A meteorológiai nyár utolsó napján a Nemesnádudvari Nimród Vadásztársaság vadászterületén jártam.
A hajnali találkozó a pincefaluban volt megbeszélve, Farkas Bálint hivatásos vadász már vendéget kísért így a különválás mellett döntöttünk. Távolodó terepjárójuk zaja elhalkult, én még ücsörögtem egy kicsit az ódon hangulatú pincék előtt gondolataimba merülve, míg a szarvasbikák bőgése beszűrődött a keskeny utcák közé. A homoki területrészek és a Duna-völgyi Főcsatorna volt az útirány, többszöri hallgatózás után a vízparti területrészen cserkeltem tovább, bízva abban, hogy a gímek is ott lesznek. A szombat hajnalt egy horgász autója zavarta fel, aki pár száz méterre tőlem megállt és erőteljes ajtócsapkodások mellett egyeztette társával a mai fogás várható eredményeit, ez a két fiatal gímbikát nem igazán zavarta, mert rövid fülhegyezés után tovább folytatták játékos verekedésüket, ami leginkább ide oda tologatásból állt. Ahogy feljött a nap a környéken is elhalkult minden így én is hazafelé indultam.
Az este folyamán Fuszenecker Bálinttal, a társaság tagjával mentem a mezőgazdasági területekre, ahol is az aszály miatt kiszáradt árok partján lévő magaslesre kapaszkodtam fel. Előttem egy hosszú széles kaszált út, balra tőlem végeláthatatlan kukoricatábla, egykor víznyomásos zöld folttal, jobbra tőlem nagy kiterjedésű tarló, kevés zölddel, azon túl napraforgó. A napraforgó tányérokon egyensúlyozó dolmányosokat figyeltem meg, ahogy ügyeskednek. Körbe már bőgtek a bikák, habár még fenn járt a nap, de már nem volt kimondottan meleg. Egy tarvad lépkedett a kukoricában, csak a fejét sikerült meglátnom. Előttem őzek és mezei nyulak eszegettek a kaszált úton előbújt friss zöldből, míg a bőgés egyre erősödött, de addigra már teljes sötét is lett, így hazaindultam.
Vasárnap a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaságnál vendégeskedem.