A meteorológiai ősz első napjának hajnalán, szeptember elsején a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaság faluszéli vadászházában várt rám Agócs Péter vadászmester. A gyors üdvözlés után Hillye puszta felé indultunk meg, amely egykor a kalocsai érsek birtoka volt.
A Pávó nevű területrész szélén álló magaslest választotta ki a kísérőm bázisul. Előttünk egy fás ligetekkel tarkított kaszáló, szépen úszó ködpárában, távolabb mezei nyulak táplálkoztak és bőgő bika hangját hozta felénk a szél. Élénk távcsövezésbe kezdve fedeztük fel a tökéletes szeptember hajnali hangulatot nyújtó rét érdekességeit.
Egy ragadozó madár gubbasztott egy kiálló faágon, keresve a reggeli táplálkozás lehetőségeit. A magaslestől nyolcvan méterre őzsuta jött ki gidájával a füvet csipegetve, később egy bak is kisétált, de gyanúsak voltunk neki, így hangtalanul visszalépett. A távolban egy magányos bika sziluettjét láttuk – a nappali pihenőhelyükre visszaváltó szarvasok egyik kedvelt útvonala ez a rész –, de nagyon rutinosan ott váltott át, ahol a bokorcsoport és az erdőszél a legkeskenyebb, így csak pillanatokig figyelhettük meg. Egy vörös róka már nem volt ilyen óvatos, ő a legszélesebb részben iszkolt a falu irányába, meg-meg állva egerészni. Közben három irányból is bőgtek a gímbikák, de a hajnali nap első sugarai után ők is elcsendesedtek, így mi is hazaindultunk.
Az esti találkozási pont Péterrel az egykori Kiscsalai Csárda előtt volt, innen indultunk a vadászterület szívét jelentő Belső Őrjeg irányába. Csakúgy, mint reggel, este is magaslesre ültünk, egy ligeterdők közé beékelődő rét szélére. Miközben elfoglaltuk a helyünket már egész jó bőgés kezdett kialakulni, mivel minden irányból hallhattuk a jó hangú bikák koncertjét. A helyzetértékelés során kiderült, hogy valószínűleg mindegyikük a sűrűben bőg, így abban reménykedhettünk, hogy előttünk váltanak majd át. Miközben morfondíroztunk, egyetlen hang nélkül a lesünktől balra egy reménybeli dalia lépett ki a sűrűből és szemeit egyből a ránk szegezte, úgy, hogy mi mozdulni sem mertünk. Ez a „szemrevételezés” a bika részéről percekig tartott, nekünk azonban óráknak tűnt. Egy távolabbi bőgés miatt pillanatokra előre nézett a hang irányába, addig én a szememhez kaptam távcsövemet és úgy is maradtam, mivel negyven méterről újra ránk szegezte a tekintetét. Ekkor tarkómon éreztem, hogy megcsap egy kis fuvallat és ennyi elég is volt, hogy a gyanúja beigazolódjon. Sarkon fordulva, hangos agancskopogással beugrott a sűrűbe. A kiváló gímállománnyal rendelkező őrjegi terület egyik impozáns, középkorú egyedét láthattuk, szabályos négyes koronával, erőteljes főágakkal, kellő időt hagyva az öregedésre, kapitális egyeddé fejlődhet.
Kedden a Fajsz-Miske Egyesült Vadásztársaság területén folytatom a befigyelési tevékenységemet.