A link vágólapra másolva!

Illusztráció: Gschwindt Márk 

 

Mai nap folyamán a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaság területén jártam, idei évre befejezve a gímbikák bőgés előtti befigyelését.

Rigó Ferenc elnök úr útbaigazítása után a Kákonyi dűlő mentén elhelyezkedő magaslesre mentem fel figyelgetni. Előttem felgazosodott tarló, mögöttem lucerna tábla, amely kiváló növekedést mutatott a rendkívüli aszály ellenére is. Távolabb mindkét irányban teljesen száraz kukoricások világítottak sárgán. Elhelyezkedésem közben már a Hillyei műúton túlról két gímbika bőgött folyamatosan. A gazos tarlón hat mezei nyúl mozgott együtt, a zöldellő foltokban táplálkozva.

A csatorna parti nádasból rövid időkülönbséggel suták gidákkal és két bak is kiváltott csipegetni a közel fél lábszárig érő lucernásra, ami zöld oázist jelent a vadnak ebben az időben. A szemben elhelyezkedő kőrises erdőfoltból hat tarvad indult meg a gazoson át, felém tartva még bika nélkül. Békésen vonultak egészen a nádas csatornapartig, majd eltűntek a látókörömből. Mivel csak távolabbi bikabőgés hallatszott, így senkit és semmit sem zavarva becincogtam egy fiatal rókát szinte a les alá, de gyanús volt neki, hogy a méretes egér egy magaslesről szól, így egy pillanat alatt bevágódott a nádasba és eltűnt.

Ahogy rám sötétedett, körben több helyről is intenzívebb bőgés hangjai hallatszódtak, reményeink szerint pár napon belül ténylegesen beindul a szarvasok násza.

2024. augusztus 23. napján kezdtem el befigyelési sorozatomat a 303. számú Illancs-bácskai vadgazdálkodási tájegységben, 11 vadászatra jogosult területén nyerhettem bepillantást a bőgési előkészületekbe. Az idei év rendkívüli aszályhelyzete rányomta a bélyegét az indulási időszakra, mindenfelé szárazság uralkodott, a mezőgazdasági területek, vadföldek kisülve, az erdő alja is teljesen száraz, szinte lehetetlenné téve a cserkelést, ami ebben az időszakban az egyik legpraktikusabb vadászati mód a bőgő gímkirályra.

A vadászatra jogosultak nagy része, aki természeti erőforrásokkal gazdálkodik, az tudja, hogy az egyik év ilyen, a másik év olyan, de abban lehet bízni, hogy a természet mindig kiegyenlíti az aránytalanságokat, reméljük így lesz ez a továbbiakban is.

Itt láthatják a 303. tájegység lebírált aranyérmes gímbikájának fotóját, ami a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaság területén került terítékre, 9,64 kilogramm 210, 08 CIC ponttal, valamint egy másik bika fotót, 8,07 kilogramm tömeggel, ami abnormális, ez is szintén Homokmégyen került terítékre.