Az Illancs-bácskai vadgazdálkodási tájegység legnagyobb vadászterületén gazdálkodó Jánoshalmi vadásztársaság vendégszeretetét élvezhettem a gyorsan elrepülő nyár utolsó napján. Kísérőm Renner Tibor, az egyesület titkára volt, mert a szakszemélyzet már bérvadász vendégeket kísért az igazán változatos területükön.
A vadászházi gyors egyeztetés után útra keltünk a terület északi része felé, a Hajóst Jánoshalmával összekötő út menti Rókás nevű területrészre. A mezőgazdasági táblák szélén elhelyezett lesről csodás panoráma tárult elém. Mögöttem hatalmas kiterjedésű akácos-fenyves-nyaras erdők, előttem kaszáló. Az augusztus utolsó naplementéje színpompás szalakótákat színezett még szebbre, ahogy a lekaszált rendek között ugrálva táplálkoztak. Amikor a 6:20-as menetrend szerinti buszjárat elhaladt, egy őzsuta jelent meg és csipegetni kezdte az útszéli friss hajtásokat. Sajnos erős szél volt, így hallani semmit nem lehetett, de a tegnapi eső utáni porban mindenfelé szarvasnyomok bizonyították, hogy kedvelik ezt a helyet. Tőlem jobbra nyolc fős szarvascsapat váltott ki, köztük két kiváló, ígéretes csapos bikával, majd kocogva megindultak a nagy kiterjedésű tábla mértani közepe felé, ahol is békés legelészésbe kezdtek. Az intenzív autós és motoros forgalom ellenére is több irányból érkeztek tarvad családok, fülük botját sem mozdítva a zajok irányába. Miután a nap is eltűnt a horizonton, a szél is alábbhagyott, több irányból lehetett már bőgést hallani, de még bentről a védelmet nyújtó erdőkből. Hosszú perceken keresztül semmi nem mozdult, majd egy magányos szarvastehén után az erdő sarka felöl csendesen megjelent egy gímbika, aki ballagva tartott a táplálkozók irányába. A leereszkedő sötétség miatt azonban őt már nem lehetett érdemben elbírálni.
Hétfőn, azaz szeptember elsején Homokmégyre megyek szarvasbőgésre.