérdezi magától, hogy lesz-e még saját puskája? Mert most nincs! A II. világháború után vagyunk, amikor már nincs saját fegyvere, odaveszett az összes. Nem a bombázások áldozatai lettek, mint a háza, a trófeái – ezeket a háborús viszonyokra való tekintettel igyekezett több helyre elásva megmenteni. Persze sokan tudták, hogy az ország egyik leghíresebb vadászának számos puskája lehet, így a kötelező fegyverbeszolgáltatás elmulasztása elég indok volt a letartóztatására. Még egy hónap sem telt el Budapest ostroma óta, még folytak a harcok az országban, amikor már apját is, őt is elfogták. „Pedig semmiféle vád nem volt ellenünk. Azaz, hogy ellenem volt, vadászfegyvereimet rejtegettem. Nagyon szerettem ám őket! S akit nagyon szeret az ember, azért hajlandó egyet-mást kockáztatni, sőt elviselni is. Sokan voltak, igaz, egyik jobb a másiknál.”
Lehetetlen pontosan számba venni, hány és milyen puskája volt Széchenyi Zsigmondnak. Vannak olyanok, amelyeknek egész fejezetet szentelt az Ahogy elkezdődött...-ben, vannak, melyeket csak megemlít valamelyik könyvében, és vannak olyanok is, amikről nem esik szó az írásaiban.
Elsőként egy dugós puskát említ, kisgyereknek valót, amibe madzagon lógó parafa dugó szolgált lövedékül, az ablaktáblán mászkáló legyek legnagyobb bánatára. Még ennek a négyéves korában kapott kis játékszernek a lehetőségeit is lehetett tágítani, amikor a madzag lekerült róla, és valóságos parafa munícióval indulhatott a kertbe lepkevadászatra.
„Az első légfegyvert ötéves koromban kaptam” – emlékszik vissza, vagyis 1903-ban. És valóban kapott akkor egy egyszerű légpuskát. Ennek a pontos típusát nem ismerjük. Apja csak annyit jegyzett meg róla, hogy Zsiga néhány nap múlva már nagy tökéllyel kezelte.
Annyi azonban biztos, hogy az ötéves korában kapott puska nem azonos a külön fejezetben megénekelt „Ezerlövetű”-vel. Ő maga ugyan azt írta, hogy 1903 karácsonyára kapta (ami e sorok íróját is megtévesztette), de a valós dátum 1905 karácsonya, amikor már majdnem nyolcéves volt. Ekkor írta nagymamájának azt a saját kezű, német nyelvű levelet, amelyben beszámol arról, hogy kapott egy 1000 lövetű puskát, és már lőtt is vele 9 verebet és 1 galambot. Erről a különleges puskáról Kovács László révén már sokkal többet tudunk. Hopp Tamás amerikai barátjának segítségével hamarosan nyomára bukkantak a puskának, amit egy 1902-es amerikai katalógus The Columbian 1000-Shot Air Rifle-ként hirdetett. A részletes leírás helyett itt csak annyit, hogy a puska első ránézésre az alsó emelőkaros, vadnyugati filmekből ismerős Winchesterekre hasonlított. Ezer ugyan nem, de ötszáz sörétszem belefért a tárba.
Ha nem is saját, de komoly „felnőtt” puskákkal is volt lehetősége lövést tenni a cseperedő fiúnak. Az első nyulát 1907-ben lőtte Mileschauban, nagybátyja 12-esével, a következő nyáron pedig ugyanott, erdőmesteri kísérettel, egy egycsövű 28-assal néhány nyulat és ürgét lőhetett. „Ma is érzem fogását, ma is szimatolom szagát annak a finom huszonnyolcas öbű Lefaucheux-puskának – magyarul »lefosé«-nak tisztelték –, látom márványozott rózsadamaszt csövét, a belejáró zöld hüvelyes, sárgaréz szeges töltényeket...”
Apja 1908 novemberében saját 12-es Purdey puskáját nyomta a kezébe, amivel az első foglyát ejtette el, a következő nyáron pedig, megint Mileschauban, dupla 20-as Lancasterrel vadászhat nyulakra, kiniglikre, ürgékre.
Úgy tűnik, ezek egyike sem a saját puskája volt. Így azonban felmerül a kérdés, hogy mivel vadászhatott 1909 decemberében, a még karácsony előtt megtartott pentelei nagyvadászaton, amikor önálló puskásként 21 nyulat és 1 fácánt lőtt. A választ két fénykép rejti, amelyek dátum szerint ezen a vadászaton készültek. Széchenyi Zsigmond puskával megy a mezőn, mellette az apja puska nélkül. A másikon egymás mellett állnak, és csak a fiúnál van puska, vagyis apja átengedte neki a sajátját – feltehetőleg a fent említett 12-es Purdey-t.
Az első komolynak számító saját puskát, a gyönyörűséges Csordapásztorok fejezetben említett flóbertot (valójában: Flobert) 1909 karácsonyára kapta. „Ezt a szóban forgó karácsonyfát meg éppenséggel nehéz lenne leírnom. Hiszen alatta ragyogott a kincsek kincse, a legszebb, a legtündöklőbb, vadonatúj flóbert-puska! Első, saját, tulajdon golyós flóbertom! ... Mert hibátlan puska volt. Alsókulcsos, Martini-rendszerű karabély, híres fegyverkovácsnak, az innsbrucki Peterlongónak mesterműhelyéből való.” Sok ezer töltény ellövöldözése árán – mint írja – sikerült némi golyólövő készségre szert tennie. Ez a „némi” golyólövő készség aztán sokszoros bizonyítást nyert hazai és külországbeli vadászatain.
1910 karácsonyán újabb ajándékkal lepik meg az ekkor már majdnem tizenhárom éves, kamaszodó fiút. Ezúttal nem a szülők az ajándékozók, hanem apjának titkára, a család barátja, dr. Zalán István. A tőle kapott puska az utolsó, amelyet az író még külön fejezettel tisztel meg az Ahogy elkezdődött...-ben, későbbi puskáit már csak néhány sorban említi könyveinek lapjain. Magát a puskát így mutatja be: „Ez a karácsony hozta meg, hosszú évek reménykedése után, első komoly puskámat, azt a dupla csövű, kakas nélküli húszast, mely iskoláskorom hátralevő éveiben leghűségesebb barátomnak, soha cserben nem hagyó vadásztársamnak bizonyult.
Származására nézve osztrák volt. A karintiai, zerge járta Karavankák árnyékában készült, a Klagenfurt melletti Ferlachban, Ogris nevű fegyverkovács műhelyében.
Hogyan dicsérjem meg, miképpen magasztaljam kellőképpen? Akármennyit mondok is, kevés lesz.
Könnyű kis puska volt, gyors kapású, jó fogású, testhez szabott, kezembe illő. Nemcsak emlékét, még szagát is megőriztem, azt az édeskés fegyverolajszagot, az akkoriban – sőt manapság is – divatos »Balistol«-ét. Ejektoros fegyver volt, pattanva vetette ki az üres hüvelyt, s olyan tiszta, olyan acélos kattanással csukódott, mintha ezüstcsengő pendült volna abban a hamvaskékre futtatott, cifra vésetű lakatjában. Habosan erezett, bársonyosra olajozott diófa agyában pedig szép kis arany névbetű csillogott, saját, tulajdon monogramom! Ország-világ láthatta, hogy csakis az én puskám, másnak semmi köze hozzá, csakis nekem készítette a nevezetes Ogris mester, ott a hegyek közti messze Ferlachban!” Íróhoz méltó leírás. Minden fontos részletről szót ejt, igazi irodalmi stílusban. Vajon mi lett ennek a puskának a sorsa? Ez is ott sorakozott a többi között egészen 1945-ig, és a jobbnál jobb sörétesek között nyugdíjasként húzódott meg a fegyverszekrény sarkában? A kis 20-as mára száztízéves lenne, és ha Magyarországon maradt volna, bizonyára feltűnt volna valakinek a fegyver tusába beleütött, aranyló Sz. Zs. monogram.
A 20-as és a flóbert birtokában már széles vadászati lehetőségek nyíltak az ifjú vadász előtt, azonban hamarosan újabb puskával gyarapodott a fegyverállványa. 1911 júliusában első őzbakvadászatára indulhatott. „Az engedély megszavazásának s a meghívás elfogadásának napján apám nekem prezentálta egyik golyós puskáját, ami önmagában is szívbe markoló, váratlan meglepetés volt. Végigagyazott, egycsövű, kakasos karabélyt, négyszázas expresszt, amilyet akkoriban »Ischler Stutzen« néven ismertek. Az öreg Ferenc József – akkori monarchiánk első számú vadásza – is ilyet használt.” Érdekes, hogy az egy évvel később, a gyerekszobájáról készült képen, a fegyverállványon csak három (esetleg négy) puska látszik, de egyik sem végigagyazott. Lehet, hogy ezt az apai fegyverszekrényben tartotta?
A második őzbak elejtéséhez is rejtélyes puska kapcsolódik. Ez volt az első pentelei őzbakja, amit fényképen is megörökítettek a vidáman mosolygó elejtővel együtt, aki kezében tartja a vadászathoz használt puskát. Ez azonban nem az apjától kapott egycsövű, hanem egy dupla csövű, kakasos példány. A kép alapján nagy valószínűséggel ez is az Ogris műhelyből kikerült dupla golyós puska lehetett. Érdekes, hogy ezt sehol nem említi. Ennek az lehetett az oka, hogy a kakasos fegyvert viszonylag hamar modernebb típusra cserélhette, így csak rövid ideig használta az egyébként mai szemmel is gyönyörű puskát. Vagy nem is saját eszköze volt, mindössze erre az alkalomra kérhette kölcsön az apai készletből, ha volt egyáltalán ilyen fegyvere Széchényi Viktornak.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2021. évi júniusi lapszámában.
